Kékfény

Saját körözési fotóját osztotta meg – 45 perc múlva már bilincsben volt

Hiába intenek óva naponta, hogy a közösségi oldalakon ne osszunk meg gondolkodás nélkül mindent, ami szembejön velünk, egy fiatalember nem hallgatott a jó szóra: véletlenül a saját körözését tette ki az üzenőfalára. Anthony James Lescowitchot tavaly november óta körözte a pennsylvaniai rendőrség, de ezidáig mindig sikerült kicsusszannia a kezükből. A 35 éves férfit azzal gyanúsítják,

Teherautó és három autó ütközött az autópályán

Összeütközött egy teherautó és három személyautó szerdán reggel az M3-as autópályán Mezőkövesd és Mezőkeresztes között, ketten megsérültek. A sztráda 133-as kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon történt baleset helyszínelése idejére a belső sávot lezárták. A forgalom csak a külső sávban halad, ezért torlódásokra kell számítani. MTI

Megerőszakolták, mégis ő kerülhet börtönbe

Nem elég, hogy megerőszakolták Dubaiban, most még azzal is szembe kell néznie az osztrák turistának, hogy börtönbe zárhatják őt, mivel az arab állam törvényei értelmében a nő házasságon kívüli szexet követett el, és ezért börtön jár, mérlegelés nélkül. A 24 éves nőt egy rendőr fia támadta meg, ő pedig az európai szokás értelmében azonnal a


VIDEÓ Vérfagyasztó: a nyolcadik emelet párkányán mászkált a kisfiú

Legalább 137 ezer nézőt sokkolt már az a videó, amelyet Indiában rögzítettek egy magas épület ablakából: a bő három perces felvételen egy szemközti nyolcemeletes ház látható, amelynek a legfelső szintjén egy 2-3 év körüli kisgyermek látható, amint az ablakpárkányon sétál. A párkány semmivel nem volt lekerítve, a gyermek pedig többször egészen a széléig megy, egy

Tartozás miatt öltek meg egy 3 éves kisfiút

Egy kifizetetlen adósság miatt ölt meg egy 3 éves kisfiút a maffia Olaszországban – miután meggyilkolták, el is égették a holttestet. Nicola Campolongo maradványait egy kiégett kocsiban találták meg a hétvégén egy elhagyatott farmház mögött. Az autóban két másik holttest is volt: a maffia a gyerek 52 éves nagyapjával, Salvatore Iannicellivel és annak 27 esztendős

Bíróság előtt a magyar terrorista!

Igazi magyar történet: a lecsökkentett öregségi nyugdíj csinál valakiből „terroristát”. A 46 éves volt rendőr – akit hátrányosan érintett az öregségi nyugdíjra vonatkozóan Lázár János és Balsai István országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslat – a vádirat szerint 2011-ben fenyegető levelet küldött Lázár Jánosnak és zaklatta Czerván György országgyűlési képviselőt. A Központi Nyomozó Főügyészség 2012 novemberében


Villanypóznát döntött ki egy autós

Villanypóznának ütközött egy autós kedd délután Budapesten, a III. kerületi Szentendrei úton. Félpályás útzárt rendeltek el, a környéken nagy a torlódás. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a személyautó a Madzsar József utca és a Szentendrei út kereszteződésében hajtott neki a villanyoszlopnak, amely az ütközés erejétől kidőlt. A balesetben senki sem

Halálos baleset a Marosvásárhelyhez közeli vasúti átkelőn

Meghalt egy 64 éves, nagyernyei férfi tegnap este, Marosszentgyörgyön, az egyik vasúti átkelőnél. Gépkocsijával ugyanis felhajtott a sínekre, amikor közeledett a vonat, és már nem volt ideje áthaladni. A mozdony eltalálta autóját. A rendőrség szerint a baleset azért történt, mert nem tartotta be a forgalmi rendszabályzatot, amely megálljt parancsol mindenkinek, mielőtt áthajtanának az átkelőn. Az

Felvette akcióját a bankrobbantó

Videofelvételt készített a bankrobbantásáról múlt hétfő hajnalban a krosszmotoros merénylő. Legalábbis a bukósisakján lévő akciókamera ezt valószínűsíti. A Blikk rendőrségi forrása megerősítette az Origo értesülését, miszerint az ipari kamerák felvételét elemezve a robbantó fekete bukósisakjának bal oldalán egy Contour ROAM típusú akciókamerát azonosítottak a nyomozók. A szerkezet főleg motor- és kerékpársportban elterjedt. Kriminalisták szerint a


Frontális ütközés a 7-esen, Marosborsánál: 2 halott

Halálos baleset történt ma a 7-es főúton, az Arad megyei Marosborsán: ketten meghaltak, egy személy súlyosan megsérült. A rendőrség szerint a személygépkocsi vezetője fáradtság miatt elaludhatott a volánnál, autója menetirányt tévesztett, áttért a szemközti sávra, és frontálisan ütközött egy teherautóval. A férfi és mögötte ülő 11 éves lánya a helyszínen elhunyt, az anyósülésen utazó feleségét