Elmarasztalta Romániát a Kövesi-ügyben a strasbourgi emberi jogi bíróság


Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az időközben európai főügyésszé választott Laura Codruta Kövesi ügyében, aki a korrupcióellenes főügyészi tisztségből 2018 nyarán történt leváltása miatt emelt panaszt Strasbourgban. A kedden közzétett, egyhangúan hozott ítélet szerint

sérült Kövesi tisztességes tárgyaláshoz való joga,

amikor az alkotmánybíróság döntésének eleget téve az államfő felmentette őt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) éléről. A volt főügyész kifogásolta: az alkotmánybíróság anélkül hozott megfellebbezhetetlen határozatot leváltása ügyében, hogy beidézte volna, és lehetőséget biztosított volna számára a védekezésre.

A végzés megállapítja:

Románia megsértette a főügyész véleménynyilvánítási szabadságát is,

Kövesit ugyanis azért mentették fel, mert bírálta a korrupció büntetésével kapcsolatos törvénymódosításokat. A főügyésznek éppenséggel munkaköri feladata volt, hogy véleményt nyilvánítson a korrupcióellenes büntetőjog módosításáról, de a jelek szerint

Kövesi idő előtti felmentése az igazságszolgáltatás függetlenségét féltő bírák és ügyészek elhallgattatását célozta

– állapítja meg az EJEB.

Kövesi nem kért kártérítést, de a strasbourgi döntést a román hatóságoknak figyelembe kell venniük, ha újabb ügyészségi vezetőt mentenének fel mandátuma lejárta előtt.

Az EJEB határozatát a jobboldal politikai győzelemként ünnepli, az elmúlt négy évben ugyanis a belpolitikai csatározások fő témája volt az igazságszolgáltatás. A 2016-os parlamenti választásokat fölényesen megnyerő, szövetségesei révén a parlamentben jelenleg is többséggel rendelkező, tavaly őszig kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) átfogó igazságügyi reformot kezdeményezett, azt állítva, hogy

a DNA a titkosszolgálatok befolyása alá került, és politikai tisztogatást végez

a korrupcióellenes harc ürügyén.

A politikusok százait börtönbe juttató DNA “lefejezésével” a PSD 2018-ban még fontos jelképes győzelmet aratott a főügyész munkájával elégedett jobboldali államfő felett. Klaus Iohannisnak azonban éppen azáltal sikerült újabb mandátumot szereznie a tavalyi elnökválasztáson, és győzelemre segítenie a jobboldalt az európai parlamenti választásokon, hogy a civil tüntetők korrupcióellenes jelszavait tűzte zászlajára, és az igazságszolgáltatás függetlenségének őreként valóságos keresztes hadjáratot indított a PSD ellen.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk