Aktuális

Ezentúl fizetnek a védett erdőkért – itt a javaslat, hogy mennyit

Évi 500 eurós támogatásban részesülhetnek hektáronként azok az erdőtulajdonosok, akik nem termelhetik ki a faanyagot a védettnek minősített területeken. A most közvitára került elképzelés a Natúra 2000 besorolású parcellákra vonatkozik. A környezetvédelmi minisztérium kezdeményezését kormányhatározat emeli majd jogerőre. mediatica

20 év börtönt kapott a volt börtönparancsnok

Húsz év börtönbüntetésre ítélte első fokon a bukaresti ítélőtábla pénteken Alexandru Vișinescu volt román kommunista börtönparancsnokot, aki ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat. A vádhatóság korábban huszonöt év szabadságvesztés kiszabását kérte. Vișinescu 1956 és 1963 között a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtönt irányította, ahol a politikai foglyokat kegyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá.

Folytatódik a kánikula! Továbbra is érvényes a hőségriadó

Összesen 32 megyében, többek közt térségünkben is érvényes az Országos Meterológiai Szolgálat sárga színű hőségriasztása. Főként az ország délnyugati, keleti és középső térségeiben érheti el az árnyékban mért csúcshőmérséklet a 38 fokot. A meteorológusok szerint a kánikula a hétvégén is kitart, csapadékra elszórtan csak az ország nyugati és északnyugati térségeiben, illetve hegyvidéken lehet számítani. Rádió


CEMO-közlemény: A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal újabb jogsértő, kétnyelvűségellenes akciója

A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) múlt hét csütörtökén tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy a szervezet kétnyelvű iskolai feliratokat – osztálytermek feliratai, titkárság, igazgatói iroda, orvosi rendelő, könyvtár, szaktermek, biztonsági és egyéb feliratok – adományozott az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola részére. A kétnyelvű táblákat a szervezet aktivistái szerelték fel az iskola belső tereiben. A

A nagy hőség miatt változott a vonatok menetrendje

Romániában a kánikula miatt lassabban közlekednek a vasúti szerelvények, ezáltal megelőznék az esetleges baleseteket. A Román Vasutak (CFR) arra kéri utasait, előzetesen tájékozódjanak a vonatok módosult menetrendjéről. Rádió Gaga


Közbeszerzést hirdettek a Comarnic-Predeál és a Predeál-Keresztényfalva autópályaszakaszokra

Emellett Predeál és Brassó között bekötőutat építtetne az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNADNR). A szerződések áfamentes értéke 316,69 millió lej és 380,03 millió lej közé tehető. A munkálatokat 72 hónap alatt kell majd kivitelezze a közbeszerzés nyertese. A liciten való részvételi szándékukat 2015. szeptember 2-ig jelezhetik az útépítő vállalatok. Rádió Gaga

Kilencven magyar honvéd földi maradványait hantolták ki Kolozsváron

Mintegy kilencven, második világháborúban elesett magyar honvéd földi maradványait hantolták ki Kolozsváron magyar szakemberek. A Szabadság című kolozsvári napilap szerint a kolozsvári új zsidó temetőben az 1944 szeptemberében és októberében a Torda környéki csatákban elesett katonák csontjait tárták fel. A honvédok exhumálását az tette szükségessé, hogy az új zsidó temető érintett parcellája más rendeltetést kap.


Menekültek: Románia kevesli a hatezer eurót

Ismét bővült azon európai országok sora, amik segítenének a menekültek átvállalásában. A lettek és csehek mellett Szlovákia is felajánlkozott, Romániából csak kétes információk vannak erről. A hírforrás nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőktől úgy tudja: Románia Olaszországtól és Görögországtól venné át a menekülteket. Elszállásolásukat, étkeztetésüket és a velük kapcsolatos konzuli szolgáltatásokat az EU fejenként hatezer euróval