Kékfény

Négy sérült a Bosnyák téren történt buszbalesetben

Autóbusz és személygépkocsi ütközött Zuglóban, a Bosnyák téren csütörtök délután, a balesetben négy ember könnyebben megsérült – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság ügyelete az MTI-t. A sérülteket kórházba vitték. A Bosnyák téren zavartalan a forgalom. A Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint a 32-es busz karambolozott. MTI


Fegyverrel fenyegették meg a fővárosban egy trolibusz vezetőjét

Szóváltás után fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegette meg szerda délután egy autós a 75-ös trolibusz vezetőjét – közölte a BKV az MTI-vel. A közlemény szerint a Benczúr utcai megállóban egy gépkocsi a trolibusz elé vágott, majd a sofőr az autóból kiszállva megfenyegette a troli vezetőjét. Ezután az autós elhajtott. A Stefánia úton, a Thököly úti …

Bombariadó miatt lezárták a Nyugati pályaudvart

Lezárta a rendőrség szerda este a Nyugati pályaudvart bombariadó miatt – közölte a Mávinform az MTI-vel. A közlemény szerint a zárás miatt a pályaudvar sem indítani, sem fogadni nem tudott vonatokat, a tűzszerészeknek ugyanis át kellett vizsgálják az épületet. A vizsgálat másfél-két órát vett igénybe, a vonatok közlekedése viszonylag hamar helyreállt, a menetrend azonban csak …

Öt autó és egy motoros ütközött össze Budapest belvárosában

Öt személyautó és egy motoros ütközött össze szerda délután Budapesten az V. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úton, a környéken nagy torlódásra kell számítani – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-vel. Pap Judit sajtóügyeletes elmondása szerint a járművek egyelőre ismeretlen körülmények között ütköztek össze, a balesetben senki nem sérült meg. MTI


Kirabolta Vitray Tamást egy trükkös motoros

Alattomos motoros tolvaj fosztotta ki Vitray Tamást – tudta meg a Bors. Egy fiatal férfi kiszúrta a legendás televíziós autójának kerekét. Amikor a 81 éves tévés kiszállt megnézni, mi a baj, betörte a kocsi ablakát, majd készpénzzel, bankkártyával és a lakáskulccsal kereket oldott. – A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ismeretlen tettes ellen indított eljárást lopás gyanúja …

Sokkoló: felrobbant az implantátum a nő mellében

A fitneszedzőként dolgozó Kim Brockhurst csak két számot szeretett volna növelni a kebelméretén, no meg szerette volna, ha a korral kissé megereszkedett mellei feszesebbek lennének, ezért szánta el magát a plasztikai műtétre. Ezt a lépését azonban később ezerszer is megbánta. A műtétre 4000 angol fontot, vagyis úgy másfél millió forintot költött, de már a közvetlen …

Pirospaprika-ügy: súlyosbították a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatójának büntetésén

Másodfokon jogerősen pénzbírságra ítélte a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatóját és üzletágvezetőjét ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés és a fogyasztók megtévesztése miatt kedden a Szegedi Törvényszék. A Kovalcsik Éva vezette büntetőtanács, súlyosbítva a megismételt eljárásban hozott első fokú ítéletet, az elsőrendű vádlott B. Andrást 5 millió, társát, H. Tibort 2 millió forint pénzbírságra ítélte. Egyebekben a bíróság …


Segesvár: Elkobozták a „márkás“ lábbeliket, mert nem tudták igazolni, hogy eredetiek

Segesváron, a Goga piacon márkás lábbeliket kobzott el a rendőrség két alkalmi árustól, akik nem tudták igazolni a márka valódiságát. Az eladók azt állították, hogy egy bukaresti nagybani lerakatból vásárolták a cipőket, és nem kaptak hozzá eredetiséget igazoló dokumentumokat. Az elkobzott lábbeli értéke mintegy 1400 lej, az árusok ellen eljárást indítottak. mediatica