Taggelt bejegyzések: world

Sertésinfluenza-járvány a Közel-Keleten

Több tucat halálos áldozatot követelt a Palesztin Hatóság területén a sertésinfluenza – írta vasárnap számában az Iszráel Hajom (Izrael Ma) című napilap. A Palesztin Hatóságban területén huszonheten, a Gázai övezetben huszan, Izraelben négyen estek a betegség áldozatául a tél kezdete óta. A hatóság kórházaiban nagy a zsúfoltság, eddig több mint hétszázan kapták el a fertőzést.

Rasmussen: nem szabad csökkenteni a katonai kiadásokat Európában

Nem csökkenthetik a NATO európai tagjai a katonai kiadásokat 2014 után azzal az ürüggyel, hogy véget ért az afganisztáni küldetés – figyelmeztetett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. Anders Fogh Rasmussen hangsúlyozta: az utóbbi tíz évben az amerikai részarány 63 százalékról 72 százalékra emelkedett a NATO összesített kiadásaiban, miközben a

Kiterjedt influenzajárvány Nyugat-Európában

Európa teljes nyugati felén és több, Magyarországgal szomszédos országban is kiterjedt influenzajárvány van – derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) szombaton Facebook-oldalán közölt jelentéséből. Mint írták: az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb, az influenzajárvány földrajzi kiterjedtségéről készült térképén a kontinens szinte teljes nyugati felét (19 országot) piros színnel ábrázolta. Ez


Dobozos friss levegőt árulnak Kínában

Akkora a por Pekingben, hogy rossz íze van a levegőnek. Marad a szmog a hideg és a szélcsend miatt. “Tíz év múlva mindannyian gázálarcban fogunk közlekedni” – mondja az a vállalkozó, aki figyelemfelkeltés céljából árulja a dobozos levegőt. A hideg, a szélcsend és a környezetvédelmi szabályozás hiányosságai miatt borítja vastag szmog Pekinget Kína északi, középső

Tragédia a tevefarmon

Csaknem 90 teve pusztult el egy németországi tevefarmon kitört tűzvészben. Mindössze négy állat élte túl a tragédiát. Nyolcvanhat teve pusztult el egy hatalmas tűzvészben csütörtökön hajnalban egy németországi tevefarmon, az anyagi kár egymillió euró. Bár a környékről 100 tűzoltó sietett a baden-württembergi Ebhausenben lévő tevefarmra, az ott tartott patások közül csak azt a négyet sikerült

Moszkva: Izrael megsértette az ENSZ-alapokmányt

Moszkvát nagyon aggasztják azok a hírek, amelyek szerint az izraeli légierő légicsapást mért egy szíriai kutatóközpontra; az orosz külügyminisztérium szerint, ha igaz a hír, az az ENSZ-alapokmány durva megsértését jelentené a zsidó állam részéről. “Ha ez az információ igaznak bizonyul, akkor egy szuverén állam területén lévő célpontok elleni nem provokált támadásokkal van dolgunk, ami az


Barbár pusztítás – felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentumokat semmisítettek meg

Gyorsan haladnak a franciák Maliban – a francia hadsereg maga sem számított arra, hogy ilyen sebességgel halad majd előre az ország északi részén. Sorban foglalja vissza a településeket az iszlám fundamentalistáktól, akik harc nélkül adják fel a városokat. A légicsapások ellen ugyanis nincs semmiféle ellenszerük. Hétfőre virradó hajnalban a francia erők a történelmi várost, Timbuktut

Lezuhant egy utasszállító – 20 halott

Lezuhant egy utasszállító repülőgép kedden a kazahsztáni Almati közelében, 15 utasa és az öttagú személyzet életét vesztette – jelentette az Interfax orosz hírügynökség a gépet üzemeltető SCAT légitársaságra hivatkozva. A gép az ország kereskedelmi fővárosának számító Almati repülőtere felé közeledett, amikor lezuhant. A repülőgép a kanadai Bombardier cég CRJ 200 típusú gyártmánya volt. MTI

Üzenet a románoknak: „Kérünk benneteket, ne gyertek Nagy-Britanniába”

A Guardian szerint a brit kormány azt tervezi, hogy az országot negatívan beállító kampánnyal beszélje le a románokat és a bolgárokat a bevándorlásról. „Kérünk benneteket, ne gyertek Nagy-Britanniába – itt esik az eső, alig van munka, és alacsonyak a fizetések” – a Guardian szerint állítólag ilyen szlogenekkel kampányolna a brit kormány Romániában és Bulgáriában. A


Több Európára van szükség

Németország azt akarja, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió (EU) tagja maradjon, és legyen nyitott a kompromisszumra a közösség jövőjéről folytatott vitában – jelentette ki Angela Merkel német kancellár a brit kormányfő szerdai beszédére reagálva. A kancellár Berlinben nyilatkozva hangsúlyozta: Európa azt is jelenti, hogy kölcsönös engedményekkel járó, méltányos megegyezésre kell jutni a közösség egészét érintő