Sport

Meghalt Földy László Európa-bajnok asztaliteniszező

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Földy László kétszeres Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes asztaliteniszező, edző, korábbi svájci szövetségi kapitány. A halálhírt a hazai sportági szövetség jelentette be, s szerdai közleményében emlékeztetett rá, hogy Földy László Eb-n kétszer – 1958-ban és 1960-ban – nyert aranyérmet csapatban, emellett az utóbbi viadalon, Zágrábban egyesben a dobogó harmadik fokára állhatott. Világbajnokságon 1957-ben

A kapus volt a Chelsea hőse

Egyöntetű vélekedés szerint elsősorban Thibaut Courtois kapusnak köszönhető, hogy a Chelsea a számára kedvező 1-1-es döntetlent ért el a Paris Saint-Germain vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén. „Az 1-1 megfelel annak, hogy az egyik félidő a Chelsea-é, a másik a PSG-é volt, de őszintének kell lennünk, a helyzetek alapján ellenfelünk közelebb állt a győzelemhez”

Több mint 140 millió eurót fizettek a Barca közvetítési jogaiért

Több mint 140 millió euróért értékesítette televíziós közvetítési jogait a FC Barcelona labdarúgócsapata. A katalán klub közlése szerint a Telefónica telekommunikációs cég a Mediapro nevű konszernt váltja, s az egyesület saját csatornájának, a Barca TV-nek is szállítja a műsort. A megállapodást egy évre kötötték a felek, ennek pedig az lehet az oka, hogy a spanyol


Így néz majd ki az új diósgyőri stadion

A magyar kormány kiemelt beruházássá minősítette az új diósgyőri stadion rekonstrukcióját, ennek köszönhetően a létesítmény megvalósítása felgyorsulhat. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó fejlesztésre az idei költségvetésből a törvény által biztosított 2,75 milliárd forinton felül további 800 millió forintot ad a kormány, 2016-ban pedig 2,7 milliárdot bocsát a rekonstrukcióra.

Kassán nyert a Benedek-csapat, Románia kikapott

Egygólos győzelmet aratott a magyar férfi vízilabda-válogatott a szlovákok ellen a keddi, kassai világliga-összecsapáson, amelyet európai selejtezőcsoportjának negyedik fordulójában vívott a két csapat. Sikerével szászszázalékos maradt Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége, amely a szlovákok újbóli legyőzése előtt egyszer-egyszer diadalmaskodott már a másik két csoporttárs, a románok és a görögök fölött is. A világbajnoki címvédő magyar

Két győri légiós és egy román játékos is jelölt az IHF év kézilabdázója díjra

A Győri Audi ETO KC két légiósa, a norvég Heidi Löke és a brazil Eduarda Amorim is jelölt a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) honlapján az év női játékosa díjra. Mindkét játékos tagja volt a Bajnokok Ligájában a címét megvédő Győrnek, Löke pedig decemberben Európa-bajnok lett hazája válogatottjával. Amorim – aki ebben az idényben már nem


Győr harmadszor rendez maratoni kajak-kenu vb-t

Több mint negyven ország versenyzőit várják Győrbe a szeptember 11. és 13. között sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokságra. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Győr fideszes polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy Magyarország egyik sikersportága a kajak-kenu, majd hozzátette: ennek a sikersorozatnak szeretne ismét részese lenni Győr, ahol 1999 és 2007 után harmadszor

Contador jövőre visszavonulhat

A jelenkor legjobb országúti kerékpárosának tartott Alberto Contador nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 2016-ban visszavonul a versenysporttól. „Jelenleg nagy reményekkel várom az új szezont, de az igazság az, hogy az álmom szerint a csúcson szeretném abbahagyni egy nagy körverseny megnyerése után. Éppen ezért csak az idei és a következő évet látom biztosnak” – mondta a 32

Dárdai bátor volt, de naiv

Dárdai sokat kockáztatott, de nem nyert – értékelte a dpa német hírügynökség a Hertha hazai, a berlini Olimpiai Stadionban a Freiburg ellen elszenvedett 2-0-ás veresége után. A hírügynökség szerint a magyar válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedő Dárdai „bátor, de naiv” összeállításban küldte pályára csapatát, három támadó játékossal a középpályán. A freiburgiak hamar felismerték a „berlini puzzle”


Schumacher: oda a remény? „Nincsen csoda a láthatáron”

Noha a család és a menedzsment jó ideje nem szolgált már új információkkal, a brit médiában újabb találgatások láttak napvilágot a 2013 végén súlyos balesetet szenvedett Michael Schumacherrel kapcsolatban. Az efféle híradásokat persze illik óvatosan kezelni, hiszen az elmúlt több mint egy év során nem egy esetben láthattunk már példát légből kapott információkra, később megcáfolt