Aláírták a megállapodást a Kultúrpalotáról


Fotó: Soós Zoltán


Aláírta szerdán a Kultúrpalota felújításának finanszírozási szerződését Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke és Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió igazgatója. A Kultúrpalota felújítási projektjének összértéke 6 és fél millió lej, amelyből 6 millió lej vissza nem térítendő támogatás.

A projekt az épület külső és belső javítási munkálatait foglalja magában, többek között a Maros Megyei Könyvtár lépcsőházának és a Tükörteremnek a felújítási munkálatait, illetve a Nagyterem orgonájának restaurálását is.

A marosvásárhelyi orgonát 1913-ban építették a Rieger testvérek, a hárommanuálos orgona egyik különlegessége, hogy a 63 sípsor mind a 4463 sípja eredeti, azaz száz éve készültek, és a hangszer szinte folyamatosan működött átadása óta.

Péter Ferenc elmondta, az 1911-1913 között szecessziós stílusban épült Kultúrpalota a város, sőt a megye jelképének számít, így mindenki örömmel fogadta a hírt, hogy megújulhat a több mint 100 éves épület. A tanács elnöke szerint ez egy rendkívül fontos munkálat, hiszen a megyébe látogató turisták zöme meglátogatja a Kultúrpalotát is. Ma is meghatározó épülete a városnak, és e pályázat révén teljesen megújul a homlokzata – tette hozzá az elnök.

Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elmondta, a külső és belső felújítás során nem csak az orgona újulhat meg, hanem a Kultúrpalota tetőzete, a fém díszítőelemek, a kődíszek, a homlokzati domborművek és az elektromos hálózat is. A belső munkálatok során felújítják a lambériát és a márványpadlózatot is.

A múzeumigazgató hozzátette, ez az uniós pályázat gyakorlatilag befejezése a 10 évvel ezelőtt elkezdett restaurálási munkálatoknak, amelyeket a megyei tanács finanszírozott. Az eddigi munkálatok során restaurálták a vitráliákat, a nagytermet, a folyosókat és a megyei könyvtár olvasótermét.

Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió igazgatója szerint a Kultúrpalota nemzeti érdekeltségű idegenforgalmi látványosság, és rendkívül fontos, hogy állagát megőrizzék, illetve felújítsák, hogy minél több turistát vonzzon a térségbe.

“Fontos projekt, nem olyan nagy összegű beruházás, de ezáltal megfelelő körülményeket teremthetnek, hogy jól konzerválják az épületet” – magyarázta Creţu.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk