Kékfény

Kesztyűt felejtettek a hasában az orvosok!

A hatgyerekes anyának a méheltávolító műtét után hasi fájdalmai voltak, de az orvosai fertőzésre gyanakodtak, és antibiotikumokkal próbálták kúrálni. Mint a 42 éves nő utólag elmondta: végig olyan érzése volt, mintha valami beszorult volna a gyomrába. Az igazság akkor derült ki, mikor a kórház mosdójába ment. – Szörnyű volt, mintha valami megmozdult és leesett volna

Nem tűzharcban – így sebesült meg a terrorelhárító

Egy sikeres elfogás után sebesült meg a Terrorelhárítási Központ egy munkatársa, egy kollégája fegyveréből érte a vétlen lövés. A TEK egy taxiban utazó, keresett bűnözőre csapott le Budapest belvárosában, a Ferenciek terén. A gyanúsított már a kocsiban ült, amikor a baleset történt. A Híradó úgy tudja, hogy a kommandós sérülése nem életveszélyes, intenzív osztályra sem

Nem volt másik autó: egyedül száguldott a halálba a Halálos iramban sztárja

A nyomozók kizárták, hogy egy másik autónak is köze lett volna a Halálos iramban-filmek sztárjának, Paul Walkernek a halálához – közölte hétfőn rendőrségi forrásokra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió. A nyomozók utánajártak annak a telefonon kapott „fülesnek”, miszerint gyorsulási verseny okozhatta a tragédiát, és hogy egy másik gépkocsi is a helyszínen lehetett, amikor a 2005-ös


Pucéran vágta a vendégek haját, megbüntették a fodrászt

45 dollárt kért egy-egy hajvágásért, ha azt félmeztelenül, a vendég orra előtt ringó csupasz keblekkel kellett végrehajtania, ám befuccsolt a fodrásznő csábító vállalkozása, miután volt férje feljelentést tett ellene a rendőrségen. A coloradói férfi eredetileg az erkölcstelenséget akarta volna megtorolni, ám végül mégis más miatt tartóztatták le a 46 éves Suzette Hallt: a vád szerint

Hatan megsérültek, amikor két autó ütközött

Frontálisan ütközött két személygépkocsi kedd reggel a 86-os főúton a vépi leágazás közelében – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kazmar Enikő. Az érintett útszakaszon a forgalmat mindkét irányban lezárták, teljes útzár van érvényben, a rendőrök a forgalmat mindkét irányból Vép felé terelik. A mentők megyei diszpécsere az MTI-nek azt mondta, hogy a balesetnek hat

Szén-monoxid: négyen kerültek kórházba mérgezés gyanújával

Négy embert vittek kórházba a mentők szén-monoxid-mérgezés gyanújával kedd reggel Mórahalomról. Kedd reggel Mórahalmon, a Rákóczi tér egyik magánházában négyen lettek rosszul, három felnőtt és egy gyermek. A kiérkező szegedi tűzoltók gázkoncentrációt mértek és megkezdték a lakás kiszellőztetését. A mentők a négy embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba vitték. A helyszínen a műveleti szolgálat, valamint a gázszolgáltató


Tíz percen belül két baleset is történt – szinte ugyanazon a helyen

A jeges úton, egy kanyarban csúszott meg gépkocsijával egy nő Tolna és Fadd között december 2-án 7 óra 25 perckor. Az irányíthatatlanná vált jármű az árokba csúszott, majd egy fának ütközött. A baleset során a jármű vezetője könnyű, gyermekkorú utasa súlyos sérülést szenvedett. A baleset előtt 10 perccel a fenti helyszíntől néhány száz méterre egy

Kitépték a kezéből az idős nő táskáját a buszmegállóban

Elfogták a rendőrök azt a két fiatalkorút, akik elvették egy idős asszony táskáját egy kecskeméti buszmegállóban. A bátyai és tarháltai fiatalok november 20-én támadtak meg egy idős nőt Kecskeméten, egy buszmegállóban. A 76 éves áldozatot követték, majd hátulról egyikük kitépte kezéből a táskáját. A táskával, amiben a nő mobiltelefonja, pénze és iratai voltak, a támadók

8 éves gyerek halt meg a felelőtlen autós miatt

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, akinek a hibája miatt ketten haltak meg a nyáron a 46-os főúton egy közlekedési balesetben. A 46-os főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei útszakaszán június 8-án egy túrkevei férfi nagy sebességgel előzni kezdett egy lassabban haladó kocsisort. Azt már csak későn vette észre, hogy a járművek


„Kicsi bácsi szerette szagolgatni a lányokat”

Kiss Noémi író Egerszegi Krisztinával úszott együtt a Bp Spartacusnál, mely a 80-as évek derekán a legjobb úszócsapat volt a női és a férfi mezőnyben is. Ugyan ő is tehetséges volt, és nyert érmeket, felnőtt világversenyeken nem ért el eredményt, korábban abbahagyta. Az írónő olvasta Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyvét, melyről a vs.hu-nak