Taggelt bejegyzések: politika

Erdélyi magyar politikus: rosszak a román törvények

A Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint rosszak a román törvények és nem megfelelő a bürokrácia, az erdélyi magyarságnak pedig ebben az “útvesztőben” kell gyakorolnia az autonómiáját. Borboly Csaba az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azt mondta: olyan a szabályozás, hogy hiába állnak rendelkezésre források, azokat nem lehet arra fordítani, amire a legnagyobb szüksége van

Bethlen Gáborral szólt Balog Zoltán a Kultúrpalotában

Szeptembertől indul a Makovecz Imre Kárpát-medencei felsőoktatási együttműködési program – jelentette be egy péntek délutáni marosvásárhelyi fórumon Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A magyar kormány által támogatott program keretében 300 külhoni és magyarországi egyetemi hallgató kap lehetőséget ahhoz, hogy öt hónapig egy másik Kárpát-medencei magyar egyetemen tanuljon. Balog Zoltán elmondta, hogy “a magyar Erasmus-programot”

Tőkés az RMDSZ-ről,a pénzről és Észak-Erdély visszatéréséről

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) támogatja és segíti a június 5-i romániai önkormányzati választásokon – jelentették be a tanács vezetői pénteki kolozsvári sajtótájékoztatójukon. Tőkés László EMNT-elnök felidézte, 2003-ban azért hozták létre az EMNT-t, hogy ismét az erdélyi magyar politika középpontjába állítsák az autonómia ügyét. Nyilvánvalónak tartotta, hogy az EMNT


Iohannis most már másként látja

Kihirdette Klaus Iohannis államfő pénteken a Moldovai köztársasággal tavaly októberben kötött hitelszerződés ratifikálásáról szóló törvényt, így Chisinau megkezdheti a 150 millió euró visszatérítendő hitel lehívását. Iohannis novemberben visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a törvényt, mivel úgy ítélte meg: nem lehetett biztosra venni, hogy Moldovában folytatódnak a reformok és az ország teljesíti az Európai Unióval kötött társulási

Kelemen Hunor: Egy éves könyvelést nem tudsz nyilvánosságra hozni

Kelemen Hunor szerint eddig sem volt és ezután sem lehet titok, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mire fordítja azt a román költségvetési támogatást, amit a magyar közösség képviselőjeként neki folyósítanak a romániai költségvetésből. Az RMDSZ elnöke az MTI-nek nyilatkozott erről egy csíkszeredai sajtótájékoztató után. A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy nem tudja,

Kövér: Halálos fenyegetés a nemzetközi tőke által ellenőrzött internet a demokráciára

Az Európai Néppárt, és ennek tagjaként a Fidesz is a kereszténység civilizációs szabályainak megőrzéséért száll síkra, és a családon alapuló társadalom mellett áll ki, mivel “az emberi méltóságot csak az ilyen társadalom garantálja” – szögezte le Kövér László, az Országgyűlés elnöke abban az interjúban, amelyet csütörtökön közölt a Gosc Niedzielny című lengyel katolikus hetilap. Kövér


Orbán kiakadt a menekültek elutasításáért járó büntetésen

Felháborítónak tartja Orbán Viktor miniszterelnök azt az európai bizottsági javaslatot, amely szerint az uniós tagállamok fejenként 250 ezer euróért tagadhatnák meg a migránsok befogadását. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában viszonyításul kifejtette: egy magyar hét év alatt körülbelül négyezer eurót kap a brüsszeli forrásokból. Azt is mondta, hogy 250 ezer eurót

Őrtüzek: ítélet született az SZNT-re kiszabott bírság ügyében

A marosvásárhelyi bíróság első fokon érvénytelenítette azt a jegyzőkönyvet, amellyel az adóhivatal (ANAF) csalás elleni főosztálya a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezeteként működő Siculitas Egyesületre rótt ki tízezer lejes bírságot Székelyföld határainak tavaly októberi kivilágítása után. A bírósági ítélet kivonatát Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács és a Siculitas egyesület elnöke tette közzé szombat este

Jogerős: nem reklám a kétnyelvű marosvásárhelyi utcanévtábla

A Maros megyei törvényszék jogerős ítéletben érvénytelenítette azokat a bírságolási jegyzőkönyveket, amelyeket a helyi rendőrség állított ki a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) két önkéntesének, akiket kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésén értek tetten tavaly márciusban. A törvényszék egyben azt is leszögezte: nem számít reklámfeliratnak a kétnyelvű utcanévtábla, és felszerelése nem ütközik törvénybe – írta a Krónika erdélyi magyar


Nem zárolhatják a hitelezők a pártok bankszámláit a választási kampányban

Kihirdette a román államfő a pártfinanszírozási törvény módosítását csütörtökön, amellyel megakadályozták az eladósodott romániai pártok kampányszámláinak zárolását. Az idén választásokra készülő romániai pártok mintegy 12 millió eurós adósságot halmoztak fel az utóbbi években. A tavaly elfogadott új pártfinanszírozási törvény – az átláthatóság jegyében és a korrupció megfékezése érdekében – külön kampányszámlák megnyitására kötelezte őket, egyúttal