Elárverezték a házat az árva kislány feje fölül május 8, 2014 8:04 Szerző mediatica Aktuális Legkésőbb június végéig maradhatnak a végrehajtó által elárverezett lakásban Liliék – így egyezett meg a szerény hajlék új tulajdonosával Domán Pál, az árván maradt kislány nagypapája. – Találkoztunk azzal az emberrel, aki az internetes árverésen megvette a hiteltartozás miatt elvett lakást. Szerencsére nagyon rendes és megértő volt, és megengedte, hogy amíg nincs más megoldás, itt …
Civil szervezetek vására Marosvásárhelyen május 7, 2014 17:12 Szerző mediatica Aktuális Marosvásárhelyen idén is megrendezik a Nemkormányzati szervezetek vásárát. A mostani lesz immár a 12. alkalom, amikor bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a Marosvásárhelyen tevékenykedő egyesületeknek. A rendezvény központi témája ezúttal a civilek felelősségvállalása a közösség életében. Összesen 55 nemkormányzati szervezet részvételére számítanak a szervezők. Május 11-jén, szombaton délelőtt 10 és este 6 óra között a főtéren találkozhatnak …
Zavar a Pro Urbe díj átadásán, Sepsiszentgyörgyön: tiltakozásuk jeléül nem vettek részt a román tanácsosok május 5, 2014 13:32 Szerző mediatica Aktuális Nem vettek részt a sepsiszentgyörgyi román tanácsosok a városnapi ünnepségek keretében rendezett Pro Urbe-díjátadáson. Az önkormányzati képviselők tiltakozásul döntöttek így, amiért a képviselőtestület úgy határozott, hogy négyről egyre csökkenti az évente kiosztható kitüntetések számát. A román tanácsosok szerint ezzel minimálissá vált az esélye annak, hogy román nemzetiségűeket is díjazzanak. Idén egyébként Keresztes László sporttanár, korábban …
Váratlan tanügyminisztériumi bejelentés az országos felmérőkkel kapcsolatosan május 1, 2014 15:13 Szerző mediatica Aktuális Az oktatási minisztérium csaknem egy hónappal elhalasztja az országos felmérőket – nyilatkozott a központi médiának Remus Pricopie tárcavezető. A felmérők eredetileg május 6-án kezdődtek volna, de a tanárok és a szülők kérésére a minisztérium a halasztás mellett döntött. Fontos érv volt, hogy a húsvéti ünnepek és a tavaszi szünet után, május elsejével újabb mini vakáció …
Menesztették a közlekedési rendőrség országos főkapitányát (Agerpres) május 1, 2014 14:21 Szerző mediatica Aktuális
Esős idő az ország több részén a május 1-jei hosszú hétvégén (Agerpres) május 1, 2014 14:20 Szerző mediatica Aktuális
MOGYE: Romániában egyedülálló lépésre szánta el magát a marosvásárhelyi egyetem (Agerpres) április 30, 2014 12:53 Szerző mediatica Aktuális
Film készül a székely határőrök hősies helytállásáról (VIDEÓ) április 29, 2014 19:03 Szerző mediatica Aktuális
Fejlemények MOGYE-ügyben. Közzétették a Charta jogszerűségéről rendelkező táblabírósági ítéletet. Miért mondtak le a magyar oktatók? április 28, 2014 13:34 Szerző mediatica Aktuális Visszavárja tisztségeikbe a lemondott magyar oktatókat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége. A tanintézet hétfőn közleményben ismertette a táblabíróság április 23-ai, 2350-es számú ítéletét, amely szerint a MOGYE Chartája megfelel a törvényes előírásoknak, így szerinte a magyar oktatás mostani szervezési módja is teljességgel törvényes. Ez alapján pedig a vezető tisztségeket betöltő magyar oktatók lemondása …
Az év első szívátültetése Marosvásárhelyen (Agerpres) április 27, 2014 22:59 Szerző mediatica Aktuális