Taggelt bejegyzések: sotet-ugyek

Fényes nappal levágta a nagymama fejét

Deyan Deyanov azt állítja, évek óta hangokat hall, és azok parancsára vágta le a 60 éves brit nő fejét. Folytatódik annak a drogfüggő férfinak a pere, aki 2011-ben egy tenerifei boltban brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy brit nagymamát. A 29 éves Deyan Deyanov a nő mögé lopakodott, amikor az vásárolt, és fényes nappal, szemtanúk előtt tizennégyszer

Belehalt a zsírleszívásba egy román nő

Három héttel a zsírleszívás után meghalt egy román nő. A 36 éves Irina Ciuraru rokonai szerint orvosi műhiba áldozata lett. Ciuraru titkolta, hogy mire készül: még a legközelebbi hozzátartozóinak is azt hazudta, hogy a hegyekbe megy pihenni. Már a beavatkozás napján rosszul érezte magát, állapota pedig fokozódott. „Miután megműtötték, elmondta, hogy meg akart lepni bennünket.

Megölte magát a rendőrgyilkos exrendőr

Végzett magával az ellene indított kommandós akció közben kedden az az amerikai exrendőr, akit egy volt kollégája és további két ember meggyilkolása miatt kerestek a hatóságok – közölte egy rendőrségi tisztségviselő. Az FBI egyhetes hajtóvadászat után talált rá a Los Angeles-i exrendőr Chris Dornerre, aki február elején három embert lőtt agyon, és azóta is szökésben


Fiait erőszakolta, 16 évet kapott

Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt az izsáki férfit, aki csaknem négy éven át rendszeresen megerőszakolta saját fiait. A jelenleg 38 esztendős, korábban kétszer büntetett vádlottnak és élettársának 1998-ban és 2000-ben született gyermeke. 2007-ig közösen nevelték a két fiút, de kapcsolatuk a férfi részegeskedése miatt megszakadt. 2011 júniusáig a két értelmileg

Volt szeretőjén akart bosszút állni, de saját gyermekeit ölte meg

Volt szeretőjén akart bosszút állni, de saját hat gyermekét ölte meg véletlenül egy férfi Angliában. Mick Philpott (55) egy fedél alatt élt jelenlegi feleségével és volt élettársával, Lisa Willissel (28). Amikor az asszony végül kisétált az életükből, és magával vitte négy közös gyermeküket, Philpott bosszút esküdött. A rendőröknek azt mesélte, halálos fenyegetést kapott a volt


Frontális ütközés szombat hajnalban – 3 súlyos sérült

Frontálisan összeütközött két romániai rendszámú kamion ma hajnalban a magyarországi Karcag külterületén. Súlyos személyi sérülés, valamint anyagi kár is származott a balesetből. Hogy kinek a hibájából történt a szerencsétlenség, még nem állapították meg. A helyszínelés és a mentés miatt az utat teljesen lezárták. A szoljon.hu Jász-Nagykun-Szolnok megyei portál beszámolója szerint az egymásba rohant két járműszerelvény

9 éves kislány szült gyereket

A mexikói leányanyát feltehetőleg egy 17 éves fiú erőszakolta még 8 éves korában. Egészséges kisbabát hozott világra egy 9 éves kislány Mexikóban – írja a Daily Mail. A baba január 27-én született a nyugat-mexikói Zapopan városban, 2,7 kilogrammal. Az anyává lett kislány édesanyja, akit a mexikói hatóságok csak Dafneként emlegetnek, azt mondta: „A lány alig

Társa lehetett Bándy Kata gyilkosának

A gyanúsított édesanyja úgy tudja, három ember DNS-ét rögzítették a bűncselekmény helyszínén – írja a Bors. Édesanyja havonta látogatja a börtönben ülő fiát, aki „idegileg mélypontra került”. Az egyik beszélőn a nő azt kérte, legalább neki mondja meg, ő ölte-e meg Katát? P. László akkor azt felelte, még nem beszélhet, „de a bíróságon minden ki


Kilátástalanság. Meg akarták ölni gyermekeiket, majd öngyilkosságba menekülni a szegénység miatt

Egy férfi élettársával közösen határozta el, hogy kilátástalannak vélt helyzetüket két kiskorú gyermek megölésével és öngyilkossággal oldják meg. A férfi megsebesítette a gyerekeket és élettársát, ám végül megszólalt a lelkiismerete, és mentőt hívott – írja a Hír24. A mentők még tavaly augusztus 22-én szállítottak kórházba két gyermeket és két felnőttet az egyik tatabányai hotelből. Egy