Taggelt bejegyzések: szines

Hatvanhét éve házasok! – évfordulót ünnepel a román királyi pár

Hatvanhét éves házassági évfordulót ünnepel ma a királyi pár: Mihály király és Anna királyné Románia történetének leghosszabb idejét együtt élő királyi házaspárja, írja ennek kapcsán a Mediafax hírügynökség, amely jelentésében emlékeztet: 1947-ben ismerkedtek össze, Londonban, Erzsébet királynő és az edinburghi gróf, Fülöp herceg házassága alkalmával. Mindössze egy héttel később Mihály király megkérte Anna Bourbon-Parma-i hercegnő

Huszonegy lány verseng a Magyarország szépe címért

Több mint ezer jelentkező közül került ki az a huszonegy lány, akik közül tizenhatan június 21-én a Duna csatorna élő adásában mérkőzik meg egymással a Magyarország szépe címért. A lányokat a szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk, tájékozottságuk alapján választotta be egy szakmai zsűri a legszebbek közé – hangzott el a verseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. A középdöntőbe

Műtősként dolgozik Gyurcsány fia

Egy budapesti kórházban dolgozik segédműtősként a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc legidősebb fia, Péter. A Blikk megtudta: a fiatalember minden reggel 7-re jár, és délután fél 5-ig tart a munkaideje, a fizetése nettó 100 ezer forint körül van. Bár munkáját egyáltalán nem szégyelli, és közvetlen munkatársai is tudják, hogy ki az édesapja, Péter nem akart


Pálinkát iszik a fóbiája ellen Kóbor

Kóbor János legendásan retteg a repüléstől. Moszkvával azonban fogadalma ellenére kivételt tesz, és ma az együttessel repülővel utazik az orosz fővárosba, ahol csütörtökön koncertezik a Kremlhez közeli Megváltó Krisztus-székesegyházban. A „rázós” útra lélekerősítőt, egy kis pálinkát visz magával, hogy legyőzze félelmét. ► Tovább

Irodaház a Star Trek-űrhajóban

Kína egyik milliárdosa, a Star Trek nagy rajongója cégbirodalmának központját az amerikai tudományos-fantasztikus televíziós filmsorozatból jól ismert Enterprise űrhajó formájában építtette meg. Liu Tö-csien, az online játékok fejlesztésével foglalkozó NetDragon Websoft alapító vállalkozója – a világon eddig egyetlenként – a CBS amerikai televíziótársaságtól vásárolt engedélyt a hatalmas építmény “filmhű” kivitelezésére – számolt be a South

Török Zsolt egy ideig nem megy a Himalájára

Egy időre lemond a Mount Everest megmászásának a tervéről Török Zsolt. Az aradi hegymászó a múlt hét végén ért haza Nepálból, miután az április 25-i földrengés által előidézett lavina a teljes felszerelését elsodorta. Török Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a földrengés napján a társainál korábban indult mászni, és a Hallgatás völgye végében, a 6500 méteren


Ezt a ballagási videót nézik most a legtöbben!

Pillanatok alatt felkapta az internet népe azt a ballagási videót, amely a szombathelyi Horváth Boldizsár szakközépiskolájában. Amikor megszólal Hans Zimmer méltóságteljes-szomorú zenéje az Eredet című filmből, még senki nem sejti, mi következik. Aztán Varga Adrián rappelni kezd. A produkció erősen megosztja az internet népét. A kommentelők közül van, aki eredetinek és gyönyörűnek nevezi, másoknak annyira

Jön a második Messi-baba

Második gyermekét várja Lionel Messi, az argentin válogatott és az FC Barcelona négyszeres aranylabdás futballistája és élettársa, Antonella Roccuzzo. A hírt maga a 27 éves játékos jelentette be csütörtökön az Instagram fotómegosztó közösségi oldalon, ahol egy fekete-fehér képet tett közzé, amelyen elsőszülött fia, Thiago, valamint Messi várandós párja látható. Thiago 2012 novemberében született. Messiék második

Égre rajzolt szerelmes üzenet

“Sajnálom, szeretlek” – ezeket a szavakat “rajzoltatta” az égre hétfőn az ausztráliai Brisbane fölött egy bűnbánó szerelmes. Ezrek fürkészték a Queensland fővárosa fölötti eget, amint a betűk megjelentek. Az “I’m sorry…love you” feliratot egy repülőgép rajzolta a levegőbe hétfőn délután. A szerelmes, akiről nem derült ki, hogy férfi vagy nő, 4000 ausztrál dollárt (12.650 lejt,


A jonatánalma-pálinka a legjobb

A tuzséri pálinka-manufaktúra jonatánalma-pálinkája lett a IV. pálinka-világkupa győztese – tájékoztatta Lovász Sándor, a XVI. gyulai pálinkafesztivál főszervezője szombaton az MTI-t. A magyarországi főzdék összetett versenyét is a Gyümölcspárlat Bt. által működtetett tuzséri pálinka-manufaktúra nyerte, második helyen a Kunság-Szesz Zrt. által működtetett Mátyás Pálinkaház, a harmadikon a Bolyhos és Fiai Bt. végzett. A legeredményesebb bérfőzde