Kékfény

Romániai bankkártyacsalókat fogtak el Budapesten

Elfogták egy internetes csalásokra és bankkártyás visszaélésekre szakosodott nemzetközi bűnszervezet két tagját, két román állampolgárt a magyar és az osztrák rendőrök Budapesten – közölte a magyarországi Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken a rendőrség honlapján. A gyanú szerint a bűnszervezet tagjai hamis okmányokkal nyitottak bankszámlákat különböző országokban, ezeket részben internetes aukciós csalásokra, részben pénzmosásra használták. A nyomozók

Illegális szarvasgomba-szállítmány

Brassó–Lippa útvonalon kapták el a 28 éves D. Danielt, aki 13 láda szarvasgombát szállított megfelelő papírok hiányában. A férfit 1000 lejre büntették a 170 kg szarvasgombát elkobozták. Illegálisan szállított nagy mennyiségű szarvasgombát

Olosz ártatlannak nevezi magát, közben a DNA hivatalból nyomoz

Olosz Gergely szerint az ellene hozott ítélet bírói indoklásának nyilvánosságra kerülését követően a sajtóban számos csúsztatás látott napvilágot, amit a volt RMDSZ-es szenátor közleményben pontosít. „Leszögezném, hogy 2008. október 20-ig voltam az energiaügyi-hatóság elnöke, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) pedig 2010. november 10-én kezdte el a nyomozást egy olyan ügylet kapcsán, amely a vádirat szerint 2010


Kártérítést fizetett a Rowling írói álnevét kiszivárogtató ügyvéd

Komoly kártérítést fizetett a Harry Potter-regények szerzője, J. K. Rowling írói álnevét kiszivárogtató ügyvédi iroda. A cég ellen eljárást indító regényíró egy katonai jótékonysági szervezetnek adományozta az összeget. A The Cuckoo’s Calling mindössze 1500 példányban kelt el addig, amíg ki nem derült, hogy Rowling írta. Ezt követően azonban pillanatokon belül előreugrott az Amazon online könyváruház

Eszméletlenre rugdosott egy férfit, előzetesbe került

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság kedden azt a férfit, aki vasárnap Érden rátámadt egy nőre, majd a nő védelmére siető férfit többször fejbe rúgta. A férfi ittas és drogos állapotban volt, az érdi vasútállomás környékén vasárnap hajnalban kötött bele egy társaság nő tagjába. Obszcén szavakkal szidalmazta a nőt, követte a társaságot, majd egy arra járó

Értékes hegedűk tűntek el Olaszországból

Értékes hangszereket keres az olasz rendőrség, amelyek a szicíliai Palermo konzervatóriumából tűntek el még évekkel ezelőtt, a lopással az iskola néhány tanárát gyanúsítják.A Vincenzo Belliniről elnevezett palermói konzervatórium igazgatója tavaly ősszel fordult a rendőrséghez az intézményből eltűnt hegedűk miatt. Így derült ki, hogy az utóbbi több mint tíz év alatt összesen huszonöt értékes darabot loptak


Holtan találtak két cseh turistát Egyiptomban

Holtan találtak két cseh turistát – anyát és lányát – kedden az egyiptomi Hurghada üdülőhelyen. Az apa kórházban van, állapota súlyos, de nem életveszélyes – közölte a cseh külügyminisztérium kedden. Sajtóértesülések szerint a család ételmérgezést szenvedhetett, de hivatalosan ezt a feltevést sem az egyiptomi, sem a cseh hatóságok nem erősítették meg. A család az észak-morvaországi

A spanyol mozdonyvezető telefonált a baleset pillanatában

A 79 halottat követelő spanyolországi vonatbaleset pillanatában a mozdonyvezető éppen telefonon beszélt a vasúttársaság egyik alkalmazottjával, s a jelek szerint egy térképet tanulmányozott. Ezt az ügyben illetékes galíciai bíróság hozta nyilvánosságra kedden. A bíróság a vonat adatrögzítő berendezéseinek, azaz „fekete dobozainak” vizsgálata alapján közölte ezeket a részleteket. A közlemény szerint a július 24-én Santiago de

Két vonat ütközött: az egyik mozdonyvezető meghalt, 35-en megsérültek

Frontálisan ütközött két személyvonat a svájci Vaud kantonban, Granges-pres-Marnand település közelében. A baleset hétfőn este hét órakor történt. Az egyik vonat Lausanne-ba tartott, a másik Lausanne-ból érkezett. A baleset akkor következett be, amikor az egyik vonat éppen elhagyta az állomást, a másik pedig ugyanarra a vágányra megérkezett. A mentőosztagok órákon át igyekeztek kiszabadítani a roncsok


Súlyos baleset Korondon – 4 sérült

Súlyos közúti baleset történt hétfőn délután a Hargita megyei Korondon, a 13A jelzésű főúton. Egy Opel Corsa gépkocsivezetője elaludt a volánnál, áttért a szemközti oldalra, nekiütközött egy autónak, majd egy hídfőben állt meg. A balesetben négyen megsebesültek, közülük ketten, egy 41 és egy 66 éves nő súlyos sérüléseket szenvedtek. Őket a székelyudvarhelyi és szovátai rohammentősök