Sport

UEFA: A Fenerbahce két, a Besiktas egy évre kitiltva

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Fenerbahcét két, míg a szintén török Besiktast egy évre kitiltotta a nemzetközi kupaküzdelmekből. Az UEFA fegyelmi bizottsága mindkét klubot azért büntette, mert még 2011-ben a török bajnokságban mérkőzéseket manipuláltak. A keddi döntés azt jelenti, hogy a 2013-2014-es szezonban a Fenerbahce nem indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a Besiktas pedig

A Barcának el kell adnia Messit!

Johan Cruyff, a Barcelona labdarúgócsapatának korábbi játékosa és edzője azt tanácsolja a katalán klub vezetőinek: Neymar érkezése miatt, a csapategység érdekében fontolják meg Messi eladását. A háromszoros aranylabdás holland a Marca című lapban kedden megjelent interjúban elmondta, az elnökség helyében nem biztos, hogy szerződtette volna a 21 esztendős brazilt, de ha már így alakult, megfontolná,


Sousa ismét Magyarországra megy: Győr-Maccabi a BL-ben

Az izraeli Maccabi Tel-Aviv lesz a magyar bajnok Győri ETO FC labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy az első találkozóra Győrben kerül sor. Az izraeli együttest két hete Paulo Sousa, a Videoton FC korábbi portugál vezetőedzője irányítja. Az első mérkőzést július

A Vidi és a Honvéd montenegrói, a Loki norvég ellenfelet kapott

A kupagyőztes Debreceni VSC norvég, míg a Videoton FC és a Budapest Honvéd egyaránt montenegrói ellenféllel találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében. A hajdúsági együttes csak a második körben kapcsolódik be a küzdelembe a Kovács Pétert is foglalkoztató Strömsgodset ellen, míg a székesfehérvári és a fővárosi alakulat már az első fordulóban érintett lesz, előbbi a


Wimbledon – Óriási meglepetésre Nadal a nyitókörben kiesett

A 2008-ban és 2010-ben is győztes Rafael Nadal óriási meglepetésre már a hétfői nyitófordulóban búcsúzott a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, mivel három szettben, 7:6 (7-4), 7:6 (10-8), 6:4 arányban kikapott a belga Steve Darcistól. A 27 éves korábbi spanyol világelső, 12-szeres Grand Slam-győztes – aki hét hónapos kihagyást követően februárban tért vissza, és azóta, a mostani


Konföderációs Kupa – Villogtak a brazilok, megverték az olaszokat

A Konföderációs Kupa egyik legjobb mérkőzésén Brazília 4-2-re legyőzte Olaszországot. Az A jelű négyesben a csoportelsőségről döntött ez a találkozó, hiszen mindkét válogatott hat ponttal állt, és már a második kört követően eldőlt, hogy ott lesznek az elődöntőben. Azonban nem volt mindegy, hogy ki megy tovább elsőként, hiszen az vélhetően elkerüli a másik árgól a