Sport

Hatalmas csalódás a május 1-jei Nagy Futamon

Csalódottan vették tudomásul a május 1-jei Nagy Futamra érkező tízezrek, hogy a hatóságok megtiltották Besenyei Péter (57) műrepülő-világbajnokunknak, hogy átrepüljön gépével a vár alagútján. Péter fegyelmezett sportemberként tudomásul vette a döntést, és megelégedett azzal, hogy a rakpartról startolva kápráztassa el produkció­jával a nagy érdemű publikumot. Egyebek mellett többször is átviharzott az ultrakönnyű, ám bivalyerős sportrepülőjével

Későn hajrázott, kiesett a Real

A Borussia Dortmund a keddi visszavágón 2-0-ra kikapott a Real Madrid otthonában, ám 4-3-as összesítéssel megnyerte a párharcot, és bejutott a BL-döntőbe. A várakozásoknak megfelelően óriási lendülettel kezdte a mérkőzést a madridi együttes, mely szinte levegőhöz sem engedte jutni a németeket. Az első tíz percben akár a továbbjutáshoz szükséges mindhárom gólt is megszerezhette volna a

Tud-e csodát tenni a Real Madrid?

Iszonyúan nehéz feladat vár a Real Madridra, melynek háromgólos hátrányt kellene ledolgoznia a Borussia Dortmund ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A párharc első felvonásán a német csapat hazai pályán 4-1-re győzött, a Santiago Bernabeuban 21.45 órai kezdettel megrendezendő keddi visszavágón tehát legalább három gólt kell szerezniük a blancóknak. A Real Madrid 2002 óta első


Nagy László szerint a bírók a Kielt segítették

Nagy László, az MKB Veszprém válogatott átlövője szerint a THW Kiel elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharcban a német sztárcsapat továbbjutásában nagy szerepük volt a játékvezetőknek is. „Elképesztő két meccsen vagyunk túl a Kiel ellen. Nem ezt érdemeltük. Sajnálom, hogy egy Kielt így kell segíteniük a bíróknak! Botrány EHF…” – írta twitter-oldalán – utalva az Európai Kézilabda


BL: Kiesett a Veszprém

Az MKB Veszprém hazai pályán 29-28-as vereséget szenvedett a német THW Kieltől, így nem jutott a kézilabda BL négyes döntőjébe. Nem jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Veszprém, mivel az idegenben elszenvedett egygólos vereséget követően szombaton hazai pályán is kikapott – 29-28-ra – a német Kieltől a negyeddöntős párharcban. A Veszprémnek egyetlen

Átadták a Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontját

Debrecen-Pallagon szombaton átadták a Debreceni Labdarúgó Akadémia edzőközpontját, amelynek avató ünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök szorgalmazta, hogy az ország minden nagyvárosában létesüljenek hasonló, korszerű létesítmények a fiatal sportolóknak. Ahhoz, hogy a fiatalok naggyá tudják tenni Magyarországot, iskolák és sportlétesítmények, ezekben pedig jó pedagógusok és edzők kellenek, valamint az, hogy a szülők neveljék, iskoláztassák és sportoltassák a


Szilágyi nyerte a vívók athéni Vk-versenyét

Szilágyi Áron nyerte szombaton a kardozók athéni Világkupa-versenyét. A londoni olimpia bajnoka, a világranglista vezetője nagyszerű vívással jutott el az elődöntőig: első négy asszója közül a legszorosabbat is hat tussal, 15-9-re nyerte, még a 64 között a spanyol Pablo Moreno ellen. Ezt követően 15-8-ra verte a francai Nicolas Rousset-t, 15-4-re az orosz Borisz Szavicsot, majd