Sport

Kajak-kenu Eb – Parádés magyar rajt, minden hajó egyenes ágon döntős

Remekül kezdték a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságot a magyar versenyzők, ugyanis minden számban egyenes ágon a döntőbe jutottak, azaz a középfutamokban már egyetlen hajónak sem kellett vízre szállnia. A pénteki nyitónap délelőttjén a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros és az olimpiai bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes 1000 méteren, míg a Kárász Anna, Kozák

Manuel Pellegrini a Manchester City edzője

Manuel Pellegrinit nevezték ki az angol labdarúgó Premier League-ben legutóbb ezüstérmes Manchester City vezetőedzőjévé. Az 59 esztendős chilei tréner május 22-én jelentette be, hogy távozik a Málagától, s hetek óta egyértelműnek tűnt, hogy a Citynél folytatja. Most három évre szóló szerződést írt alá. Pellegrini a Villarrealnál lett elismert edző, csapatát 2006-ban nagy meglepetésre az elődöntőig

Drónokkal felügyelik a biztonságot a Konföderációs Kupán

A szombaton kezdődő Konföderációs Kupa biztosítására drónokat vásárolt a brazil állam, míg a labdarúgó-stadionok környékén hőérzékelő kamerák és járőrcsapatok ügyelnek majd a biztonságra. A szakértők szerint ugyanakkor az alapvetően katonai célokra kifejlesztett, pilóta nélküli repülőgépek és a további biztonsági intézkedések hiábavalóak, mivel a látogatók komoly veszélybe kerülhetnek, amint elhagyják a biztosított területeket. A kockázatot ugyanis


A Magyar Nagydíjig nem változtat a Pirelli a Forma 1-es gumikon

A július 28-i Magyar Nagydíjig az eddigi gumikeverékeket szállítja a Forma 1-es világbajnokság állomásaira a Pirelli, az autós gyorsasági sorozat kizárólagos gumiszállítója. Az olasz vállalat csütörtökön jelentette be, hogy Nagy-Britanniában, Németországban és Magyarországon is az eddig használt összetételű abroncsokból kapnak majd az istállók, amelyek nem egyeztek bele a módosításba, mivel az új keverékeket a múlt

Megaajánlat Bale-ért, CR váratlant húzott, a Milan csodagyereket igazolhat – átigazolási körkép

A PSG 100 millió fontos megaajánlattal próbálná meg megszerezni Gareth Bale-t és Andre Villas-Boas menedzsert a Tottenham-től, a Barcelonánál elnapolták a kapuskérdést, a Real Madridnál Cristiano Ronaldo hökkentett meg mindenkit, a Milan csodagyereket igazolhat, Robben marad a Bayernnél, a Monaco pedig további erősítéseket eszközölhet. A nap legfontosabb átigazolási morzsái a csakfoci.hu gyűjtésében. ANGLIA Chelsea: Megvan


Szepesi-könyv – Versenyzőtársak bírálják a könyvet és a bulvársajtót

Huszonkét úszó írta alá azt az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyílt levelet, amelynek szerzői leszögezik: a magyar úszósportot, az egykori Budapesti Spartacus sportegyesületét, a jelenlegi Kőbánya SC-t, ez által pedig az ott dolgozó Turi György vezetőedzőt, s az általa vezetett edzői kollektíva sokéves kitartó munkáját is beszennyezi Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyve. „A könyvben

Súlyos baleset a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon – meghalt a pályabíró

Súlyos baleset történt a vasárnap esti, Forma-1-es Kanadai Nagydíjon. Egy pályamunkás Esteban Gutierrez Sauberjének mentése közben elesett (az elejtett rádiója után kapott), majd áthajtott rajta egy darus kocsi. A 38 éves férfit az esetet követően előbb a pálya egészségügyi központjába, majd egy kanadai kórházba szállították, ám olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy életét már nem tudták

Előkerült az utolsó videó Erőss Zsoltról

A Kancsendzöngát meghódító, majd az ereszkedés közben eltűnő Erőss Zsoltról egy koreai hegymászó készített videót a csúcson. Amióta május 21-én Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűntek a Kancsendzöngán, mindössze néhány képi felvételről érkezett hír a két magyart illetően. Az egyik serpa lefotózott egy holttestet a legfelső, négyes tábor fölött. Kollár Lajos, az expedíció vezetője a


Foci: Egygólos magyar győzelem Kuvait ellen

A magyar válogatott Vanczák Vilmos fejesgóljával 1-0-ra nyert Kuvait ellen a Győrben rendezett barátságos mérkőzésen. A gól nélküli első félidőt követően a győztes találatot Vanczák Vilmos szerezte az 57. percben. A magyar együttes története során először találkozott Kuvaittal. Egervári Sándor szövetségi kapitány tanítványai legközelebb augusztus 14-én, a Csehország elleni hazai felkészülési mérkőzésen lépnek pályára. Eredmény: