Kékfény

Eltűnt két 12 éves fiú

Eltűnt két 12 éves fiú Segesvárról. Egyikük anyja tett bejelentést, miszerint fia, valamint unokaöccse ismeretlen helyre távozott január 21-én, délután 3 óra körül. Egyikük neve Danciu Daniel Gabriel, a másik fiút Balázs Csaba Jánosnak hívják. A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud hollétükről, hívja az 112-es segélykérő vonalat, vagy tegyen bejelentést a legközelebbi rendőrörsön. mediatica

Kutya szimatolta ki a kokaint a budapesti repülőtéren

Szolgálati kutya segítségével találtak meg több mint 26 millió forint értékű kokaint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy postán feladott csomagban – közölte a NAV. A közlemény szerint a napokban egy Brazíliából magyarországi címzetthez érkezett küldemény vámvizsgálatakor a pénzügyőrök kutyája jelezte, hogy a csomaggal valami nincs rendben. A

Hármas gyilkosság: életfogytiglan az egyik elkövetőnek

Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla a 2008-ban és 2009-ben elkövetett bátmonostori hármas gyilkosság egyik elkövetőjét. A táblabíróság társtettesként, előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölésben és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 32 éves férfit, és döntött arról is, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ügy másik három


Menekülő gyanúsított autójára lőttek a rendőrök

Egy rendőrt el akart ütni, egy másikat elsodort egy autóvezető, kocsijára több lövést is leadtak a rendőrök csütörtök reggel Zalaegerszegen – számolt be róla a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Nothoff Ingrid elmondta: sorozatbetörők ügyében még szerda este kezdődött egy rendőrségi akció több gyanúsított kézre kerítése céljával, és ennek során csütörtökön egy zalaegerszegi áruház parkolójában dördültek

1250 év börtönt kaphat a volt rendőrparancsnok

Összesen 1250 év börtönt kért a guatemalai ügyészség Pedro García Arredondo egykori rendőrfőnökre, mivel őt tartja egyedül felelősnek azért a tűzért, amelyben a spanyol nagykövetségen 37 ember vesztette életét 1980-ban – közölte kedden az illetékes guatemalai ügyész. Hilda Pineda felidézte, hogy harmincöt évvel ezelőtt a közép-amerikai ország katonai elnyomása ellen fellázadt földművesek és diákok elfoglalták


Hét év börtönt kapott egy pap kiskorú fiúk megrontásáért

Hét év börtönre ítéltek kedden Lengyelországban egy papot három kiskorú fiú ellen elkövetett szexuális visszaélésekért. A bíró elrendelte a pap pszichológiai kezelését. Mint mondta, a vádlott bűnösségéhez nem fér semmi kétség, miután áldozatai ellene vallottak, és fotókat is találtak róluk a pap számítógépén, aki a lengyel törvényeknek megfelelően a híradásokban vezetéknevének kezdőbetűjével, Pawel K. néven

Kisfiút és fiatal nőt gázoltak egy marosvásárhelyi átjárón

Súlyosan megsérült egy 4 éves kisfiú és egy 25 éves nő hétfőn délután, amikor a marosvásárhelyi Mihály Vitéz utcában, a gyalogátkelőn elgázolta őket autójával egy 59 éves gépkocsivezető. Képünk illusztráció A sofőr ellen büntetőjogi eljárást indítottak, tudatta kedden a megyei rendőrfelügyelet. mediatica

Sokan meghaltak, többen megvakultak a hamisított szeszesitaltól

Hamisított szeszesital fogyasztása okozta legalább 28 ember halálát az utóbbi napokban az észak-indiai Uttar Prades szövetségi államban – közölték kedden a hatóságok. Egészségügyi források szerint 160 embert ápolnak kórházban a mérgezés miatt, sokan közülük megvakultak. A mérgezéses tünetekkel kórházba került betegek a vizsgálatok szerint metil-alkoholt tartalmazó szeszes italt fogyasztottak. Az áldozatok nagy része vasárnap fogyasztott


Szörnyethalt a Wolfsburg 20 éves játékosa

Halálos autóbalesetet szenvedett Junior Malanda, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő VfL Wolfsburg 20 esztendős belga játékosa. A Bild című napilap honlapjának beszámolója alapján az utánpótlás-válogatott futballista két barátjával tartott Hannoverbe egy Volkswagen Touareg terepjáróval. A rendőrség tájékoztatása szerint a nagy sebességgel haladó gépjármű megcsúszott a vizes úton, átrepült a védőkorláton és egy fának ütközött. A hátsó