Zene

Vizes vb: íme, az esemény hivatalos dala! – videó

Kiválasztották a vizes vébé hivatalos dalát. A szervezők kedvence Kozma Kata, Sebestyén Áron és Iván Szandra szerzeménye volt, amelyet Veréb Tamás ad elő. A dal ugyan még csak egy napja van fent a YouTube-on, de már csaknem 28 ezer ember hallgatta meg.

Paul McCartney békés úton rendezte szerzői jogi ügyét a Sony/ATV-vel

Paul McCartney jogi csatározás nélkül, peren kívüli megállapodással rendezte szerzői jogi ügyét a Sony/ATV zenei kiadóval. A brit sztár idén januárban nyújtott be keresetet a Sony/ATV ellen egy manhattani szövetségi bíróságon, hogy visszaszerezze a zenei kiadóhoz került dalainak szerzői jogait. McCartney egyik ügyvédje, Michael Jacobs a múlt héten azonban arról tájékoztatta Edgardo Ramos New York-i

Kezdődik a Balaton Sound

Húsz színpadon több mint háromszáz előadó lép fel a szerdán kezdődő Balaton Soundon Zamárdiban. Az ötnapos rendezvényen ott lesz Kygo, Hardwell, Armin van Buuren, Tiesto, Axwell & Ingrosso és Marshmello is. A nagyszínpadon játszik az első napon két holland dj, Don Diablo és Armin van Buuren, csütörtökön a svéd Axwell & Ingrosso és a szintén


Gyász: elhunyt Prince egykori dobosa

43 éves korában elhunyt John Blackwell, Prince egykori dobosa. A tragikus hírt a felesége jelentette be a Twitteren és az Instagramon. John 3 éves kora óta dobolt, nagy hatással volt rá édesapja, aki szintén ezen a hangszeren játszott. Prince és John Blackwell 12 éven át dolgozott együtt. Blackwellnél agytumort diagnosztizáltak még 2016-ban – ugyanabban az

A Boban Markovic Orkestar is fellép a délvidéki magyarság kulturális fesztiválján

A legismertebb szerb trombitaművész vezette Boban Markovic Orkestar is fellép a délvidéki magyarság legjelentősebb kulturális fesztiválján, a Dombos Festen, amelyet június 29. és július 2. között tartanak. Az összművészeti fesztivál honlapja szerint idén is a magyar kultúrának, illetve ennek a régiónak az érdekes, színvonalas és ritkán látott produkcióit láthatja a közönség Kishegyesen. A térség egyik

Ariana Grande felfüggesztette világkörüli turnéját

Ariana Grande felfüggesztette Dangerous Woman című világkörüli turnéját és számos európai koncertjét lemondta szerdán a manchesteri tragédiára hivatkozva. Az amerikai popénekes hétfő esti fellépése végén elkövetett terrortámadásban 22-en meghaltak és 59-en megsebesültek a Manchester Arénában. Az énekesnő csütörtöki és pénteki londoni koncertje elmaradt, továbbá június 5-ig meghirdetett belga, lengyel, német és svájci fellépéseit is lemondta.


Kórházba került az Omega zenésze

Benkő László kórházba került. A legendás Omega billentyűse az együttes ötvenöt éves fennállása óta egyetlen koncertet sem hagyott ki, többször állt betegen, sérülten a színpadra. Múlt szombaton azonban hiába várták a Szlovákiában a rajongók, Benkő nem jelent meg a színpadon. Az Omega frontembere, Kóbor János sem igen tudja, mi történt régi barátjával. – Nem mondta,

Eurovíziós Dalfesztivál: Portugália nyert, Pápai Joci nyolcadik

A portugál Salvador Sobral nyerte Amar Pelos Dois című dalával az Eurovíziós Dalfesztivált vasárnapra virradóra Kijevben. Pápai Joci az Origo című számmal, remek szerepléssel a nyolcadik lett. A portugál előadó 758 ponttal győzött, mind a nemzeti szakmai zsűrik, mind a közönség az ő produkcióját jutalmazta a legtöbb ponttal. A második 615 ponttal a bolgár Krisztian

Meghalt Robert Miles, a Children című világsláger szerzője

Negyvenhét évesen elhunyt Robert Miles svájci-olasz zeneszerző, zenész, lemezlovas és zenei producer, a Children című elektronikus zenei világsláger szerzője. Miles, eredeti nevén Roberto Concina, szerdára virradóra halt meg ibizai otthonában, meg nem nevezett betegségben. Halálhírét a DJ Mag Italia olasz zenei portál közölte. Svájcba emigrált olasz szülők gyermekeként született Fleurierben, de gyermekkorában családja visszaköltözött Olaszországba,


Eurovíziós Dalfesztivál: nézd meg, ki jutott tovább az első elődöntőből!

Megtartották kedd este Kijevben a 62. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét, amelyből 18 ország produkciója közül tíz jutott be a szombati fináléba. A versenyen Magyarországot képviselő Pápai Joci csütörtökön, a második elődöntőben lép majd színpadra. Kedden – a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítés szerint – a fesztivál döntőjébe került a korábban is