Saját zsebre bírságoló rendőröket vettek őrizetbe november 25, 2013 16:39 Szerző mediatica Kékfény Hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást az M5-ös autópályán saját zsebre bírságoló két rendőr ellen – közölte a Pest Megyei Főügyészég szóvivője hétfőn az MTI-vel. Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint az autópálya-rendőrség állományába tartozó gyanúsítottakat a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség kihallgatásukat követően őrizetbe vette. A történtekről a szóvivő csupán annyit mondott, hogy a rendőrök vasárnap hajnalban …
Pompomlányt erőszakolhatott meg az edző, háromszor is november 25, 2013 12:33 Szerző mediatica Kékfény Letartóztatták a texasi Katy városban található Xcel Athletics 40 éves tulajdonosát, miután az amerikai edzőt azzal vádolta meg az egyik pompomlány, hogy háromszor is megerőszakolta őt. DeVincent Phillipset csütörtökön állította elő a rendőrség, és a nyomozás elsődleges adatai szerint nem kizárt, hogy további áldozatok is előkerülhetnek. A meg nem nevezett tinédzser állítólag még októberben tett …
Csalfa feleség buktatta le a nyelvvizsgagyárat november 25, 2013 11:27 Szerző mediatica Kékfény Egy flörtölő feleség okozta a nyelvvizsgamaffia vesztét: azután kattant a bilincs P. András csuklóján, hogy egy rendőrtiszt udvarolni kezdett a férfi párjának, találkákra hívta, és sms-ekkel bombázta. A nő pedig hitt a szép szavaknak, és lassacskán elmesélt titkos udvarlójának mindent, amit férje ügyleteiről tudott. – A férjemnek bevallottam mindent. Nem tagadtam, hogy találkoztam a rendőrrel, …
Így készültek Rezesová szabadulóbulijára november 25, 2013 11:24 Szerző mediatica Kékfény Előre tudhatták Eva Rezesová rokonai, hogy a szlovák milliomos nőnek a következő hónapokban biztosan nem a rácsok mögött kell majd sínylődnie. Nem sokkal azután ugyanis, hogy pénteken a bírónő házi őrizetbe helyezte a fényűzéshez szokott nőt, édesanyja vezényletével a hozzátartozók már sürögni-forogni kezdtek abban a luxuslakóparkban, amit családja pont erre az esetre bérelt ki. Mire …
Nyolc sérült egy zalaegerszegi karambolban november 25, 2013 11:12 Szerző mediatica Kékfény Összesen nyolcan sérültek meg, ketten súlyosan vasárnap késő este Zalaegerszegen, amikor egy menetrend szerinti autóbusz és egy teherautó összeütközött. Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a 74-es főút botfai elágazójánál történt baleset helyszínéről a mentők nyolc embert vittek kórházba. Az első orvosi vélemény szerint egy nő és egy férfi állapota súlyos …
Szembement a forgalommal az autópályán – 1 nő meghalt november 24, 2013 19:09 Szerző mediatica Kékfény Halálos balesetet okozott egy magyar autós vasárnapra virradóra egy svájci autópályán. A menetiránnyal szemben, a belső sávban haladó 26 éves magyar autós gépkocsija hajnali egy óra tájban Sankt Gallen kantonban, a svájci-osztrák határ közelében összeütközött egy szabályosan közlekedő 36 éves nő autójával – jelentette az APA osztrák hírügynökség svájci közlés alapján. A nő éppen egy …
Pszichiáter vizsgálta S. Ábelt november 22, 2013 21:17 Szerző mediatica Kékfény Újabb elmeorvos szakértő vizsgálta meg az Igazságügyi Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetben töltött egy hónap után S. Ábelt (27), aki most egy gyorséttermi lövöldözés miatt ül előzetes letartóztatásban – tudta meg a Blikk. Azt azonban, hogy ez a milyen eredménnyel zárult, egyelőre nem tudni. A fiatalember már visszakapta számítógépeit és műszaki cikkeit, ugyanis a rendőrség korábban …
Ismét füst volt a 3-as metrón november 22, 2013 21:03 Szerző mediatica Kékfény Péntek délután füstölés miatt riasztották a tűzoltókat a 3-as metró Árpád hídi megállójához. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, az állomáson az egyik szerelvény kocsijából, mennyezetéből füst szivárgott. Mire a tűzoltók kiértek a szerelvényt és az állomást is kiürítették. Sérültről nincs tudomásuk. A tűzoltók az áramtalanított metrókocsit vízsugárral hűtötték. Újpest-központ és a …
Elcsábította diákját a tanárnő! november 22, 2013 16:48 Szerző mediatica Kékfény Clare Horton két gyermek anyja, de ez nem akadályozta meg abban, hogy pikáns képeket küldjön magáról az egyik diákjának. Egy ízben korrepetálás ürügyén találkozót beszélt meg a fiúval; kocsiba ültette, majd a lakására hajtott vele, ahol szexeltek egymással. Amikor kiderült a dolog, Horton bement az igazgatóhoz, beismerte, amit tett, és benyújtotta a felmondását. A 33 …
Letartóztatták, pedig csak öleléseket akart osztani november 22, 2013 16:44 Szerző mediatica Kékfény „Mindenkinek jár egy ölelés” – hirdette eredetileg néhány angol fiatal, a mozgalom pedig pillanatok alatt az egész világot meghódította, sorra kerültek fel az internetre azok a videók, melyeken a világ nagyvárosaiban ingyenes öleléseket osztogatnak bárkinek, aki épp arra jár. Ez ihlette meg a szaúd-arábiai Abdulrahman al-Khayyal nevű fiatalembert is, aki az ország fővárosában, Rijádban indult …