A 100 Tagú Cigányzenekar sikere Kínában október 29, 2013 11:36 Szerző mediatica Zene Rabul ejtette a kínai közönséget a 100 Tagú Cigányzenekar Pekingben, a Nemzeti Előadóművészeti Központban vasárnapi koncertjével, amelyet félórás ráadással zártak. Az előadás közönsége látványos lelkesedéssel és elismeréssel fogadta a magyar művészek előadását, amelyen mások mellett játszották Johannes Brahms Magyar táncok című darabját, Erkel Ferenc Palotását, Vittorio Monti csárdását, de elhangzott ifjabb Johann Strauss polkája és …
A Vatikán is megemlékezett Lou Reedről október 29, 2013 10:32 Szerző mediatica Zene A Kultúra Pápai Tanácsának elnöke hétfőn Twitter-üzenetében felelevenítette az amerikai énekes-gitáros egyik leghíresebb dalát, a Perfect Day című szerzeményt. A 71 éves bíboros, akit kimagasló teológusként és a zsidóság ismerőjeként tartanak számon, idézte a dal leghíresebb sorát (Oh, it’s such a perfect day I’m glad I spend it with you Oh, such a perfect day …
Regionális együttműködést indítanak a kelet-közép-európai klasszikus zenei közszolgálati rádiók október 28, 2013 22:46 Szerző mediatica Zene A szerdán kezdődő, kétnapos V4-KEK külügyminiszteri találkozóhoz kapcsolódóan magyar kezdeményezésre megalakul az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) klasszikus zenei rádiókból álló közép-kelet európai regionális csoportja – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-vel. Idén Magyarország áll a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) élén, továbbá júliustól egy éven át a visegrádi országok (V4 – Csehország, …
Morricone Európa legjobb zeneszerzője október 28, 2013 21:57 Szerző mediatica Zene Az Európai Filmakadémia (EFA) nyilvánosságra hozta a 26. Európai Filmdíjak első hat győztesét. Az EFA a technikai kategóriák díjazottjait jelentette be, így a legjobb operatőr, vágó, látványtervező, jelmeztervező, zeneszerző és hangmérnök nyerteseinek nem kellett várniuk a december 7-i díjátadóig a bejelentésre. A zeneszerzői díj idén a 84 éves Ennio Morriconét illeti. A filmzeneszerzés élő legendájával …
Eros Ramazotti 50 éves: Amikor fiatal voltam, apám azt mondta, híres leszek október 28, 2013 10:30 Szerző mediatica Zene Október 28-án ünnepli ötvenedik születésnapját Eros Ramazzotti, a legsikeresebb olasz popzenész, aki úgy adott el albumaiból 55 millió példányt, hogy anyanyelvén énekel, nem váltott a popzenében egyeduralkodó angolra. Énekelt többek között Cher, Anastacia, Luciano Pavarotti, Laura Pausini, Nicole Scherzinger és Ricky Martin oldalán is. Sikerének titkáról ezt nyilatkozta: „Amikor fiatal voltam, apám azt mondta, híres …
A Müpában mutatja be legújabb lemezét a Grammy-díjas énekesnő október 28, 2013 10:28 Szerző mediatica Zene Az eddig kilenc Grammy-díjjal elismert amerikai énekesnő, Natalie Cole november 8-án a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa) mutatja be idén júniusban megjelent, első spanyol nyelvű albumát. A Natalie Cole En Espanol című lemezt nemzetközi siker övezi: a megjelenés hetében a Billboard latin listáján első helyen debütált, szeptember végén pedig három kategóriában is Latin Grammy-díjra jelölték. Egyesült …
Az Ivan & The Parazol képviseli Magyarországot az idei MTV EMA-n október 25, 2013 21:38 Szerző mediatica Zene Az Ivan & The Parazol zenekar képviseli Magyarországot az MTV Europe Music Awards (EMA) világversenyén. A zenei díj Worldwide Act kategóriájának magyar indulójáról internetes szavazáson született döntés, a voksolás pénteken délben zárult le. Olyan előadók vívtak meg a magyar közönség voksaiért, mint a Hősök, a Punnany Massif, Karányi és a The [hated] Tomorrow. Végül a …
Minőségi zene a 21. Alter-Native-on október 24, 2013 21:37 Szerző mediatica Zene A „főszereplő” filmek mellett zenéből sem lesz hiány a 21. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválon, amelyre november 6–10. között kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Az ötnapos szemlén négy, minőségi zenét játszó együttest hallgathat meg a közönség. A fesztivál nyitónapján, szerdán este a Szokolay Dongó Balázs – Both Miklós Duó (Magyarország) lép színpadra. Szokolay Dongó Balázs a Népművészet …
Liszt Ferenc-emléktáblát avattak a budapesti repülőtéren október 23, 2013 9:08 Szerző mediatica Zene Felavatták a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér névadójának emléktábláját a 2B terminál bejáratánál kedden, a zeneszerző születésének 202. évfordulóján. A Budapest Airport Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében felidézi, hogy Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára vette fel a zeneszerző nevét a repülőtér, és akkor adták át a 2. terminál új épületét. Az épületegyüttes teljes belső felújítása azonban …
Julio Iglesias Marosvásárhelyen tartja első ingyenes romániai koncertjét október 18, 2013 11:06 Szerző mediatica Zene A hír román nyelvű oldalunkon olvasható >>> Primăria Târgu Mures: Julio Iglesias sustine primul său concert cu intrare liberă din România