„Senkinek nem érdeke egy pedagógussztrájk”


Hoffmann Rózsa szerint sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem Magyarországnak nem érdeke egy pedagógussztrájk. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára pénteken egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón beszélt erről, és kérdésre válaszolva hozzátette: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a törvény adta lehetőségeivel él, amikor sztrájkot hirdet. Kitért arra, hogy a törvény értelmében a sztrájk idejére nem jár bér az abban részt vevő pedagógusoknak, ezért ezt az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak nyilván kell tartaniuk. Hoffmann Rózsa arra a kérdésre, hogy a kieső pedagógusokat hogyan pótolják, azt válaszolta: az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak kötelességük gondoskodniuk arról, hogy azoknak a gyerekeknek a jogai se sérüljenek, akik tanulni akarnak, “márpedig a gyerekek tanulni akarnak”. Közölte, iskolán belül kell gondoskodni arról, hogy megszervezzék az oktatást. Megjegyezte: a szaktárca öt pedagógus-szakszervezettel tárgyalásban volt, illetve továbbra is tárgyalásban van. Mendrey László, a PDSZ elnöke pénteken jelenti be, hogy a szakszervezet által korábban március 15. utánra jelzett úgynevezett gördülő sztrájkot milyen keretek között tervezik megtartani. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk