Kékfény

Tragédia: meghalt a Budapest Jazz Orchestra dobosa

A Budapest Jazz Orchestra zenekar két busza szenvedett balesetet hajnalban az M3-as autópályán, a csapat dobosa, Mohay András életét vesztette. A sztrádán először egy autó a szalagkorlátnak csapódott. A Hír TV információi szerint a 36 éves zenészt szállító autó nem sokkal később ért oda, és megpróbált segíteni a balesetet szenvedett kocsi utasainak. A zenekar többi …

Tragédia az M3-ason: segíteni akart, elütötték, meghalt

Elgázoltak egy embert, aki megállt segíteni egy balesetnél az M3-as autópályán vasárnapra virradó éjszaka. A balesetben öten megsérültek – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján. Közleményük szerint egy személyautó és két mikrobusz ütközött össze az autópályán Budapest felé, Nagyútnál. Egy autós állt meg segíteni, akit elgázoltak és életét vesztette. A balesetben öten megsérültek, …


Bomba! Riasztották a marosvásárhelyi tűzszerészeket

Ezúttal Hadrévre kellett kiszállniuk a szakembereknek, ahol 82 mm-es kaliberű lövedékre találtak a föld mélyén. Csütörtökön délután 2 órakor érkeztek meg a megyei vészhelyzeti felügyelet dolgozói, hogy kiemeljék és hatástalanítsák a robbanószert, amely feltehetően a második világégés idejéről maradt meg. Miután ezen sikeresen túlvoltak, autóra tették, és biztonságos helyre szállították, ahol a továbbiakban megsemmisítik. Illusztráció …

Vádat emeltek két román állampolgár ellen veszélyes hulladék magyarországi lerakása miatt

Vádat emeltek két román állampolgár ellen, akik jelentős mennyiségű veszélyes hulladékot próbáltak meg illegálisan lerakni tavaly májusban Magyarországon – olvasható a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész szerdai közleményében. Takács Péter tájékoztatása szerint a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat a két román állampolgárságú férfi ellen, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A közlemény felidézi: …

Parkoló autókkal ütköztek a rendőrök Marosvásárhelyen – íme, az eredmény

Baleseti helyszínelésre siettek azok a rendőrök, akik maguk is balesetet okoztak Marosvásárhelyen, a meggyesfalvi negyedben. A történtek okáról megoszlanak a vélemények. Miközben a szemtanúk azt állították, hogy nagyon gyorsan hajtottak, és a mellékutcában legalább százzal mehettek, a rendőrautó vezetője – bár elismerte, hogy siettek – azt hajtogatta, hogy nem voltak nagy sebességben, viszont egy kb. …


Mikrobusszal ütközött egy teherautó – 8 halott

Nyolcan meghaltak, amikor egy teherautó eddig tisztázatlan okokból elhagyta menetirányát, és ütközött az út szemközti oldalán közlekedő személyszállító furgonnal. A baleset következtében mindkét gépjármű elhagyta az úttestet, majd tűz ütött ki. A kisbusszal utazó nyolc személy – ugyanannak a családnak a tagjai: három nő, három férfi és két gyerek – életét vesztette. A baleset a …

Rejtély: ellopták az emeletes házat. A kerítést se hagyták ott

Kis híján sokkot kapott a Bukarestben élő Andy Pascali, amikor megérkezett a dunadeltai Baldovineşti-ben álló hétvégi házához. Jobban mondva annak helyére: a telekről ti. valakik mindent eltakarítottak – még a kerítést sem hagyták ott! S ha lúd, legyen kövér, a szomszédok kaptak az alkalmon, és az üres telekre kukoricát ültettek. – Egészen elképesztő, ilyen is …

Sokk: újabb gázolás az átjárón – a 6 éves fiú meghalt

Újabb súlyos baleset a gyalogátkelőn: egy személygépkocsi elgázolta a zebrán éppen áthaladó 6 éves fiút és 22 éves lányt. A kisgyerek a helyszínen belehalt sérüléseibe, bár a rohammentősök több tíz percen át próbálták feléleszteni, de minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. A vizsgálatok során kiderült, a baleset halálos áldozata több mint 10 métert repült, miután eltalálta az …


Hason szúrta a 18 éves fiatalembert a 61 éves férfi

Késelés történt a Beszterce-Naszód megyei Völgytanyán, a hétfőről keddre virradó éjszakán. A 61 éves férfi azután vágott kést a 18 éves fiatalember hasába, miután szóváltásba keveredtek egymással. A rendőrség megállapította, mindketten ittasak voltak, amikor a bűncselekmény történt. A férfi elszaladt a tett helyszínéről. A fiatalembert a naszódi kórházba szállították, ahol ellátták sérülését. Élete nem forog …