Taggelt bejegyzések: termeszet

Kihalhatnak a tobzoskák

A kihalás veszélye fenyegeti a tobzoskákat, mivel a kínaiak előszeretettel fogyasztják ínyencfalatként a különleges állatokat. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) becslései szerint a tobzoskaalakúaknak (Pholidota) mind a nyolc faja a kihalás szélére sodródott. Ezeket az állatokat ugyanis Kínában ínyencfalatként, illetve feltételezett gyógyító erejük miatt fogyasztják. “A 21. században nem kellene már olyan állatokkal táplálkoznunk, amelyeket a

Nemzetközi együttműködés keretében újul meg a barcsi Ó-Dráva területe

Az Európai Unió LIFE+ programjának támogatásával indulhat el a barcsi Ó-Dráva területén az az élőhely-revitalizációs projekt, amelynek segítségével csökkentik a holtág károsan alacsony vízállásának gyakoriságát, így több védett faj életkörülménye is javulhat majd. Az Ó-Dráva egy hozzávetőlegesen 12 kilométer hosszú balparti holtág, amelyet hosszában metsz ketté a magyar-horvát államhatár. A Dráva jelentős medereróziója miatt a

Fókaverésért megbüntettek egy turistát Horvátországban

Fókaverésért megbüntettek egy 56 éves macedón férfit Horvátországban, sőt öt évre ki is utasították, mivel az eljárás során kiderült, hogy illegálisan tartózkodik az ország területén – írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön. A férfi többször ököllel hátba vert egy szigorúan védett földközi-tengeri barátfókát azért, hogy elzavarja a horvátországi Pula közelében lévő Gortanovai-öböl strandjáról.


Óriási patkányok lepték el a Tuileriák kertjét Párizsban

Hatalmas méretű patkányok árasztották el a Tuileriák kertjét Párizsban: a világ egyik leggyönyörűbb közparkjaként számon tartott zöldövezetben a turisták által hátra hagyott nagy mennyiségű szemét miatt szaporodtak el a kártevők. A Szajna és a Louvre által határolt parkban állandó problémát jelent a rágcsálók jelenléte, különösen a nyári hónapokban, amikor a piknikezők elárasztják a füves területet

Főszezonja van a gyógynövények gyűjtésének Erdélyben

A gyógynövénygyűjtés főszezonjában megélénkült az idegenforgalom Erdélyben, a 700 méter magasan húzódó felcsíki falvak határában, ahol szerencsés esetben a neves biológus, Macalik Ernő igazítja útba a természetbúvárokat. A Karcfalván élő 70 éves szakember évtizedek óta gyűjti, termeszti a gyógynövényeket és a maga összeállította 32 féle teakeverékéért még Ausztráliából, Spanyolországból is érkeznek ide vendégek. A Magyar

Új barlangrendszert fedeztek fel a kutatók az erdélyi Királyerdő-hegységben

Új barlangrendszert fedeztek fel az erdélyi Királyerdő-hegységben a Román Akadémia Emil Racovita Barlangkutató intézetének a kolozsvári barlangi búvárjai – írja keddi számában a Krónika napilap. A Rajka Géza barlangkutató búvár vezette csapat azt követően kezdett vizsgálódni egy, már ismert barlangrendszerben, hogy megcsappant a Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre északra fekvő Esküllő (Aschileu) község ivóvízkészlete. A község


Elvesztette elsőségét Tibet eddigi legnagyobb tava

Már nem a régió legnagyobbja a tibeti szent tó, a Nam-tó (Namtso) – jelentették be a kínai tudományos akadémia kutatói, akik szerint az olvadó gleccsereknek és a növekvő csapadéknak köszönhetően immár a Serling-tó vette át a vezetést Tibetben a tavak mérete szerinti rangsorban. A Nam-tó a tengerszint felett 4718 méter magasan található, míg a Serling-tó

Az amerikai legfelsőbb bíróság jórészt helybenhagyta az üvegházgáz-kibocsátás kormányzati szabályozását

Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn kissé szűkítette, de alapvetően helybenhagyta az amerikai kormánynak azt a jogkörét, hogy egy régi program keretében korlátozza az üvegházgáz-kibocsátást. A testületnek a nagyipari vállalkozások által támogatott keresetével szemben 7-2 arányban elfogadott döntése azt jelenti, hogy a legtöbb üvegházgázt kibocsátó létesítmény, köztük az erőművek és finomítók alanyai maradnak az Egyesült Államok

NOAA: az idei volt a legmelegebb május 1880 óta

Az idei volt a legmelegebb május világszerte a feljegyzések kezdete, 1880 óta – közölte az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA). Idén májusban a szárazföld fölött és az óceánok felszínén 0,74 Celsius-fokkal volt magasabb a globális középhőmérséklet a 20. századi 14,8 Celsius-fokos átlagnál, és elérte a 15,54 Celsius-fokot. A szárazföld fölötti hőmérséklet 1,13 Celsius-fokkal,


Speciális egység foglalkozik a hanyatló méhpopulációk ügyével az Egyesült Államokban

Speciális különítményt hozott létre a Fehér Ház az észak-amerikai háziméh-populációk hanyatlásának megfékezésére. Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) és a mezőgazdasági minisztérium vezényletével megvalósuló projekt keretében nyolcmillió dollárt fordítanak új háziméhélőhelyek kialakítására. Az amerikai háziméh-populációk mérete 23 százalékkal csökkent az elmúlt télen a genetikai sokszínűség csökkenése, a rovarirtószerek és egyéb tényezők miatt. Az amerikaiak által fogyasztott