Orbán tanácsot ad Orbánnak február 13, 2013 12:44 Szerző mediatica Magyarság A Cigányügyi Egyeztető Tanács elnöke a miniszterelnök, társelnöke az Országos Roma Önkormányzat elnöke, aki jelenleg Farkas Flórián fideszes képviselő. A testület további tagjai: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, Pintér Sándor belügyminiszter, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, valamint Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az Orbán Viktor vezette testület „a társadalmi …
Ilyen jelzőket kapott Orbán az ellenzéktől: „Orcátlan hazug”, „áldemokrata”, „álmodozó” február 8, 2013 23:17 Szerző mediatica Magyarság Az ellenzéki pártok ilyen jelzőkkel illették a miniszterelnököt, illetve az általa a közrádióban elmondottakat. Az MSZP szerint Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában több „nagyon súlyos és veszélyes állítás, illetve hazugság is megfogalmazódott”. Ezt Burány Sándor mondta, utalva arra, hogy a kormányfő arra biztatott: aki csak tudja, használja az árfolyamgátat, mert a magyar valuta árfolyama a következő …
Megszűnik az LMP-frakció az Országgyűlésben, nő a függetlenek száma február 8, 2013 22:59 Szerző mediatica Magyarság Függetlenként folytatja parlamenti munkáját az LMP-ből kilépett, a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártot megalapító nyolc országgyűlési képviselő. Az LMP tudomásul veszi, hogy a pártot elhagyó képviselők kilépnek a parlamenti csoportból és ezzel megszüntetik az LMP frakcióját. A házszabály alapján sem a PM, sem pedig az LMP nem alakíthat új frakciót. Így 32 független képviselő lesz az …
Képmutató Szanyi-mentegetés a románozás után február 6, 2013 15:07 Szerző mediatica Magyarság Az MSZP frakcióvezető-helyettese képmutató módon humorosnak szánt, de szerencsétlen beszólásnak tartja Szanyi Tibor keddi románozós megnyilvánulását. Józsa István humorosnak szánt, de szerencsétlen beszólásnak tartja, hogy a szocialista párt elnökségi tagja kedden Gyulán – a Fidesz–KDNP-frakcióülés helyszínén – azt mondta az Indexnek, „anyanyelvükön, románul” fogja köszönteni a kormány melletti békemenet egyes résztvevőit. Szerinte párttársa ezzel arra …
Orbán 4,6 milliárd dollárért cserélte Moszkvára az IMF-et február 6, 2013 15:02 Szerző mediatica Magyarság A HVG forrásai szerint az Orbán Viktor kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök által a múlt héten tető alá hozott megállapodásban méretes pénzügyi csomag körvonalazódott. Nem előre ivott a medve bőrére Orbán Viktor miniszterelnök, amikor feltűnően magabiztosan kosarazta ki az IMF-et, kijelentve, hogy Magyarországnak nincs szüksége hitelre, képes a piacról finanszírozni az adósságait. Nyilvánosan nem …
Aligha lesz Orbán-Bajnai vita február 6, 2013 14:59 Szerző mediatica Magyarság Válaszolt a Fidesz Bajnai Gordonnak, aki szerdán nyilvános vitára hívta Orbán Viktort. A párt sajtóirodája szerint az Együtt 2014 vezetőjének „ma nem Magyarország miniszterelnökével kellene vitáznia, hanem a magyar emberekkel”. Reagált a Fidesz Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014 vezetőjének mai felkérésére, amelyben nyilvános vitára hívta Orbán Viktort. „Bajnai Gordonnak ma nem Magyarország miniszterelnökével …
Bajnai vitára hívja Orbánt február 6, 2013 12:57 Szerző mediatica Magyarság Bajnai Gordon nyilvános vitára hívja Orbán Viktort – közölte az Együtt 2014 szerdán az MTI-vel. Indoklásul azt írták: a Fidesz álcivil szervezetek mögé bújva hazugságokat terjeszt terveikről, és szembesíteni szeretnék „a valósággal” a miniszterelnököt. A választói mozgalom közleménye arra reagált, hogy megjelentek a napilapokban a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány újabb hirdetései, amelyeken Bajnai Gordon és …
Matolcsy lesz a jegybankelnök? február 6, 2013 11:08 Szerző mediatica Magyarság A Világgazdaság Online megbízható forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az esti órákban született meg a döntés. A portál kedd esti cikkét, amely szerint eldőlt, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter veszi át Simor András helyét a Magyar Nemzeti Bank élén, alaptalannak és álhírnek nevezte Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Az MTI-nek telefonon erre reagálva kijelentette: …
Nacionalista EP-képviselő kifogásolta a szlovákiai magyarokért szóló petíciót február 5, 2013 13:28 Szerző mediatica Magyarság Írásbeli kifogással élt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) európai parlamenti képviselője, Jaroslav Paška az Európai Parlament petíciós bizottságánál amiatt, mert a testület befogadta a szlovákiai magyarok állampolgári jogai mellett kiálló petíciót – mondta a petíció egyik benyújtója, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. Kiemelte: a szlovák állam „megpróbálja megtorpedózni” petíciójukat arra …
Huszonhárom millió forintos bírságot kapott a TV2 február 5, 2013 13:26 Szerző mediatica Magyarság Huszonhárom millió forintra bírságolta az emberi méltóságra, valamit a kiskorúak védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt a TV2-t a médiatanács – közölte a testület szóvivői irodája az MTI-vel kedden. „A csatorna a jogszabálysértést Mokka és Tények című műsorainak novemberi adásaiban követte el, amelyek a tragikus bűncselekmény áldozatává vált kisfiú, Szita Bence meggyilkolásával foglalkoztak. A televízió további …