Kékfény

Bomba! Riasztották a marosvásárhelyi tűzszerészeket

Ezúttal Hadrévre kellett kiszállniuk a szakembereknek, ahol 82 mm-es kaliberű lövedékre találtak a föld mélyén. Csütörtökön délután 2 órakor érkeztek meg a megyei vészhelyzeti felügyelet dolgozói, hogy kiemeljék és hatástalanítsák a robbanószert, amely feltehetően a második világégés idejéről maradt meg. Miután ezen sikeresen túlvoltak, autóra tették, és biztonságos helyre szállították, ahol a továbbiakban megsemmisítik. Illusztráció

Vádat emeltek két román állampolgár ellen veszélyes hulladék magyarországi lerakása miatt

Vádat emeltek két román állampolgár ellen, akik jelentős mennyiségű veszélyes hulladékot próbáltak meg illegálisan lerakni tavaly májusban Magyarországon – olvasható a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész szerdai közleményében. Takács Péter tájékoztatása szerint a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat a két román állampolgárságú férfi ellen, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A közlemény felidézi:

Parkoló autókkal ütköztek a rendőrök Marosvásárhelyen – íme, az eredmény

Baleseti helyszínelésre siettek azok a rendőrök, akik maguk is balesetet okoztak Marosvásárhelyen, a meggyesfalvi negyedben. A történtek okáról megoszlanak a vélemények. Miközben a szemtanúk azt állították, hogy nagyon gyorsan hajtottak, és a mellékutcában legalább százzal mehettek, a rendőrautó vezetője – bár elismerte, hogy siettek – azt hajtogatta, hogy nem voltak nagy sebességben, viszont egy kb.


Mikrobusszal ütközött egy teherautó – 8 halott

Nyolcan meghaltak, amikor egy teherautó eddig tisztázatlan okokból elhagyta menetirányát, és ütközött az út szemközti oldalán közlekedő személyszállító furgonnal. A baleset következtében mindkét gépjármű elhagyta az úttestet, majd tűz ütött ki. A kisbusszal utazó nyolc személy – ugyanannak a családnak a tagjai: három nő, három férfi és két gyerek – életét vesztette. A baleset a

Rejtély: ellopták az emeletes házat. A kerítést se hagyták ott

Kis híján sokkot kapott a Bukarestben élő Andy Pascali, amikor megérkezett a dunadeltai Baldovineşti-ben álló hétvégi házához. Jobban mondva annak helyére: a telekről ti. valakik mindent eltakarítottak – még a kerítést sem hagyták ott! S ha lúd, legyen kövér, a szomszédok kaptak az alkalmon, és az üres telekre kukoricát ültettek. – Egészen elképesztő, ilyen is

Sokk: újabb gázolás az átjárón – a 6 éves fiú meghalt

Újabb súlyos baleset a gyalogátkelőn: egy személygépkocsi elgázolta a zebrán éppen áthaladó 6 éves fiút és 22 éves lányt. A kisgyerek a helyszínen belehalt sérüléseibe, bár a rohammentősök több tíz percen át próbálták feléleszteni, de minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. A vizsgálatok során kiderült, a baleset halálos áldozata több mint 10 métert repült, miután eltalálta az


Hason szúrta a 18 éves fiatalembert a 61 éves férfi

Késelés történt a Beszterce-Naszód megyei Völgytanyán, a hétfőről keddre virradó éjszakán. A 61 éves férfi azután vágott kést a 18 éves fiatalember hasába, miután szóváltásba keveredtek egymással. A rendőrség megállapította, mindketten ittasak voltak, amikor a bűncselekmény történt. A férfi elszaladt a tett helyszínéről. A fiatalembert a naszódi kórházba szállították, ahol ellátták sérülését. Élete nem forog

Sötét ügyek: Kettős emberölés, akasztással?

Szándékosan elkövetett emberölés gyanújával nyomoz a rendőrség, az öngyilkosság lehetőségét, ha nem is teljesen, de nagy mértékben elvetik annak a két személynek az ügyében, akiknek az élettelenül lógó testét kedden reggel találták meg. Ugyan a két esetnek látszólag nincs köze egymáshoz, és nem is azonos településen történtek. A két Prahova megyei falu, Valea Doftanei és

Tömegszerencsétlenség: egyszerre 52 autó égett ki a fürdő parkolójában

Nem volt kellemes vasárnapjuk azoknak, akik a szlovákiai sladkovicovoi fürdőnél próbáltak felfrissülni, hiszen eddig ismeretlen okból délután 5 óra körül tűz keletkezett egy olyan mezőn, ahol a látogatók parkoltak. A hatóságok még vizsgálják, mi okozta vasárnap délután azt a tüzet, nagy valószínűséggel egy épp leállított autó forró katalizátora gyújtotta be a hosszan tartó hőség miatt


Már ki is derült, miért ütközött kis híján két vonat Dunakeszinél

A Máv Zrt. vasútbiztonsági vezetője szerint nagy valószínűséggel emberi hiba okozta a Dunakeszinél történteket. Szombaton két vonat ugyanazon a vágányon egymással szemben haladt, és alig 40 méterre állt meg egymástól. Kertész Ottó a Kossuth rádió 180 perc című hétfő reggeli műsorában elmondta: a veszélyhelyzetet az okozta, hogy a megálljt parancsoló jelzőt nem vette figyelembe a