Legalább 150 millió dollárra perlik zenészek a Spotify-t december 30, 2015 23:48 Szerző mediatica Zene Legalább 150 millió dollárra, azaz mintegy 43 milliárd forintra perli előadók egy csoportja a Spotify-t, amiért véleményük szerint a zenemegosztó tudatosan, a jogdíjak megfizetése nélkül terjesztette zenéjüket – írja a The Guardian. A kereset szerint – amelyet David Lowery, a Camper Van Beethoven és a Cracker amerikai rockzenekarok frontembere nyújtott be a Los Angeles-i bíróságon …
A Dal: a Misztrál helyett Singh Viki indul az elődöntőn december 29, 2015 22:41 Szerző mediatica Zene A Misztrál együttes Reggeli reggae című versenydala helyett Singh Viki Katonák című száma indul A Dal 2016-os műsorsorozatában – közölte kedden az MTI-vel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az MTVA közlése szerint a Misztrál együttes versenydaláról most derült ki, hogy 2015 nyarán már elhangzott a nyilvánosság előtt, így a nevezési feltételek megsértése miatt ki …
Kiderült, miért Orbán a főszereplő a vizes vb himnuszában június 18, 2015 13:19 Szerző mediatica Zene Rohamtempóban kellett Demjén Rózsiéknak megírni a vizes vb dalát két éve. Az énekes azt állítja: bár az Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás megígérte, hogy ha megnyerjük a rendezés jogát, akkor visszatérnek az anyagiakra, ebből nem lett semmi – írta a BorsOnline. Pedig saját zsebből kellett stúdiót bérelniük, az operaházban dolgoztak, kórust alkalmaztak és mint panaszkodott: …
Visszatérés Oroszországba 20 év után június 16, 2015 11:47 Szerző mediatica Zene Több mint 20 év kihagyás után újra Oroszországban vendégszerepelt a múlt héten a Magyar Állami Népi Együttes. A három orosz nagyvárosban vastapssal köszönte meg a közönség a fergeteges műsort. Nyizsnyij Novgorodban, Moszkvában és Kazanyban az Oroszországi Magyar Kulturális Napok keretében rendezték meg az előadásokat. Nyizsnyij Novgorodban az együttes keddi fellépésével nyitották meg a három napos …
Különválnak Rácz Gergő és a Fool Moon útjai június 9, 2015 14:30 Szerző mediatica Zene Új felállásban folytatja a legnépszerűbb magyar pop a cappella csapat, a Fool Moon. A nemzetközi színtéren is elismert formációból tíz év után távozik Rácz Gergő zeneszerző, előadó, producer. „Közös döntést hoztunk. Gergő szólókarrierje régóta párhuzamosan futott a Fool Moonnal, amit elfogadtunk, de az elmúlt időszakban úgy alakult, hogy egyre nehezebb volt összeegyeztetni a kettőt. Neki …
Enrique Iglesiast megsebesítette egy drón koncert közben június 1, 2015 19:19 Szerző mediatica Zene Drónkamera sebesítette meg Enrique Iglesias ujjait az énekes mexikói koncertjén a hétvégén. A baleset akkor történt, amikor a spanyol énekes megpróbálta elkapni a repülő szerkezetet, amely a tömegről készített felvételeket a koncert során. Az internetre felkerült képeken látszik, hogy a tijuanai Plaza de Toros de Playas színpadán álló énekes jobb kezének két ujját véres kötés …
Nagy-Szín-Pad! – Az Ocho Macho nyerte a tehetségmutatót június 1, 2015 7:45 Szerző mediatica Zene Az Ocho Macho nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt szombat este a fővárosi Akvárium Klubban. A Petőfi Rádió és a Petőfi TV, valamint a VOLT Produkció szervezésében zajlott rendezvény fináléjában három előadó mérte össze produkcióját, közülük a közönség választotta ki a győztest. Az Ocho Macho mögött a második a Biebers lett, a harmadik a Kelemen …
Boggie: összetartó csapat voltunk május 26, 2015 15:46 Szerző mediatica Zene Az Eurovíziós Dalfesztivál mezőnyének talán legösszetartóbb csapata volt a miénk Bécsben, nemcsak én hittem a dalban, hanem a többiek is, akik velem voltak – mondta Csemer Boglárka Boggie keddi budapesti sajtótájékoztatóján. „Hat éve koncertezek, tehát van már tapasztalatom, de ez volt az első arénás élményem, ilyen sok ember előtt még soha nem léptem fel, a …
Manu Chao nyitja, Björk zárja a Pohoda fesztivált Trencsénben május 20, 2015 22:32 Szerző mediatica Zene Manu Chao koncertje indítja és Björk fellépése zárja Szlovákia legrangosabb nyári zenei fesztiválját, a Pohodát – mondták el a szervezők szerdán Pozsonyban sajtótájékoztatón. A 19. alkalommal megrendezendő Pohoda (magyarul: kényelem, jókedv, lazulás) fesztivál – amely 2011-ben a kontinens öt legjobb közepes méretű zenei rendezvénye köré került a European Festival Awards keretében – háromnapos lesz, július …
Százezer embert várnak a Csaba királyfi rockopera augusztusi csíksomlyói díszbemutatójára május 20, 2015 22:10 Szerző mediatica Zene Százezer embert remélnek a szervezők a Csaba királyfi székely nemzeti rockopera augusztus 15-re tervezett csíksomlyói díszbemutatójára. A produkciót G. Nagy Ilián, a rockopera szerzője és Szőcs Géza költő, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Csulák Péter kolozsvári konzul és Szabó Hunor színész, az előadás szereplője népszerűsítette egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón. Szőcs Géza elmondta, azért vállalt szerepet az …