Taggelt bejegyzések: world

Baleset Csernobilban

Beszakadt az atomerőmű egyik gépházának teteje, mintegy 80 munkást menekítettek ki. A francia építőmunkásokat azt követően evakuáltak az ukrajnai csernobili erőmű területéről szerdán, hogy ismertté vált: az atomerőmű egyik gépházának beszakadt a teteje. A Vinci és a Bouygues építővállalatok munkásai az új szarkofágon dolgoztak. A cégek képviselői közölték, hogy elővigyázatosságból evakuálták alkalmazottaikat. A nem működő

Március 15-én kezdődhet a pápaválasztó konklávé

Március 15-én elkezdheti munkáját a konklávé, ha az előkészítési folyamatban minden rendben halad majd – közölte szerdán a Vatikánban Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Kifejtette: a 80 év alatti bíborosok pápaválasztó ülését, a konklávét (a szó jelentése: kulccsal összezárt) a pápai széküresedés után 15-20 nappal meg kell kezdeni. Mivel az üresedés időpontja eleve ismert (feburár 28.),

Az észak-koreaiak kitörő örömmel fogadták az atomkísérletet

Az észak-koreai lakosság “kitörő örömmel” fogadta az ország által végrehajtott harmadik kísérleti atomrobbantást a hivatalos phenjani médiumok szerdai beszámolói szerint. A KCNA állami hírügynökség “átlagembereket” kérdezett meg. Az állami tévé felvételein a sikeresnek minősített kísérlet bejelentésére az emberek ujjongtak és tapsoltak. “Minél többet gondolok rá, annál inkább úgy érzem, hogy nagyon boldog vagyok. Szeretném elmondani


Rémálom lett a trópusi hajóútból

Harmadik napja hánykolódik a tengeren 4200 emberrel a fedélzetén a Carnival Triumph üdülőhajó. Az utasok szörnyű bűzben, hőségben töltik napjaikat. A hajót, amelyen korábban tűz ütött ki, a tervek szerint csütörtökre vontatják be az egyesült államokbeli Mobile kikötőjébe. A luxushajón vasárnap keletkezett tűz. A lángok a gépteremben csaptak fel, és bár sikerült eloltani a tüzet,

Amerikai médiaértékelések az elnök beszédéről

Barack Obama elnöknek az unió helyzetéről elmondott keddi beszédének középpontjában a középosztály felemelésének és a gazdaság kormányzati eszközökkel való élénkítésének szándéka állt – emelték ki kommentárjaikban különböző előjellel az amerikai médiumok. A liberális The New York Times internetes kiadásában rámutatott, hogy az elnök a jólét és a középosztályi lét ígéretét állította második kormányzati ciklusának középpontjába,

Mussolini pénzéből épített luxusbirodalmat a Vatikán

Elegáns londoni és párizsi utcákban álló ingatlanokból épített több tízmilliárdos ingatlanbirodalmat a Vatikán. Ehhez még Benito Mussolini olasz fasiszta vezetőtől kapták a tőkét, amit az évtizedek során ügyesen forgattak. A Guardian cégadatbázisokat és levéltárakat túrt fel, hogy megtalálja, ki a tulajdonosa a luxusingatlanoknak. A Vatikán szerint a sztoriban semmi meglepő nincs, mindig is lehetett tudni,


A briteket is elérte a lóhúsbotrány

Nagy-britanniai vágóhidakat zárattak be kedd este rajtaütésszerű vizsgálat keretében a brit élelmiszerbiztonsági hatóságok az egyre nagyobbra duzzadó lóhúsbotrány miatt. Mindeközben egyre újabb, marhahúsosként árult termékekben találnak nagy mennyiségű lóhúst és most már sertéshúst is Nagy-Britanniában. Az ellenőrök rendőrökkel együtt szálltak meg egy walesi és egy észak-angliai húsfeldolgozó üzemet, miután felmerült a gyanú, hogy hamis tartalom-megjelöléssel

ATOMROBBANTÁS: Dél-Korea is erődemostrációval válaszol az északiak kísérletére

Manőverező robotrepülőgépeket állít hadrendbe a dél-koreai hadsereg, és felgyorsítja ballisztikus rakétáinak fejlesztését is – közölték Szöulban szerdán, válaszul az egy nappal korábban végrehajtott újabb észak-koreai kísérleti atomrobbantásra. “Nagy pontosságú és rombolóerejű manőverező robotrepülőgépeket fejlesztettünk ki, amelyek képesek csapást mérni bármilyen észak-koreai célpontra, amennyiben szükségesé válik” – mondta sajtóértekezletén Kim Min Szok, a védelmi minisztérium szóvivője.

Pápa lehet Erdő Péter érsek

Erdő Pétert, Esztergom-Budapest főegyházmegye érsekét, prímást is XVI. Benedek lehetséges utódai közé sorolja az APA osztrák hírügynökség hétfői esélylistáján de lehetséges az is, hogy a történelemben először nem európai lesz a pápa. XVI. Benedek pápa váratlan bejelentésével megnyílt az út az előtt, hogy a katolikus egyház élére történetében először ne európai vezetőt válasszanak. Megfigyelők nem


Lemondott a pápa

A Szentatya ma, február 11-én, délelőtt 11 órakor, három szentté avatási ügyben összehívott konzisztórium során tette közzé a következő hírt: „Kedves Testvérek! Nem csak a három szentté avatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy közöljem veletek döntésemet, amely nagy jelentőségű az egyház élete számára. Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt,