Sport


Karate: Segesváron lesz az országos bajnokság, a hétvégén

Segesváron rendezik az országos karatebajnokságot felnőtt, ifjúsági és gyerek korcsoportban is. A hétvégén a Radu Voina csarnokban lesz a sporttalálkozó, amelyre több mint 200 részvevőt várnak 45 sportklub képviseletében. Ez az utolsó hazai rendezvény az Európa-bajnokság előtt, így a válogatott sportolók számára is remek lehetőség arra, hogy formájukról képet kapjanak, mondta a sportági szövetség első


Ébren van, kinyitotta a szemét Michael Schumacher!

Három havi mesterséges kóma után magához látszik térni Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok Forma-1-es pilótára ugyan hosszú út vár még a felépülésig, de kezelőorvosai szerint optimizmusra ad okot, hogy kinyitotta a szemét, és már az is megtörtént, hogy követni tudta pillantásával, ami a kórtermében történik. Arra számítanak, hogy a következő időszakban látványos előrelépés történik majd


Forma-1, Bahreini Nagydíj – Végeredmény és a pontversenyek állása

A vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján): Bahreini Nagydíj, végeredmény (a pontszerzők): ———————————————- 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:39.42.743 óra (57 kör, 308,238 km) 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1.085 másodperc hátrány 3. Sergio Pérez (mexikói, Force India) 24.067 mp h. 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 24.489