Kékfény

Még több embert akart megölni Andreas Lubitz

Még több embert akart megölni Andreas Lubitz, aki 150 emberrel a fedélzetén az Alpok szikláinak vezette a Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó járatát. A 27 éves másodpilóta egyik kollégája a német Bild napilapnak azt mesélte, hogy a katasztrófa előtt három héttel repült együtt Lubitzcal, és olyannyira megbízott a teljesítményében, hogy egyedül merte hagyni a pilótafülkében. Transzkontinentális …

„Nyisd ki az átkozott ajtót!” – felvették a kiabáló pilóta hangját

Többször is felszólította a pilótafülkéből kizárt kapitány a kedden lezuhant Germanwings-gép másodpilótáját, Andreas Lubitzot, hogy nyissa ki a pilótafülke ajtaját – derült ki a Bild szerint a fekete doboz hangfelvételeinek újabb nyilvánosságra hozott részleteiből. Ezek szerint a járat indulásakor Patrick Sondheimer bocsánatot kért az utasoktól a késés miatt, majd a következő 20 percben a másodpilótával …

Teljesen összeomlott a másodpilóta édesapja

Teljesen összetört Andreas Lubitz édesapja. Az egész dráma terhét cipeli, az egész élete összeomlott – írja a Daily Telepgraph. Andreas Lubitz szülei eddig még nem álltak a nyilvánosság elé a keddi tragédia óta. Elutaztak Franciaországban, ahol kihallgatta őket a rendőrség, és részt vettek egy megemlékezésen. A német hatóságok is felkeresik majd őket, ha hazatértek. Bernard …


Felborult a Székelyföldre tartó autóbusz

Felborult szombat délután egy Székelyföldre tartó autóbusz Neamţ megyében. A Vaslui és Maroshévíz között közlekedő járaton 35-en utaztak, nyolcan megsérültek, de senkit sem kellett kórházba szállítani – számolt be az Agerpres. A baleset okai egyelőre ismeretlenek. A Neamţ megyei vészhelyzeti felügyelet szóvivője elmondta, hogy a rohammentő-szolgálat (SMURD) több egysége érkezett a helyszínre. A sérülteket elsősegélyben …

Lubitz a volt barátnőjének: „mindenki emlékezni fog a nevemre”

A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája korábban arról beszélt, hogy egy napon valami olyat fog tenni, ami után mindenki emlékezni fog a nevére – mondta a férfi volt barátnője a Bild című német lap szombati cikke szerint. Az exbarátnő, egy 26 éves légiutas-kísérő „gyötrődőnek” és „titkolózónak” nevezte Andreas Lubitzot, aki a hatóságok szerint valószínűleg szándékosan vezette hegyoldalnak …

Ezentúl mindig két ember lesz a pilótafülkében

A német légiközlekedési vállalatok szövetségének (BDL) pénteki közleménye szerint a légitársaságok megállapodása alapján ezentúl soha nem lehet pilóta egyedül a fülkében. A pilóták szakszervezete (Vereinigung Cockpit – VC) üdvözölte a döntést, közleményük szerint „a négy szem elv” bevezetése lehetőséget kínál arra, hogy kiküszöböljék a veszélyforrásokat, amelyekre a keddi katasztrófa felhívta a figyelmet. Ugyanakkor ügyelni kell …


A Lufthansa utasonként 50 ezer euró azonnali segélyt ajánl a katasztrófa hozzátartozóinak

A Lufthansa német légitársaság utasonként 50 ezer euróig terjedő azonnali segélyt ajánlott fel pénteken a kedden lezuhant repülőgépen utazók hozzátartozóinak. Az utasszállító repülőt a Lufthansa Germanwings nevű leányvállalata üzemeltette, és az anyavállalat felajánlását ennek szóvivője adta hírül. A gépen 150-en voltak a személyzettel együtt. A francia csendőrség közölte, hogy a baleset helyszínén eddig 400-600 darab …

Titkolta betegségét a másodpilóta, nem szállhatott volna fel

Ahogyan korábban megírtuk: házkutatást tartottak a másodpilóta Andreas Lubitz lakhelyein – abban a montabauri házban, ahol szüleivel élt, valamint düsseldorfi otthonában. Utóbbi átkutatása nagyjából négy órán át tartott. Már ekkor közölték: döntő jelentőségű bizonyítékot találtak Lubitz lakásán. A Spiegel korábban arról számolt be: a 27 éves férfi depresszióval küzdött, pszichiátriai kezelés alatt állt, pilótaképzése egy …

Kiderült, mi állhatott a másodpilóta végzetes döntése mögött

A német rendőrség házkutatást tartott Andreas Lubitz otthonában és értékelhető bizonyítékokat talált. A német sajtó is sok részletet derített ki. A Lufthansa fapados légitársaságának, a Germanwings légi katasztrófájának okairól csütörtökön a francia ügyészség jelentette be, hogy a legnagyobb valószínűséggel a másodpilóta, Andreas Lubitz szándékosan okozta azt. Mindezt a 150 áldozatot követelő szerencsétlenség ügyében nyomozó német …


Több légitársaság is módosítja a pilótafülkére vonatkozó szabályozást

A franciaországi légikatasztrófa hatására csütörtökön több légitársaság is úgy módosított a szabályzatán, hogy ezentúl a személyzet két tagjának repülés közben folyamatosan a pilótafülkében kell tartózkodnia. Az EasyJet brit fapados légitársaságnál péntektől lépnek életbe az új szabályok. A vállalat által kiadott sajtóközlemény szerint az ügyben egyeztettek a polgári légügyi hatósággal. „A vállalat számára az utasok és …