Magyarország ma – Orbán Viktornak távoznia kell március 4, 2013 11:30 Szerző mediatica Magyarság Filmet készített az MSZP – a párt véleményét tükrözően – az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységéről. A Magyarország ma című alkotást vasárnap mutatták be újságíróknak az egyik budapesti moziban. A húszperces kisfilmet az MSZP koncepciója alapján, a szocialisták szakértőinek bevonásával fiatal művészek forgatták – közölte Mesterházy Attila pártelnök, arról is tájékoztatva, hogy a …
Orbán jobbkeze, Matolcsy lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke március 1, 2013 13:11 Szerző mediatica Magyarság A legkevésbé kockázatos döntésnek nevezte Matolcsy György jegybankelnökké jelölését Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol bejelentette, a nemzetgazdasági minisztert jelöli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére. A kormányfő álláspontja szerint akkor áll elő stabilitás és kiszámíthatóság, ha kormányzati tapasztalattal rendelkező embert kér fel a központi bank élére. „A teljesítmény …
Gašparovič: Szlovákiának stratégiai érdeke a jó viszony Magyarországgal március 1, 2013 13:06 Szerző mediatica Magyarság Szlovákiának stratégiai érdeke a baráti, a kiszámítható szomszédsági és a megbízható partneri viszony Magyarországgal – szögezte le Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök abban a levelében, amelyben magyar partnerének, Áder János köztársasági elnöknek mondott köszönetet a magyarországi vendéglátásért. Gašparovič február 19-én és 20-án volt Áder János vendége. Személyében kilenc év után első ízben tett szlovák államfő …
Székely zászló kerül a dunaszerdahelyi Városházára március 1, 2013 13:02 Szerző mediatica Magyarság Csaknem két héttel azután, hogy a román parlament határozatban jóváhagyta, hogy minden megyéjének zászlaját kitűzik, Dunaszerdahely is reagál az azt megelőző tiltakozó akciókhoz… Hájos Zoltán polgármester a keddi képviselő-testület „egyebek” programpontja keretén belül tett javaslatot arra, hogy a képviselők szavazással foglaljanak állást a székely zászló kihelyezését illetően. Az MKP képviselői közül Karaffa Attila akkor megjegyezte, …
Lemondott az Index főszerkesztője február 23, 2013 23:55 Szerző mediatica Magyarság A Kreatív információi szerint lemondott az Index főszerkesztője, Mészáros Zsófi. A lap úgy tudja, egy mai szerkesztőségi megbeszélésen jelentette be Mészáros Zsófi, az Index főszerkesztője, hogy lemond a pozíciójáról. A hírt még nem erősítette meg az érintett, a hvg.hu-nak a szerkesztőségből azonban érkezett megerősítő visszajelzés. A Kreatív felidézi, hogy Mészáros Zsófi az Indexnél gyakornokként kezdett …
Könyv jelent meg Horn Gyuláról február 23, 2013 20:27 Szerző mediatica Magyarság A volt miniszterelnök életét a rendszerváltásig követő könyvet mutattak be pénteken, Budapesten. Pünkösdi Árpád, A Horn – Angyalföldtől a pártelnökségig 1932–1990 című könyvéről Gombár Csaba politológus azt mondta, a mű inkább részigazságokat tartalmaz mintsem a teljes valóságot, mivel a szerző bár rámutat néhány ellentmondásra, alapvetően egyetért, szimpatizál Horn Gyulával. Gombár Csaba bemutatójában úgy fogalmazott, noha …
A pálinkafőzés miatt bíróság elé áll Magyarország február 21, 2013 18:06 Szerző mediatica Magyarság Az Európai Bizottság csütörtökön úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedéki adómentessége miatt – jelentették be Brüsszelben. A nemzetgazdasági tárca jelezte: a kormány ragaszkodik a házi pálinkafőzés szabadságához. A magyar szabályozás értemében jövedékiadó-mentes a háztartásokban vagy a szeszfőzdékben személyes használatra előállított pálinka évi 50 liter mennyiségig. Az alkoholtartalmú …
A Híd polgármesterekkel tárgyalt a vasúti kétnyelvűségről február 20, 2013 17:14 Szerző mediatica Magyarság Szerda délelőtt Komáromban találkoztak a Híd képviselői és azok a polgármesterek, akiknek községe érintett a kétnyelvű vasúti táblák elhelyezését illetően. A találkozót a Híd kezdeményezte annak céljából, hogy megvitassa a polgármesterekkel, ők hogyan látják a táblák kihelyezésének lehetőségeit, és hogy közösen keressenek megoldást az ügyben. A találkozón jelenlévő polgármesterek aláírtak egy nyilatkozatot, melyben kifejezik annak …
Az Orbán-kormány dicsérete a Financial Timesban február 19, 2013 12:41 Szerző mediatica Magyarság Leghamarabb az idei év második felétől, legkésőbb az eurózóna magára találásától arathatja le Magyarország az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának gyümölcseit – írja a Financial Times internetes portálján megjelent cikkében Barcza György, a Századvég elemzője. Egyszer sem használja az unortodox kifejezést az Orbán-kormány gazdasági intézkedéseinek jellemzésére Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője, aki a Financial Times …
Székely zászló újabb 33 magyarországi önkormányzatnak február 14, 2013 22:47 Szerző mediatica Magyarság Budafok-Tétény önkormányzatának vezetői 33 magyarországi önkormányzatnak adták át a Tisztességes Választásért Alapítvány által felajánlott székely zászlót csütörtökön. Németh Zoltán fideszes országgyűlési képviselő szerint amikor a székelyföldi magyarokat sérelem éri, ki kell állnunk, és nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel is. A polgármesteri hivatal dísztermében tartott eseményen Szabolcs Attila (Fidesz–KDNP), a XXII. kerület vezetője arra emlékeztetett, hogy február …