Magyarság

Krasznahorkaváralja – „még büntetlenek a gyújtogató cigányok“

Incidensek nélkül zajlott le a szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) elnöke, Marián Kotleba által a krasznahorkai vár leégésének első évfordulóján Krasznahorkaváralján szervezett gyűlés. A párt vezetője beszédében kijelentette, hogy egy évvel a történtek után „sem a gyújtogató cigányokat, sem a szüleiket nem büntették meg”. Az ingatlanban tulajdonrészt szerző Marián Kotleba szeptemberben meghirdette a krasznahorkai vár

The Guardian: a Nyugat politikai önmérsékletet vár el Orbán Viktortól

Az emberi jogok európai őrzői arra figyelmeztetik Orbán Viktort, hogy halassza el a alaptörvénynek a demokratikus jogokat sértő módosítását – írja a brit napilap internetes kiadása. Magyarország zsarnoki miniszterelnöke, Orbán Viktor kész megváltoztatni az alaptörvényt. A jövő hétre tervezett alaptörvény-módosítás a demokratikus és szabadságjogok jogok elleni támadásnak tűnik. A módosított alaptörvény megerősíti a kormányzati hatalmat

„Vizsgálják ki a Jobbik és Irán kapcsolatát”

Ki kell vizsgálni a Jobbik és Irán közötti kapcsolatot – követelte a Simon Wiesenthal Központ két magas rangú vezetője Budapesten. Simon Samuels, a Wiesenthal Központ nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, valamint Abraham Cooper, a Központ amerikai alelnökével hétfő óta magyar politikusokkal, köztük Navracsics Tiborral is tárgyalt Budapesten – írja a Népszabadság. A lap szerint a Simon


Fidesz: semmi esélye, hogy visszavonjuk az alaptörvény-módosítást + videó

Semmi esély sincs, hogy visszavonjuk az alaptörvény-módosítást, nincsenek emellett érvek, a Lendvay utcai székházfoglalás például jogellenes – ezt Gulyás Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz frakcióvezető-helyettese arra szólította fel a többi pártot, hogy ők is ítéljék el a jogellenes székházfoglalást. A politikus szerint a jogellenes tiltakozás lehetetlenné teszi az érdemi párbeszédet

Washington is aggódik a magyar alkotmánymódosítás miatt

Az Egyesült Államok osztja az Európa Tanács aggodalmát az előterjesztett magyar alkotmánymódosítással kapcsolatban – szögezte le a Washingtonban helyi idő szerint csütörtök délután kiadott közleményében Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő. „Ezek a módosítások közelebbi vizsgálatot és a tudatosabb megfontolást érdemelnek, mert veszélyeztethetik az intézményi függetlenséget, valamint a fékeket és az egyensúlyokat, amelyek a demokratikus kormányzást

Hétfőn a Sándor-palotánál folytatják az alkotmánymódosítás ellen tüntetők

Az Alkotmánybíróság épületénél véget ért az a tüntetés, amelyet Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett fővárosi, Alkotmány utcai demonstráció folytatásaként tartottak több mint ezer ember részvételével – jelentették az MTI tudósítói szombat este. Az alaptörvény tervezett negyedik módosítása ellen tartott demonstráció néhány ezer résztvevője közül mintegy ezren az Alkotmány utcából a Képviselői Irodaházhoz


Jobbik: Számolják fel a koldusmaffiát Budapesten!

A Jobbik felszóltja a rendőrséget, azon belül is a Terrorelhárítási Központot (TEK), valamint a Fővárosi Közterület Felügyeletet, hogy számolják fel végre a budapesti koldusmaffiát – hangzott el Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetőjének és Pintér Attilának, a Jobbik VIII. kerületi önkormányzati képviselőjének közös budapesti sajtótájékoztatóján pénteken. Losonczy Pál azt mondta, hogy a sokszor külföldről –

Martonyi: A bírálatok nagy része félreértéseken alapul

Nagyrészt hiányos információkon és félreértéseken alapul a magyar alaptörvény tervezett módosítása körül kialakult vita jelentős része – állítja abban, az MTI-hez is eljuttatott, levélben Martonyi János külügyminiszter, amelyet uniós kollégáinak írt. Az angol nyelvű levélben Martonyi megállapítja, többen aggodalmuknak adtak hangot, hogy Magyarország saját korábbi, az Európa Tanácsnak tett vállalásait és az uniós jogot is

Párttá alakult az Együtt 2014

Párttá alakult a választói mozgalomként létrejött Együtt 2014 pénteken. Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a tavaly október 23-án létrehozott választói mozgalom társalapítója az eseményen azt mondta: a régi pártoktól nem várható a korszakváltás, ehhez új erőre van szükség. Bejelentette, hogy az Együtt 2014 szövetséget köt az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért párttal, amellyel közös listán indulnak


„Senkinek nem érdeke egy pedagógussztrájk”

Hoffmann Rózsa szerint sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem Magyarországnak nem érdeke egy pedagógussztrájk. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára pénteken egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón beszélt erről, és kérdésre válaszolva hozzátette: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a törvény adta lehetőségeivel él, amikor sztrájkot hirdet. Kitért arra, hogy a törvény értelmében a sztrájk