Aktuális

Szebb lesz a Poklos-patak partja a Tudorban

Megújul a Poklos patak medre, a tervezett árvízvédelmi munkálatok nyomán. Ezt az országos vízügyi igazgatóság vezetője jelentette be, Marosvásárhelyen. A Jeddi úti és a Hosszú utcai híd közötti, valamivel több mint 1,1 kilométeres szakaszon arra is odafigyelnek majd, hogy természetes anyagokat használva hangulatos környezetet alakítsanak ki. Az építkezésre 6 millió lejt különítettek el, mondta Vasile

Országos elsősegélynyújtó-versenyt tartanak Marosvásárhelyen

Országos elsősegélynyújtó-versenyt tartanak Marosvásárhelyen, a következő napokban. A közönség számára is érdekes és látványos rendezvénynek gyakorlati bemutató és tájékoztató része is lesz, mégpedig kedden délután fél 3 és este 6 óra között, tudatták a szervezők. A verseny részeként munkabeszélgetést is tartanak a helyi prefektus, megyei tanácselnök, polgármester, valamint az országos vészhelyzeti felügyelet vezetőjének a részvételével.

Kihelyezték a Bernády-iskolanévtáblát: Dorin Florea elterelő hadművelete?

Kihelyezték a névtáblát a hétvégén az első, magyar személyiségről elnevezett marosvásárhelyi általános iskolára, amely kétéves politikai vita után júniusban vette fel a város arculatát meghatározó egykori polgármester, Bernády György nevét – közölték hétfőn az erdélyi magyar lapok. A magyar civil szervezetek és politikai pártok a Bernády-iskola névtáblájának váratlan kifüggesztését Dorin Florea polgármesternek a magyar lakosság


Ingázó diákok: sokan inkább abbahagyják az iskolát?!

Korlátozást vezetne be a tanügy-minisztérium a diákbérletek ártámogatásában. Azokról a tanulókról van szó, akik más helységekbe kénytelenek ingázni, miután a kis létszám miatt az utóbbi években bezárták az iskolát a településükön. Az elképzelést a tárcavezető, Remus Pricopie is támogatja, miután a szállító cégek esetenként hatalmas összegeket is bevételeztek szolgáltatásuk fejében. Mivel nem szabályozták le, hogy

Többnyelvű telefonos ügyfélszolgálatokat Romániában!

A romániai telefontársaságokat többek között a szolgáltatásaikat használó székelyek, magyarok által befizetett díjtételek tartják fenn, juttatják haszonhoz, (de nem csak) ezért elvárható lenne ezektől a társaságoktól, hogy az ügyfelekkel való kommunikációban megtiszteljék őket azzal, hogy a szerződés megkötése után anyanyelvükön szólítják meg őket, lehetőséget adnak, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton anyanyelvén érdeklődjön a velük szerződésben álló

Már az autót is megszenteli az ortodox pap

A romániai lakosság kétharmada hallott arról, hogy a Román Ortodox Egyház (BOR) a hivatalos gyakorlat részévé tette a személygépkocsi megszentelését, 55 százalék pedig egyet is ért a lépéssel – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet felméréséből. Az adatok szerint meglehetősen ellentmondásos a románok elképzelése az egyház és a hit szerepéről. 62 százalék úgy tartja, hogy


Szégyentelenül csúsztatott az Antena 3, az EMI feljelenti a CNA-nál

Több adásában is „szégyenteljes, csúsztatásoktól hemzsegő” beszámolót sugárzott az Antena3 hírtelevízió, mondta sajtótájékoztatón az EMI-tábor főszervezője. Annak ellenére, hogy jelen voltak a táborban és saját felvételeket is készítettek, élő tudósításuk mellé hamis, félrevezető képanyagokat vágtak be (magyarországi lőtéri gyakorlatokat vagy a 2006-os budapesti tévéostrom képeit) – közölte Soós Sándor. Azt is bejelentette, hogy a tudósítás

Ingyenes vagy kedvezményes utazás nélkül maradhatnak a nyugdíjasok

Szeptember 1-jétől ingyenes vagy kedvezményes utazási lehetőség nélkül maradhatnak a nyugdíjasok és a háborús veteránok – jelentette be a Román Szállítók Szövetsége (FORT), amely azt állítja, hogy a Közlekedési Minisztériumnak több mint egyéves tartozása van a szállítók felé, kb. 100 millió lej értékben. Mivel nem kaptak semmilyen választ, amely szavatolná az adósságok kifizetését vagy kiegyenlítését,

Nem kérnek a ciánból Nagybányán – írtak a magyar kormánynak

A magyar kormányt is tájékoztatta Nagybánya polgármesteri hivatala a városba tervezett ciántechnológiás bányaberuházásról. „Adatokat közöltünk a 2000-es ökológiai balesetről, a ciánfelhasználású bányászattal kapcsolatos európai normákról és ajánlásokról, az európai emberi jogi bíróságnál e tárgyban hozott ítéletekről, a nagybányai urbanisztikai bizottság álláspontjáról, valamint egy esetleges műszaki baleset lehetséges határokon átnyúló hatásairól” – nyilatkozta az Agerpresnek Catalin


Rémálom: vérvörössé vált a Sebes-Körös vize

Rémálomszerű élményben volt részük azoknak, akik augusztus 3-án délután 3 óra körül a Sebes-Körös partján sétálgattak, a folyó vize ugyanis vérvörössé vált – számolt be a hírről az Eurocom.wordpress.com a Cotidianul.ro-ra hivatkozva. Hogy mi történt, egyelőre nem tudni, feltételezések szerint vagy egy ülepítő szakadt át, vagy egy uránbányában történt baleset, a térségben ugyanis elég sok