Mihai Mitrică: Az oktatási rendszer kudarca miatt luxussá válik az olvasás


Fotó: Bookfest – Salonul Internațional de Carte.

A romániai oktatási rendszer nem ösztönzi kellőképpen az új olvasók megjelenését a könyvpiacon, ezért az olvasás egyre inkább luxussá válik – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen a Romániai Kiadók Szövetségének (AER) igazgatója.

Mihai Mitrică a marosvásárhelyi Bookfesten beszélt az olvasási szokások, az oktatás és a mesterséges intelligencia jelentette kihívások összefüggéseiről. A szakember szerint az olvasók számának csökkenése nem elsősorban anyagi okokra vezethető vissza.

Úgy vélte: a legnagyobb problémát az oktatási rendszer hiányosságai jelentik, amelyek miatt sok fiatalnak nincs megfelelő szövegértési készsége. Az OECD méréseire hivatkozva azt mondta, hogy Romániában komoly gondot jelent a 15 évesek számára az olvasott szövegek megértése, ami később az álhírekkel és manipulációval szembeni kiszolgáltatottságukat is növeli.

Az AER igazgatója a mesterséges intelligencia terjedését is bírálta, különösen a nagy nyelvi modellek működésével kapcsolatban. Állítása szerint ezek a rendszerek olyan szerzői műveket is felhasználhatnak, amelyeket engedély nélkül digitalizáltak, miközben az MI-eszközök hasznos alkalmazások mellett az online dezinformáció előállítását és terjesztését is megkönnyíthetik.

Mitrică úgy véli, hogy az olvasásnak fontos szerepe van a kritikus gondolkodás fejlesztésében, ennek hiánya pedig személyes és társadalmi szinten egyaránt kockázatokat hordoz. Szerinte azok, akik nem képesek megfelelően értékelni az információkat, könnyebben válhatnak manipulátorok és csalók áldozataivá, és akár anyagi veszteségeket is elszenvedhetnek.

A kiadói szakember szerint ezért az oktatás teljesítményének javítása és az olvasási készségek fejlesztése kulcsfontosságú lenne a könyvpiac és a társadalom szempontjából is.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk