Bemutatták Kolozsváron a Magyar Konyha című folyóiratot december 13, 2013 22:45 Szerző mediatica Aktuális Bemutatták Kolozsváron a Magyar Konyha című folyóiratot, amelyet mások mellett Lévai Anikó, a lap szerkesztőbizottsági elnöke ajánlott az olvasóknak. Lévai Anikó a lap történetének rövid ismertetése után elmondta, ma Magyarországon valamennyi sztárséf olvassa a Magyar Konyhát. Hozzátette: a bemutatott recepteket szigorúan kipróbálják, mielőtt közlik. Úgynevezett gasztronovellákat is közölnek – ismertette, indítottak gasztroturizmus rovatot is, ennek …
Kós Károly-szobrot avattak Budapesten december 13, 2013 22:44 Szerző mediatica Aktuális Kós Károly elkötelezett, tevékeny helytállása, embersége és magyarsága példaadó minden magyar nemzedék számára – mondta az Országgyűlés elnöke az erdélyi származású építész, író szobrának ünnepélyes avatásán pénteken a főváros XII. kerületében. Kövér László ünnepi beszédében úgy fogalmazott: Kós Károly az értékteremtő erdélyi magyar hűség egyik legnagyszerűbb jelképe egy olyan században, amikor sokan és sokszor voltak …
Első alkalommal osztották ki a Kincses Kolozsvárért díjakat december 13, 2013 22:42 Szerző mediatica Aktuális Első alkalommal osztották ki pénteken a Kincses Kolozsvárért díjakat a város közösségi életének fellendítésében és a magyar napok megszervezésében vállalt tevékenységek elismeréseként. A Kincses Kolozsvár Egyesület által alapított díjat Répás Zsuzsanna, a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Nagy Elek üzletember, Kovács Sándor Kolozs-Dobokai főesperes, Boros János volt kolozsvári alpolgármester (post …
FOTÓ Sokk! Mindössze 16 kg-os a 19 éves lány december 13, 2013 21:19 Szerző mediatica Aktuális Fejlettségét tekintve 5-6 éves gyereknek néz ki a 19 éves lány, aki csak kecsketejet és cukros vizet kapott táplálékul egész életében: magassága 118 cm, súlya 16 kg. Adina a moldvai, Suceava megyei Moldovita településen él, egy hat gyerekes család tagja, és van egy ikertestvére, aki tőle eltérően normálisan fejlett. Anyja, aki skizofréniás, beteges kapcsolatot ápolt …
Törlik a horribilisan magas összegű közlekedési bírságokat december 13, 2013 15:18 Szerző mediatica Aktuális Törlik a horribilisan magas összegű közlekedési bírságokat a Közúti Szállítók Országos Konföderációja és a Szállításügyi Minisztérium képviselőinek első egyeztetésén született megállapodás értelmében. Abban egyeztek meg a felek, hogy módosítják a bírságokról szóló, 2012. évi 69-es számú kormányhatározatot. Ameddig a változtatások megjelennek a Hivatalos Közlönyben, a szállítók készen állnak, hogy bármikor újra utcára vonuljanak, figyelmeztették Ramona …
Korrupciós ügyben érintett a Maros megyei alprefektus és a szászrégeni alpolgármester december 13, 2013 14:06 Szerző mediatica Aktuális Korrupciós ügyben eljárás indult a Maros megyei alprefektus és a szászrégeni alpolgármester ellen. Az Országos Korrupció-ellenes Ügyosztály (DNA) azzal vádolja Gabriela Koost, hogy még régeni városi jegyzői minőségében hatásköri visszaélést követett el, akárcsak Daniel Gliga alpolgármester, valamint a szászrégeni városháza adóügyi osztályának vezetője, Adriana Moldovan és Ovidiu Badiu jogtanácsos. A DNA közleményében állítja, hogy a …
Teltház lesz Szovátán, indul a síszezon december 13, 2013 14:04 Szerző mediatica Aktuális A szovátai szálláshelyek 90 százaléka elkelt a téli ünnepekre. Elsősorban a négy és három csillagos helyeket kapkodták el azok, akik a karácsonyt és a szilvesztert a Maros megyei fürdővárosban szeretnék tölteni, de a januári, ortodox karácsonyozás irányt is nagy az érdeklődés. Az ünnepkör idejére a sípálya melletti panzióban már egyáltalán nincs hely. A síszezon amúgy …
Lemondott a Román Televízió vezetője december 10, 2013 18:07 Szerző mediatica Aktuális Lemondott a román köztelevízió elnök-vezérigazgatója kedden. A román média szerint Claudiu Saftoiu így akarta elkerülni, hogy a parlament leváltsa. Saftoiu a parlamenthez intézett levelében kérte a felmentését röviddel azelőtt, hogy a törvényhozás szavazott volna a televízió tavalyi éves beszámolójáról. A román parlament végül elutasította a beszámolót, ami Saftoiunak a leváltását jelentette volna. A parlamenti szavazáson …
Verespatak – Csákánnyal tüntettek Greenpeace-aktivisták, köztük magyarok a parlament előtt december 9, 2013 22:42 Szerző mediatica Aktuális Mintegy 40 Greenpeace-aktivista hatolt be csákányokkal felszerelkezve hétfőn a román parlament előtti gyepes részre, és a verespataki aranybánya-beruházás ellen tüntetett. Az aktivisták – akik között magyarok is voltak – a román bányatörvény módosítása, valamint a verespataki bányaberuházást elősegítő jogszabálytervezet ellen is tiltakoztak, amelyek jelenleg a román parlament asztalán vannak. Az összesen tíz országból összegyűlt tüntetők …
Nyílt levélben kérik a kanadai hatóságokat a verespataki lobbi leállítására december 6, 2013 23:01 Szerző mediatica Aktuális Kanadai, romániai és magyarországi civil szervezetek közös nyílt levélben kérik Kanada külügyminiszterét és a kanadai parlament tagjait, hogy vonják meg a kanadai állami támogatást a Gabriel Resources cég verespatai bányaprojektjétől, és olyan jogszabályokat dolgozzanak ki, amelyek lehetővé teszik a kanadai cégek felelősségre vonását a Kanada határain kívüli beruházásaik kapcsán is. A nyílt levél arra hívja …