Taggelt bejegyzések: országos statisztikai intézet

Fontos bejelentés az áprilisi nyugdíjakról

Fontos bejelentés az áprilisi nyugdíjakról

Jó hírről tájékoztatta a nyugadíjasokat a munkaügyi miniszter hétfőn. A haszonélvezők megbecsléséhez alkalmas számadatokat az Országos Statisztikai Hivatal közölt, ugyancsak hétfőn. A Libertatea felvételén Violeta Alexandru munkaügyi miniszter látható, védőöltözékben. Áprilisban a megszokottnál korábban folyósíthatják a nyugdíjakat, legalább is igyekeznek így tenni, jelentette be hétfőn a munkaügyi miniszter. A költségvetésben rendelkezésre áll a szükséges összeg,

A tavalyi első tizenegy hónapban 5,9 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában

A tavalyi első tizenegy hónapban 5,9 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában

Tavaly január és november között 5,9 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában az előző év azonos időszakához mérten – közölte pénteken az országos statisztikai intézet. A román és a külföldi turisták összesen 26,808 millió vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A turisták száma elérte a 11,993 milliót, ami 6,4 százalékkal volt nagyobb az előző évihez képest,


Már 5 százalékon az évi infláció

A 2018 második hónapjában jegyzett 4,3%-ról márciusban 5%-ra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az INS szerint 2017 márciusához képest az élelmiszerek 4,01 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 6,57 százalékkal drágultak, a szolgáltatások pedig 2,9%-kal kerültek többe. Legutóbb 2013 júniusában regisztráltak ilyen magas inflációt, akkor 5,3% volt

Inflációs ráta: itt a legfrissebb

4,6 %-os maradt januárban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta, amely megegyezik a 2017 decemberében regisztrált adattal – közölte csütörtöki közleményében az Országos Statisztikai Intézet (INS). A munkanélküliség a férfiaknál 5%-os volt, ez 0,9 százalékponttal nagyobb, mint a nőknél. ‘A 15 és 74 év közötti munkanélküliek száma idén januárban 424.000 volt, ez több, mint egy hónappal

Tavaly 6,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában

Tavaly 6,5 százalékkal, 26,915 millióra nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma az előző évhez mérten – közölte pénteken az országos statisztikai intézet. Ezek 80 százalékát román turisták töltötték, 20 százalékát külföldiek, ez utóbbiak átlagban 1,9 éjszakára szálltak meg. Tavaly 10,4 százalékkal több, 12,056 millió turista érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, amiből 9,307 millió román turista


Januárban 5,8 százalékkal nőtt a román ipari termelés

Januárban 5,8 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavalyi első hónaphoz mérten – közölte hétfőn az országos statisztikai intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint az éves növekedés 5,5 százalék volt. A bővülés főként a feldolgozóipar 6,5 százalékos növekedésének volt köszönhető, a villamos- és hőenergia, valamint a gáz kitermelése és szolgáltatása 3,7 százalékkal

Visszesés az építőiparban: itt vannak a legújabb számok

Tavaly 4,8 százalékkal csökkent az építkezések száma 2015-höz képest. A legnagyobb visszaesést a teljes felújításoknál észlelték, 23,5%-kal csökkent ezeknek az aránya – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból. Az említett időszakban 2,7 százalékkal kevesebb új építkezést eszközöltek, miközben 1,5 százalékkal nőtt a karbantartási és a kisebb javítási munkálatok aránya. A lakóházak esetében a

Csaknem 8 százalékkal nőttek az új ipari megrendelések Romániában

Az év első tíz hónapjában 7,6 százalékkal nőttek az új ipari megrendelések Romániában a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet. A legnagyobb ütemben a tőkejavak – eszközök, gépek, alkatrészek – bővültek, amelyeknél az új megrendelések több mint 13 százalékkal nőttek, a tartós használati cikkeknél 6 százalékos növekedés volt. Októberben