Taggelt bejegyzések: videó

Novemberben új énekessel jön Budapestre a Queen (videó)

Budapesten lép fel új énekesével a Queen. Az európai turné Prágában indul november 1-jén, Budapestre pedig három nappal később, november 4-én érkezik majd. Nyolc éve játszott Magyarországon utoljára a Queen. Akkor az 1991-ben elhunyt, zseniális Freddie Mercury utódjaként Paul Rogers énekelte az ikonikus számokat. A legendás zenekar azóta új énekest igazolt. Mai verziója, a Queen

Meghalt egy fociszurkoló, miután ledobták a lelátóról (videó)

Meghalt egy fociszurkoló, miután ledobták a lelátóról (videó)

Meghalt egy futballszurkoló Argentínában, miután ledobták a lelátóról a szombati CA Belgrano-Talleres élvonalbeli bajnoki mérkőzésen. Az Olé című sportlap tudósítása szerint a 22 éves áldozat hétfőn hunyt el súlyos agykárosodás következtében. A córdobai találkozón több drukker lökte le a fiatalembert, aki öt métert zuhanva esett le a tribün alsóbb szintjére. A feltételezett elkövetők közül négyet

Kisbusz ütközött kamionnal az 1-esen – mindkét sofőr meghalt (videó)

Kisbusz ütközött kamionnal az 1-esen – mindkét sofőr meghalt (videó)

Fotó: observatorulph.ro Két személy meghalt, másik hét megsebesült kedd reggel, amikor egy kisbusz ütközött egy tehergépkocsival a Prahova megyei Bărcăneşti településen, Ploieşti közelében, az 1-es főúton. Az ütközés következtében a tehergépkocsi és a kisbusz sofőrje, egy 30 és egy 45 éves férfi egyaránt életét vesztette – nyilatkozta a Prahova megyei katasztrófavédelem szóvivője, Raluca Vasiloae. Egy


Észak-erdélyi autópálya: így áll most az építkezés a Marosvásárhely-Radnót szakaszon (videó)

Észak-erdélyi autópálya: így áll most az építkezés a Marosvásárhely-Radnót szakaszon (videó)

A Pro Infrastruktúra egyesület közzétette az év első mozgógépes felvételét az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhelyt Radnóttal összekötő szakaszán zajló építkezésről. A magasból készült videó a radnóti csomóponttól indul, ahol az Astaldi dolgozik, majd következik az a rész, ahol a Geiger céget bízták meg a munkálattal, és végül a Marosvásárhelyhez legközelebb eső Strabag-szakasz, ahol a legtöbbet haladtak

A benzinkútba csapódott a kamion, miután elsodort 15 autót – több felvétel, nézd meg!

A benzinkútba csapódott a kamion, miután elsodort 15 autót – több felvétel, nézd meg!

Nem mindennapi videót rögzített a napokban a Dominikai Köztársaságban egy térfigyelő és több biztonsági kamera. A felvételek alapján jól látni, ahogy a sárga kamion különösebb lassítás nélkül rohan bele a piros lámpánál várakozó autósokba, majd végül a mellette lévő benzinkútban áll meg. Hogy pontosan mi okozta a balesetet, azt egyelőre nem lehet tudni, bár nem

Tájékoztató a csúnya fejsérülést szenvedett világbajnok focista állapotáról

Tájékoztató a csúnya fejsérülést szenvedett világbajnok focista állapotáról

A csütörtök esti Deportivo La Coruna-Atlético Madrid spanyol bajnoki mérkőzésen nagy volt az ijedtség, amikor Fernando Torres a földre zuhant egy fejpárbaj után. A futballistát a meccs hajrájában hátulról lökték meg, s nagyon rosszul fogott talajt és csúnyán beverte a fejét. A csapattársak és az ellenfelek rögtön látták, hogy baj van, igyekeztek segíteni rajta, a


Haláltáncot jártak a pulykák egy döglött macska körül – nézd meg a felvételt!

Haláltáncot jártak a pulykák egy döglött macska körül – nézd meg a felvételt!

Az USA egyik poros útján történt, hogy kimúlt egy macska. Arra járt 18 pulyka és körbetáncolta. Valaki rögzítette a fura rituálét, megörökítette és felrakta a Twitterre. A Twitterre felkerült videó készítője is azt mondja, hogy ez a legfurcsább dolog, amit valaha látott, és tényleg elég furcsa, amit a pulykák művelnek. A The Verge megkérdezett egy

Lábon lőtt két embert egy mesterlövész az államfő beszéde alatt – nézd meg a felvételt!

Ügyészségi és közigazgatási eljárás is indult egy francia csendőr ellen, aki tévedésből lövést adott le kedden Francois Hollande francia államfő közelében, amikor az elnök egy új vasúti pálya avatóján beszédet mondott a délnyugat-franciaországi Villognon településen. A balesetben ketten könnyebben megsérültek. A lövés miatt, amelyet a televíziós közvetítésekben is hallani lehetett, Francois Hollande néhány másodperce megszakította

Mi lenne, ha hirtelen újra létrejönne az Osztrák-Magyar Monarchia? Itt a válasz, nézd meg a videót!

Mi lenne, ha hirtelen újra létrejönne az Osztrák-Magyar Monarchia? Itt a válasz, nézd meg a videót!

Mi lenne, ha hirtelen újra létrejönne az Osztrák-Magyar Monarchia? Mi lennénk a világ 15. leggazdagabb és 20. legnépesebb országa. A magyarok aránya viszont kisebb lenne, mint száz évvel ezelőtt – írja a mandiner.hu. A RealLifeLore által közzétett videó szerint a Monarchia területén ma 14 különböző ország osztozik. Ez lenne ma a 39. legnagyobb területű ország


Nagyon durva: beszakadt meccs közben az új sportcsarnok tetőzete! – nézd meg a felvételt!

A csehországi Česká Třebován történt az eset. Egy floorball meccs zajlott éppen, amikor kártyavárként omlott össze a városban az idén január 2-án átadott sportcsarnok tetőzete. A beruházás 58 millió cseh koronába került. A tető beszakadása előtt mintegy 80 személy tartózkodott a teremben, amelyet ma akartak ünnepélyesen felavatni, adta hírül a Bumm! Česká Třebován tegnap este