Mikorra készül el a győri keleti elkerülő? november 3, 2014 18:52 Szerző mediatica Aktuális Simon Róbert (Fidesz) azt kérdezte az Országgyűlés hétfői ülésén, az azonnali kérdések órájában, befejeződnek-e 2015. augusztus végéig a Győrt keleti irányból elkerülő 813-as főút első ütemének építési munkálatai, majd ezt követően mikor kezdődik a második ütem kivitelezése. Fónagy János államtitkár válaszában közölte, hogy jelenleg az első ütem régészeti feltárása folyik, és a 2015. augusztusi határidő …
Átadták a Mindszenty-emlékérmeket november 3, 2014 12:19 Szerző mediatica Aktuális Bolberitz Pál egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke, Horváth János közgazdász, az Országgyűlés volt korelnöke és P. Ferencz B. Ervin ferences szerzetes kapott idén Mindszenty-emlékérmet. A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át az Országházban hétfőn. Lezsák Sándor köszöntőjében kiemelte: a …
Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása Budapesten november 3, 2014 11:31 Szerző mediatica Aktuális Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció – tájékoztatta a főpolgármesteri hivatal hétfő hajnalban az MTI-t. A közlemény szerint a légszennyezettséget mérő műszerek adatai alapján a kisméretű szállópor szintje a fővárosban három helyen – a XIII., Honvéd telep, az V., Erzsébet tér, XI., Kosztolányi Dezső tér …
Az első világháborúról lesz magyar-török történészkonferencia a Károli egyetemen november 3, 2014 11:28 Szerző mediatica Aktuális Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom katonai együttműködéséről rendeznek mától kétnapos konferenciát magyar és török történészek részvételével a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE). A KRE, a török Hacettepe Egyetem, az Atatürk Modern Történeti Intézet, az Atatürk Kutatóközpont, valamint az Atatürk Nyelvi, Kulturális és Történeti Intézet által szervezett …
Elektronikus kézbesítési rendszer – hatalmas összeget spóroltak meg november 3, 2014 11:24 Szerző mediatica Aktuális Több mint 15 milliárd forintot spórolt meg az elmúlt két évben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara által fejlesztett elektronikus kézbesítési rendszer – tájékoztatta a kamara elnöke az MTI-t. Császti Ferenc elmondta: a technikai fejlesztés és a végrehajtói szervezet ügykezelésének eredményeképpen a végrehajtási eljárások időtartama lecsökkent, ami megtakarítással jár az adósok, a hitelezők és az egyéb …
Visszavonták a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Salgótarjánban november 3, 2014 11:23 Szerző mediatica Aktuális Visszavonta a szmogriadó vasárnap elrendelt tájékoztatási fokozatát Salgótarján polgármestere, Dóra Ottó – közölte az MTI-vel a városháza hétfőn. A közlemény szerint a légszennyező anyagok átlagkoncentrációja már nem éri el a tájékoztatási küszöbértéket: vasárnap köbméterenként 71,1 mikrogrammot mértek. Korábban a légszennyező szálló por átlagkoncentrációja két egymást követő napon haladta meg a tájékoztatási küszöbértéket, ami köbméterenként 75 …
Az utolsó lehetőség az ingyen nyelvtanulásra november 3, 2014 11:22 Szerző mediatica Aktuális Már csaknem négyezer fiatal vesz részt a diplomamentő program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén. Eddig 31 ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban, élénk az érdeklődés, amit jelez, hogy az elmúlt 4 hét alatt ezerrel nőtt a regisztráltak száma – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az …
A jövő héten akár 20 fok is lehet november 2, 2014 21:17 Szerző mediatica Aktuális A jövő héten többször is megélénkül, helyenként meg is erősödik a szél. Olykor kisebb záporok lehetnek, de emellett sok napsütésre lehet számítani, és több helyen akár 20 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőre virradó éjszaka ismét több helyen képződik köd, az …
Magyarországra érkezett a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók keresztje november 2, 2014 20:51 Szerző mediatica Aktuális Magyarországra érkezett a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók keresztje, a négy méter magas fakeresztet és a vele zarándokló ikont Románia fiataljai adták át magyar társaiknak ünnepi szentmise keretében vasárnap Nyíregyházán. A II. János Pál pápa által elindított, első alkalommal 1984-ben megrendezett ifjúsági világtalálkozó elsődleges célja az volt, hogy megismertesse Krisztus üzenetét a világ fiataljaival. Az első, Rómában …
Szmogriadó Salgótarjánban november 2, 2014 14:58 Szerző mediatica Aktuális Salgótarjánban a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el vasárnap Dóra Ottó polgármester – közölte az MTI-vel a városháza. A légszennyező szálló por átlagkoncentrációja két egymást követő napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, a köbméterenként 75 mikrogrammot, pénteken 85,4, szombaton 96,5 mikrogrammot mértek – áll a közleményben. A polgármester azt kéri a lakosoktól, hogy kevesebbet tartózkodjanak a szabadban, …