Simona Halep Szingapúr után: harmadik a WTA rangsorán október 27, 2014 11:16 Szerző mediatica Sport Simona Halep egy helyet előlépett a női teniszezők világranglistáján, miután vasárnap döntőt játszott a WTA-világbajnokságon, és ezzel 6292-re növelte pontjai számát. Az első hely változatlanul a román játékos ellen diadalmaskodó amerikai Serena Williamset (8485) illeti. Közéjük ékelődve az orosz Marija Sarapova (7050) a második. Negyedik a cseh Petra Kvitova (5966), hatodik a szerb Ana Ivanovic …
Galca: Hallottam, hogy Kovács István magyarul beszélt Sepsivel. Ez nem normális. Romániában élünk október 26, 2014 22:43 Szerző mediatica Sport Nehezen tudta lenyelni az ASA-tól elszenvedett vereséget a Steaua vezetőedzője. A vasárnap esti találkozót közvetítő Look TV-nek nyilatkozó Costel Galca azt mondta, Kovács István játékvezető döntéseivel befolyásolta az eredményt. Az első félidőben, amikor három perc alatt három játékosát is kénytelen volt lecserélni súlyos sérülés miatt, szerinte legalább Gabi Muresant ki kellett volna állítani a marosvásárhelyi …
Nyert az ASA a Steaua ellen október 26, 2014 22:39 Szerző mediatica Sport A Kolozsvári CFR és az Astra után a Steauát is legyőzte a Marosvásárhelyi ASA. A labdarúgó 1. liga 12. fordulójában Axente 55. percben szerzett góljával 1-0-ra nyertek a házigazdák. Egy másik mérkőzésen: Concordia Chiajna – Kolozsvári CFR 1-1. Az élen: 1. Steaua 28 pont/12 mérkőzés, 2. Kolozsvári CFR 26/12, 3. Petrolul 23/11, 4. Dinamo 22/12, …
Serena Williams visszavágott Simona Halepnek – ötödször világbajnok az amerikai október 26, 2014 16:17 Szerző mediatica Sport A világelső és címvédő amerikai Serena Williams ötödször lett világbajnok, miután a női teniszezők 4,9 millió dollár összdíjazású szingapúri WTA-vb-jének vasárnapi döntőjében magabiztosan legyőzte a román Simona Halepet. A finálét Halep kezdte jobban, Williams azonban hamar magára talált, mentális fölénye pedig a játékban is jelentkezett, s 1 óra 11 perc alatt diadalmaskodott. A két játékos …
Anghel Iordănescu lehet a román szövetségi kapitány október 26, 2014 11:24 Szerző mediatica Sport Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elnöke Anghel Iordănescut jelölte a válogatott szövetségi kapitányának, a végső szót azonban a szervezet végrehajtó bizottság mondja ki hétfőn. A tervek szerint a szakvezetőt munkájában Viorel Moldovan, Daniel Isăilă és Ionuţ Badea segíti másodedzőként. Az FRF honlapján olvasható közlemény szerint hétfőn délután, a tanácskozást közvetően sajtótájékoztatót tartanak, amelyen …
Real-győzelem az El Classicón október 26, 2014 11:21 Szerző mediatica Sport A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid hazai környezetben 3-1-re nyert a listavezető FC Barcelona ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati csúcsrangadóján, így egy pontra megközelítette legnagyobb riválisát. A két csapat 169. bajnoki összecsapásán a Barcelona kezdett jobban és már a negyedik percben megszerezte a vezetést: egy szép akció végén a négyhónapos eltiltása után debütáló Luís …
EU-tisztújítás – Az Európai Tanács kinevezte az új Európai Bizottságot október 24, 2014 11:16 Szerző mediatica Sport Hivatalosan kinevezte az Európai Unió állam- illetve kormányfőiből álló Európai Tanács a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságot – közölte csütörtök késő este a tanács sajtószolgálata. A kinevezés értelmében a bizottság mandátuma 2014. november 1-jétől 2019. október 31-ig szól. Az Európai Tanács azt követően nevezhette ki a testületet, hogy az Európai Parlament szerdán bizalmat szavazott az …
Kézilabda SEHA Liga – Hetedik mérkőzését is megnyerte a Veszprém október 22, 2014 23:28 Szerző mediatica Sport Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata hetedik mérkőzését is megnyerte a regionális SEHA Ligában. A sérült Nagy László nélkül felálló magyar bajnok szerdán 27-22-re győzött a vendég PPD Zagreb ellen. SEHA Liga: MKB-MVM Veszprém – PPD Zagreb (horvát) 27-22 (14-13) MTI
Férfi kosárlabda Európa Kupa – Kikapott a Szolnok Rigában október 22, 2014 23:25 Szerző mediatica Sport A magyar bajnok Szolnoki Olaj tízpontos vereséget szenvedett a lett Riga vendégeként a férfi kosárlabda Európa Kupa második fordulójában. Férfi Európa Kupa, 2. forduló, D csoport: Riga (lett)-Szolnoki Olaj 71-61 (16-9, 26-27, 16-18, 13-7) ———————————————————- a magyar csapat legjobb dobói: Lóránt 14, Sinovec 13 A magyar együttes a múlt heti első körben két ponttal nyert …
Halep a Serena elleni győzelemről – és Serena a Haleptől elszenvedett vereségről október 22, 2014 16:30 Szerző mediatica Sport “Életem legnagyobb győzelme ez, leírhatatlan, amit érzek. Nagyon boldog vagyok. Egy álom, ami megvalósult, hogy felülmúltam Serenát. Nem hiszem, hogy ellenfelem csúcsformában játszott volna, de én is megtettem mindent a sikerért. Egyelőre nem ünneplek, meghagyom a torna utánra” – nyilatkozta a győztes, Simona Halep. “Mindenképpen a Simona érdeme a siker, megérdemli a gratulációt, hiszen nagyon …