Viharos szél több megyében április 28, 2015 22:56 Szerző mediatica Aktuális A viharos szél veszélye miatt a Dunántúlon több járásra már narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat kedden kora este. Az érintett területeken már a következő órákban akár 90 kilométer/óránál erősebb széllökések is lehetnek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd éjfélig szóló veszélyjelzése szerint a legnagyobb szélre Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Veszprém megyében kell …
Per indult egy volt román kommunista munkatábor-parancsnok ellen április 28, 2015 17:36 Szerző mediatica Aktuális Megkezdődött Romániában a Ion Ficior volt kommunista munkatábor-parancsnok elleni per, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják a 87 éves férfit. A vádlott, a Duna-deltában felállított peripravai munkatábor egykori parancsnoka, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek, megjelent kedden a bukaresti ítélőtáblán tárgyalt ügyének első tárgyalásán. A vád szerint a peripravai munkatábor célja az volt, …
Bemutatták a csíksomlyói búcsúba közlekedő II. Rákóczi Ferenc mozdonyt április 28, 2015 17:31 Szerző mediatica Aktuális Az idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz zarándokvonat mozdonyát, a járművet hétfőn sajtótájékoztatón mutatták be a Nyugati pályaudvaron. Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az Országgyűlés döntése értelmében Rákóczi-emléknapot tartanak a jövőben minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján. Hozzátette, a mozdonydekoráció …
Sóvidék a Székely Fesztivál kiemelt vendége április 28, 2015 17:27 Szerző mediatica Aktuális Az erdélyi sóvidék a hétvégi Székely Fesztivál kiemelt vendége, a gasztrokulturális majálisnak péntektől vasárnapig a Millenáris park ad otthont. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a fesztiválról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a gazdasági kapcsolatok erősödéséhez szükség van arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében mutatkozhasson be Székelyföld Magyarországon. A három napon át több száz …
A hétvégén nyit a Víkendtelep április 28, 2015 13:42 Szerző mediatica Aktuális Hétvégétől látogatható a marosvásárhelyi Víkendtelep. Az ünnepélyes megnyitót május 2-án, szombaton délelőtt 10 órakor tartják. Mint minden évben, a szezonnyitót idén is a május elsejei hétvégére tervezte a városháza. Az elmúlt hetekben újrafestették és felújították a két gyermekmedencét, kitisztították a felnőtt medencéket is. Ezekben a napokban már az utolsó simításokat végzik a telepen. A szabadidőközpontban …
Több mint tíz év börtönre ítéltek egy román bírót korrupció miatt április 25, 2015 21:44 Szerző mediatica Aktuális Tíz év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek el pénteken egy korrupt román bírót, akit vétkesnek találtak abban, hogy a vádlottaktól pénzt követelt a nekik kedvező ítéletek fejében. Stan Mustata a bukaresti ítélőtábla bírája volt, amíg vizsgálatot nem indítottak ellene megvesztegetés elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt. Fölötte éppen volt kollégái ítélkeztek, hiszen a pénteki első …
Akadályozzák a román ortodox egyház székelyföldi szállodaszerzését április 25, 2015 12:12 Szerző mediatica Aktuális A romániai alkotmánybíróság úgy ítélte meg, az ortodox egyháznak adományozott kovásznai szálloda ügyében pereskedő személyek nem bizonyították egyértelműen, hogy a szálloda átadásával sérült az érdekük, ezért érdemi döntés nélkül visszautalta az ügyet a brassói táblabíróságra – írta Gazda Zoltán, a pereskedők egyike pénteken kiadott közleményében. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöki tisztségét is betöltő Gazda Zoltán …
Lemondott Szujó Zoltán április 25, 2015 10:25 Szerző mediatica Aktuális A Népszabadság több forrásból megerősített információi szerint lemondott Szujó Zoltán az állami média sport-főszerkesztői posztjáról. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) péntek este közleményt adott ki, amely szerint Vobeczky Zoltán váltja Szujó Zoltán a főszerkesztőség élén. Az új főszerkesztő 2010-ben érkezett az MTVA-hoz, ezt megelőzően 11 évet dolgozott a Danubius Rádió sportosztályán riporterként, szerkesztőként, sporthírolvasóként. …
Székelyföld nevében pályázik Sepsiszentgyörgy az Európa Kulturális Fővárosa címre április 22, 2015 22:53 Szerző mediatica Aktuális Székelyföld nevében pályázik Sepsiszentgyörgy az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címre – közölte Antal Árpád, a város polgármestere az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában. Bár maga a kiírás elsősorban városoknak szól, a pályázatra Sepsiszentgyörgy az egész Székelyföld nevében nevez, hiszen nemcsak a város, hanem az egész régió értékeit akarja megmutatni a világnak. A városok és a …
Ismét nemzeti ünnep lesz a királyság és a függetlenség napja április 22, 2015 22:47 Szerző mediatica Aktuális Elfogadta a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely ismét nemzeti ünneppé nyilvánítja május 10-ét, a román királyság megalakulásának és az ország 1877-ben kikiáltott függetlenségének napját. Romániában a kommunista diktatúra megdöntése óta eltelt negyed évszázadban december elseje, az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulója volt az ország egyedüli nemzeti ünnepe. Tavaly …