Kékfény

Elesett a biciklis a kátyúban, halálra gázolták

A 21 éves nő nem tudott kikerülni egy kátyút. Az elsődleges adatok szerint két kerékpáros egymás mögött haladt, az egyik ki tudott kerülni egy kátyút, de a mögötte haladó már nem, ezért elesett. Az éppen melléjük érkező személyautó már nem tudta kikerülni a felbukott biciklist, és elgázolta a fiatal nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

Két nőt is megszúrt a halált hozó fecskendővel

Elfogták azt a férfit, aki legalább két nőbe fecskendezett mérgező hatású gyógyszert. A feltételezhetően találomra kiválasztott nőkkel az utcán beszélgetést kezdeményezett, majd egy mérgező hatású, potenciálisan halálos hatású atropint tartalmazó fecskendővel megszúrta őket. Két nőt is megszúrt a halált hozó fecskendővel

Letöltendőt kértek a zsidó sírok rongálóira

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész a kaposvári zsidó temető megrongálóira. Két huszonéves fiatal dúlta fel a sírkertet tavaly júliusban, előtte egy kocsmában szórakoztak. Ítéletet csütörtökön hirdet az ügyben a bíróság. Letöltendőt kértek a zsidó sírok rongálóira


A túl lassú landolás okozhatta a San Franciscó-i repülőbalesetet

Az előírtnál jóval kisebb sebességgel közelített a leszállópályához, és közvetlenül a „kemény” landolás előtt újra a levegőbe próbált emelkedni az Asiana Airlines dél-koreai légitársaság Boeing 777-es gépe, amely szombaton szerencsétlenül járt San Franciscóban – közölte vasárnap az amerikai közlekedésbiztonsági szolgálat, miután elemezte a gép fekete dobozai által rögzített adatokat és hangfelvételt. A túl lassú landolás

Pokolgép robbant a jászvásári egyetemen?

Kisebb robbanás történt hétfő délelőtt a jászvásári (iasi-i) műszaki egyetemen, ahol egy hátizsákos ismeretlen egy pokolgép felrobbantásával fenyegetőzött egy vizsgateremben, áldozatok nincsenek – közölték a román hírtelevíziók. A szemtanúk szerint egy negyven év körüli férfi lépett be több csomaggal az előadóterembe, ahol a távközlési kar több mint hatvan végzőse államvizsgázott, és azt mondta, pokolgép van

Korábban már erőszakolt Szita Bence gyilkosa?

Egy holland nőt is megerőszakolt Szita Bence egyik gyilkosa 26 évvel ezelőtt. A Borsnak egy névtelenséget kérő asszony azt mondta, a nő férjével biciklizett a szentbalázsi tető felé, amikor lemaradt a társaságtól. Bogdán József és két társa ekkor lerángatta a kerékpárról, brutálisan megverte, majd megerőszakolta őt. Korábban már erőszakolt Szita Bence gyilkosa?


Súlyos buszbaleset – 9 halott

Kilenc ember meghalt és tizenötnél többen megsérültek egy autóbusz balesetében Spanyolország középső részén, Avila közelében, Madridtól északra – közölte hétfőn a helyi mentőszolgálat. Súlyos buszbaleset – 9 halott


Kanadai vonatszerencsétlenség: sok az eltűnt

Hajnali jelentések szerint mintegy nyolcvanan eltűntek a szombati kanadai vonatszerencsétlenség következtében. Az eddigi információk szerint legkevesebb egy ember meghalt, sokan megsebesültek. A hatóságok azonban attól tartanak, hogy az áldozatok száma jelentősen növekedni fog. Kanadai vonatszerencsétlenség: sok az eltűnt