Jubileumi koncertre készül a Magna Cum Laude


Vendégelőadókkal ünnepli húszéves fennállását a Magna Cum Laude együttes február 15-én a Papp László Budapest Sportarénában – mondta el Mező Mihály, az együttes frontembere az M1 aktuális csatornán pénteken.

Hozzátette: az olyan régi nagy slágerek, mint a Vidéki sanzon, a Pálinka dal vagy a Színezd újra mellett a zenekar legújabb dala, a Mit ér? különleges feldolgozásban, a Vivat Bacchus a capella formáció bevonásával csendül majd fel a koncerten.

Elmondta: a Magyar Virtuózok vonósnégyesével egy akusztikus repertoárral is készülnek a jubileumra, emellett vendégelőadóként Ferenczi György szájharmonikás, énekes, hegedűs is fellép a koncerten.

Kiemelte: a zenekar az előző születésnapi koncertjeihez hasonlóan ismét disznótoros és pálinkakóstolóval alapozza meg a koncertet az aréna külső udvarán.

A Magna Cum Laude 1999-ben alakult Gyulán. A zenekar megalapítása után hamar országos hírnévre tett szert, hiszen a tagok alig egy hónap közös zenélés után megnyertek egy országos tehetségkutató versenyt. A zenekar húsz éves pályafutása alatt elnyerte Az év együttese és Az év dala Fonogram-díjakat, továbbá az egyik alapítót, Kara Mihályt Az év dalszövegírója díjjal is jutalmazták. Számos tagcsere után az együttes jelenlegi felállása: Mező Mihály (ének), Szabó Tibor (gitár), Kara Mihály (basszusgitár), Lesták Márton (billentyű) és Török Máté (dob).

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk