Mosolygó

Házasság 1

A házasságom anatómiailag egyre lejjebb vonul. Mikor elvettem a feleségem, fülig szerelmes voltam bele, mostanra meg torkig vagyok vele.

Házasság 2

A házasság olyan, mint egy sivatagi délibáb. A távolban paloták, pálmák, tevék látszanak. Aztán amikor közelebb érsz, akkor eltűnik a palota, a pálmák, és kettesben maradsz a tevével.

Házasság 3

– Gyerekek, ki tudna mondani egy példát a harmonikus házaséletre? – kérdezi a tanárnő. Móricka jelentkezik: – Az én nagyszüleim harmonikusan élnek. A nagypapa horkol, a nagymama meg süket.


Házasság 4

Egy műsorba meghívtak egy házaspárt, néni is, bácsi is 100 éves volt. A műsorvezető – a bácsihoz fordulva – nem hagyta ki az ilyenkor szokásos kérdést: – Bácsi, maga szerint mi a hosszú élet titka? Mire az: – Tudja, amikor a feleségemmel összeházasodtunk, már vagy 75 éve, megegyeztünk, hogy ha elkezdünk veszekedni, nem folytatjuk tovább,

Házasság 5

Egyik barátnő a másiknak: – Képzeld, milyen fogyókúrát találtam ki! A hűtőszekrény belsejébe kiragasztottam egy jó alakú, gyönyörű, vékony nő fényképét, így amikor enni támad kedvem, és kinyitom a hűtő ajtaját, ránézek és mindjárt elszégyellem magam. – És hatékony ez a fogyókúra módszer? – Részben igen. Én lefogytam 5 kilót, viszont a férjem meg felszedett

Házasság 6

Szeretettel és humorral kell élni az életet. A szeretet a megértéshez, a humor pedig az elviseléshez kell.


A néger módszer

Egy nyilvános WC-n az egyik férfi megcsodálja egy négernek a méreteit. Kérdi tőle, hogy csinálta. – Hát egyszerű, minden nap rákötök egy téglát és lógatom egy órát. Eldönti, ő is megcsinálja. Egy hónap múlva újra összefutnak. Kérdi a néger: – Na, fehér barátom, hogy haladsz? – Hát, hosszabbodni, még nem hosszabbodott, de már olyan fekete

Indián a lovon

Megy a nő kocsival a sivatagban, de az lerobban. Szerencsére arra megy egy indián, és lovon elviszi a nőt a legközelebbi benzinkútig. Az indián közben nagyokat ujjongat. Amikor odaérnek a benzinkúthoz és leszáll a nő, az indián bedob egy „juhét”. A benzinkutas megkérdezi, hogy miért ujjongatott az indián. A nő azt mondja: – Nem tudom,


Hajótörött

A hajótörött – összeszedve utolsó erejét – kiúszik a lakatlan szigetre. Partot érve a fáradságtól elájul. Arra tér magához, hogy ott áll mellette a felesége és üvölt: – Hol voltál, Józsi?! A hajó már tegnap elsüllyedt!