Zene

Janicsák Veca dupla koncerttel ünnepli új lemezét

Kétszer tölti meg a RAM Colosseum nézőterét Janicsák Veca november 30-án, akinek az eredeti esti koncert mellett egy délutánit is meg kellett hirdetnie, akkora volt az érdeklődés. Az énekesnő új albuma szep­temberben jelent meg Édes szavakkal címmel. Az album egyik különlegessége a Ki viszi át a szerelmet című Nagy László-vers megzenésített változata, amely biztosan elhangzik …

Elhunyt Arik Einstein

Meghalt Arik Einstein, az izraeli rock legendás alapító atyja, az ország legnépszerűbb énekese kedd éjjel 74 éves korában. Szerda délutáni temetése előtt Tel Aviv központi Rabin terén ravatalozzák fel, ott búcsúzhatnak el tőle a dalain felnőtt izraeli nemzedékek. A művész kedden váratlanul összeesett otthonában, és a kihívott mentők, majd a kórházban az érsebészek már nem …


Oláh Ibolya új életet kezdett

Újra színpadon láthatták rajongói Oláh Ibolyát, méghozzá igen jó hangulatban. Pedig már-már azt hihettük, hogy a fantasztikus hangú egykori megasztáros végképp elkallódik, hiszen lemezszerződését felbontotta, és fontos koncerteket mondott le, ezért menedzsere szakított a labilisnak tartott sztárral, aki anyagi és egészségügyi problémákkal is küzdött. Olyan hírek kerengtek, hogy alapvető élelmiszerekre sincsen pénze. Szeptemberben a rendező …

26 év után újra a csúcsra került a dal

Huszonhat év telt el azóta, hogy a Bon Jovi zenekar legendás Slippery When Wet lemezéről kimásolt kislemez, a Livin’ On A Prayer az amerikai Billboard lista Top100-as csúcsán tanyázott négy héten keresztül. Manapság pedig az interneten vírusként terjedő klip hozta meg a váratlan újrahasznosulást. Egy Boston Celtics-rajongó, bizonyos Jeremy Fry egy 2009-es kosármeccs szünetében perdült …

Swift és Timberlake tarolt Los Angelesben

Taylor Swift country-pop énekes az Amerikai Zenei Díjátadó gála nagy nyertese, aki négy szobrocskát vehetett át, köztük az Év előadójának járó díjat is. Az Amerikai Zenei Díjakat nem a szakma, hanem a rajongók ítélik oda évről évre az általuk legjobban kedvelt előadóművészeknek. Taylor Swiftet nagyon szereti a közönsége: a fiatal énekesnő négy díjjal lett gazdagabb, …


X-Faktor: a ByTheWay történelmet írt, Alföldi egyedül maradt

Szomorúan ért véget az X-Faktor 7. Döntése Alföldi Róbert számára, aki a nézők szavazatai által elveszítette az utolsó versenyzőjét is, Szikora Robi és a ByTheWay viszont ünnepelhetett. Az együttes ezzel történelmet írt, mert a magyar X-Faktor történetében még soha egy csapat sem jutott el a 8. élő show-ig, igaz, a négytagú énekkarnak egy másik történelmi …

Péterffy Lilinek kellett búcsúznia az X-Faktortól

Versenyző nélkül maradt az X-Faktorban Alföldi Róbert. Vasárnap este Szabó Ádám és Péterffy Lili párbajozott a bent maradásért. A mentoroktól két-két szavazatot kaptak, így végül mégiscsak a nézők döntöttek. Lezárt borítékban érkeztek a pontos szavazatszámok, melyek alapján Péterffy Lilinek, Alföldi Róbert utolsó versenyben lévő mentoráltjának kellett elbúcsúznia az X-Faktortól. Péterffy Lilinek kellett búcsúznia az X-Faktortól

X-Faktor – Ezen a héten a versenyzők villantottak, kétszer is

4 mentor, 6 versenyző, 12 sláger: nagyjából így lehet röviden számokkal összefoglalni az X-Faktor 7. show-ját, amely a Mentorok Éjszakája fantázianevet kapta. A múlt hét szinte teljesen Tóth Gabiról szólt, no meg az elhíresült villantásáról a túl rövidre sikerült ruha miatt, most azonban a versenyzők villantottak, ráadásul kétszer is. De nem popsit, hanem tehetséget. Mindannyian …


Csoda segítségével élte túl súlyos autóbalesetét a Csík zenekar vezetője

Negyed évszázados születésnapját ünnepli a Csík zenekar december 30-án a Syma Csarnokban! A Kossuth-díjas népzenekar az utóbbi egy évtizedben fantasztikus sikereket ért el, így van most mire visszatekinteniük a tagoknak, azonban kevesen tudják, hogy kevés híján minden másképpen is alakulhatott volna. Tizenegy évvel ezelőtt ugyanis a zenekar vezetőjét, Csík Jánost olyan súlyos autóbaleset érte, amelyet …