Katonai főiskolások haltak meg egy orosz gyakorlótéren október 23, 2013 8:44 Szerző mediatica Kékfény Öt katonai főiskolás fiatal és egy szakaszvezető meghalt, ketten pedig megsérültek kedden egy robbanásban az északnyugat-oroszországi Pszkov közeli katonai gyakorlótéren. Vlagyimir Samamov, az orosz légideszant csapatok parancsnoka arról adott tájékoztatást, hogy a végzős főiskolás hallgatók és a tisztes alatt a gyakorlótéren egy ismeretlen tárgy robbant fel, amikor a sötétben a vizsgalövészet terepszakaszáról tértek vissza. A …
Összeütközött két rendőrautó Budapesten, hatan kórházba kerültek október 19, 2013 22:03 Szerző mediatica Kékfény Összeütközött két rendőrautó szombaton kora reggel Budapesten, hatan megsérültek. Bognár Kinga, a BRFK szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy hajnali 5 óra körül két szolgálati gépjármű ütközött a X. kerületi Harmat utca és a Körösi Csoma út kereszteződésében, hat főt kórházba szállítottak. Az eset körülmények a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja. MTI
Nézők közé hajtott egy versenyautó Városlődön, 6 ember megsérült október 19, 2013 21:55 Szerző mediatica Kékfény Versenyautó hajtott egy vendéglátóhely teraszán tartózkodók közé Városlődön; hat ember megsérült – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t szombaton Bakó Adrienn elmondta: az engedéllyel megrendezett autóversenyen történt baleset körülményeit vizsgálják. Az Országos Mentőszolgálat megyei mentésirányítója, Lattenstein János az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és öt sérültet láttak …
A lezuhant repülőnek mind a 44 utasa meghalt október 18, 2013 11:10 Szerző mediatica Kékfény A hír román nyelvű oldalunkon olvasható >>> Toate cele 44 de persoane aflate la bordul avionului prăbusit în Laos si-au pierdut viata
Medve vonszolta a férfi holttestét, amikor megtalálták október 16, 2013 22:28 Szerző mediatica Kékfény A hír román nyelvű oldalunkon olvasható >>> Cadavrul unui bărbat, descoperit în timp ce era târât de un urs
Vonatbaleset Beszterce-Naszód és Maros megye határán: 14 sérült, 2 súlyos október 16, 2013 13:19 Szerző mediatica Kékfény Tizennégy sebesültje van egy ma reggeli vasúti balesetnek, amely a Beszterce-Naszód megyei Gledény és a Maros megyei Répás települések közötti szakaszon lévő alagút Gledény felöli bejáratánál történt. A teherszállító vonat beleszaladt egy hajtányba, amelyben 14 személy volt. A Beszterce-Naszód megyei rendőrség szóvivője azt mondta, a két szerelvény ugyanazon a vasúti vonalon haladt, azonos irányba. A …
Bűnösnek vallotta magát a szexuális zaklatással vádolt volt polgármester október 16, 2013 11:06 Szerző mediatica Kékfény Vádalku keretében egy bűncselekményben és két vétségben bűnösnek vallotta magát kedden a kaliforniai San Diego polgármestere, akit 18 nő vádolt meg szexuális zaklatással. A 71 éves, demokrata Bob Filnert a vádalku értelmében várhatóan háromhavi házi őrizetre, valamint ötévi, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélheti a bíróság december 9-én. Filner megfogadta, hogy soha többé nem száll versenybe választott tisztségért, …
Sürgősségi helyzet – Budapesten megszakította útját a Wizz Air Marosvásásárhelyről Madridba tartó járata október 15, 2013 20:48 Szerző mediatica Kékfény Rosszul lett egy utas, ezért Budapesten megszakította útját a Wizz Air légitársaság egyik repülőgépe kedden. A gép Marosvásárhelyről Madridba tartott – derült ki a flightradar24.com online radarkép adataiból. Az Airbus A320-as típusú gép pilótája Kaposvár térségében visszafordult, a közelkörzeti légiforgalmi irányítás adatai szerint sürgősségi helyzetet (medical emergency) jelentett, majd rendben leszállt Budapesten 168 utassal a …
Második világháborús lövedéket hatástalanítottak Magyarón október 15, 2013 17:37 Szerző mediatica Kékfény Feltehetően második világháborús lövedéket hatástalanított hétfőn Magyarón a Maros megyei Vészhelyzeti Felügyelet, tudatta az intézmény mai közleményében. A tűzszerészek azonosították a robbanószerkezetet, majd elszállították a helyszínről, hogy biztonságos körülmények között semmisítsék meg. A közleményben felhívják a figyelmet, hogy hasonló esetben azonnal értesítse az illetékeseket, aki fel nem robbant lövedéket talál, ne érintse meg, ne ütögesse, …
Szászrégen – Meglátták, amint egy férfi beveri egy kocsi ablakát, és lop belőle október 15, 2013 17:36 Szerző mediatica Kékfény Szászrégenben előállítottak egy 30 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka feltört egy gépkocsit, és abból különböző javakat tulajdonított el. A csendőrjárőr telefonokat, memóriakártyákat és elemlámpákat talált nála, amikor feltartóztatta. A történteket megelőzően bejelentés érkezett az 112-es segélykérő vonalon, amelyen egy szemtanú jelezte, hogy a Radnai utca 4. szám alatti panelház …