Kiemelt

Influenza: 2 halálos áldozat Maros megyében, 1 Hargita megyében

Influenza: 2 halálos áldozat Maros megyében, 1 Hargita megyében

Három újabb áldozatot követelt az influenza a székelyföldi megyékben: két férfi a Maros megyei Gernyeszegen, illetve Segesváron, egy nő a Hargita megyei Csíkszeredában vesztette életét a megbetegedés következtében. A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) szóvivője szerint nálunk a vírus AH1-es típusa okozta a két beteg halálát. Stelian Caraghiaur elmondta, egy 50 éves segesvári és egy

Románia a következő két évben 109 szíriai menekültet fogad be

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében Románia a 2018-2019-es időszakban 109 szíriai menekültet fogad be Törökországból – jelentette be Nelu Barbu szóvivő. A menekültek elosztásáról szóló kvóta szerint 2018-ban 40, 2019-ben 69 szíriai menekültet fogad be az ország Törökországból – mondta a szóvivő. ‘A 40 személy az évi kvóta, a 29 pedig

Pontosítások a marosvásárhelyi repülőtéren zajló munkálatok felfüggesztése kapcsán

Pontosítások a marosvásárhelyi repülőtéren zajló munkálatok felfüggesztése kapcsán

Operatív gyűlést rendeztek február 8-án, csütörtökön a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtéren, a repülőtér kifutópályájának felújítása kapcsán, amelyen részt vettek a kivitelező cég, a PORR Construct Kft és a Geiger Transilvania Kft által alkotott társulás képviselői, valamint az alvállalkozó, a Tiab Kft, a tervező cég, a Search Corporation Kft, és az építési műszaki ellenőrzést végző cég, a


Marosvásárhelyi iskolaügy: nézzük, ki szavazott a katolikus gimnázium alapítása ellen!

Marosvásárhelyi iskolaügy: nézzük, ki szavazott a katolikus gimnázium alapítása ellen!

A katolikus iskoláért Marosvásárhely központjában 2017. szeptemberében rendezett utcai megmozduláson valamennyi felekezet képviseltette magát. Fotó: MTI A kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodás kézzelfogható eredményeként értékelte az RMDSZ elnöke, hogy a szenátus igent mondott a marosvásárhelyi katolikus iskola létrehozására. Két ellenzéki alakulat ugyanis nemmel szavazott a kezdeményezésre. Elfogadta szerdán a szenátus az RMDSZ marosvásárhelyi római katolikus

Marosvásárhelyi iskolaügy: megszavazta a szenátus a katolikus gimnázium újraalapítását

Marosvásárhelyi iskolaügy: megszavazta a szenátus a katolikus gimnázium újraalapítását

Döntő házként elfogadta a bukaresti szenátus szerdán a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztett a parlament elé. A törvénytervezet szerint az iskola önálló jogi intézményként fog működni azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket – a 2015-ös iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárás

Kovászna megye Maros megyével versenyez az autópályáért

Kovászna megye Maros megyével versenyez az autópályáért

Nem vagy-vagy, hanem és-és lenne a helyes válasz arra a kérdésre, hogy Marosvásárhely-Jászvásár, avagy Brassó-Bákó autópálya épüljön, és kösse össze Erdélyt Moldvával, véli a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Tamás Sándor mindkét infrastrukturális projektet hasznosnak látja, de ha választani kell, akkor már egyértelműen disztingvál. A megyeelnök a Kovászna megye szempontjából rendkívül fontos közlekedési fejlesztéssel kapcsolatosan arról


Hűlt helye a Maros/Fehér megye határát jelző, kétnyelvű táblának!

Hűlt helye a Maros/Fehér megye határát jelző, kétnyelvű táblának!

Nem sokáig hirdette kétnyelvű tábla Maros megye határában, hogy itt kezdődik Fehér megye: keddre virradóra eltűnt. Mint arról beszámoltunk, Florin Roman Fehér megyei képviselő nehezményezte, hogy Maros és Fehér megye határára kétnyelvű megyetáblát helyeztek ki Fehér megye felirattal. A román politikus szerint ez illegálisan történt, mert Fehér megyében a magyarság aránya mindösszesen 5 százalék, miközben

Friss zöldségeket és gyümölcsöket kaphatnak az iskolások

Friss zöldségeket és gyümölcsöket kaphatnak az iskolások

Az európai irányelveknek megfelelően friss gyümölcsöt, főként banánt kaphatnak a romániai iskolákban tanuló diákok. A képviselők kedden fogadták el a 2017/13-as kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet, amely alapján Románia csatlakozik az Európai Unió iskolai programjához. Az EU 2017-2023-as iskolai programjának két összetevője van: egyrészt támogatja a friss gyümölcs- és/vagy zöldségfogyasztást, másrészt bevezeti az ezek fogyasztására ösztönző

Szerdán dönt a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus iskola megalapításáról

Szerdán dönt a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus iskola megalapításáról

Döntő házként tárgyalja szerdai ülésén a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum létrehozására vonatkozó törvényjavaslatot, miután a képviselőház első fórumként múlt év decemberében már elfogadta azt. A ház tanügyi bizottsága – módosító javaslatok megfogalmazása mellett – pozitívan véleményezte a tervezetet. Az elfogadott szöveg értelmében ‘a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum részleges kettéosztásának eredményeként, az országos


Leomlott a segesvári várfal egy szakasza

Leomlott a segesvári várfal egy szakasza

Leomlott hétfőre virradóan a segesvári középkori vár falának egy 4,5 méteres szakasza – közölte kedden az Agerpres hírügynökség. A híradás szerint a térfigyelő kamerák rögzítették a várfal leomlását. A Maros megyei város polgármestere Ovidiu-Dumitru Malancravean elrendelte a megsérült várfalszakasz bekerítését, a gépkocsiforgalom korlátozását a veszélyeztetett szakaszon, és a beomlott várfallal szomszédos falszakaszok megerősítését. A polgármesteri