Az országban egyedülálló kezdeményezés Marosvásárhelyen


Marosvásárhelyen második alkalommal kezdődött tábor gerinferdüléssel kezelt lányoknak az Ortoprofil vállalat szervezésében.

A Scolicamp néven zajló rendezvényt az országban egyedülálló, csodálatos kezdeményezésnek nevezte Ciucă Monica pszichoterapeuta, aki lánya révén maga is érintettként került kapcsolatba a társasággal. A szakember hangsúlyozta, a projekt jelentősége abban rejlik, hogy a betegségben szenvedő kiskorúak egymást megismerve, egyik a másikat kölcsönösen támogatva fokozatosan levetkőzik a szégyenérzetüket, amit a fűző viselete jelent, és eljutnak oda, hogy képesek nyilvánosan is mutatkozni abban, amire pedig addig csak családi körben voltak hajlandóak.

Az Ortoprofil társaság elnöke, Frunda György is ennek fontosságára hívta fel a figyelmet. Kijelentette: a társadalomnak igen nagy a felelőssége, hiszen nem mindegy, hogyan viszonyulunk ezekhez az emberekhez. „A gyerekek hajlamosak arra, hogy kicsúfolják társaikat, a felnőttek azt tanácsolják, hogy kíméljék magukat, ne sportoljanak. Mi pedig azt mondjuk: épp ellenkezőleg! Játszodjatok, ússzatok, kosarazzatok! És ebből bőven kijutott az elmúlt napokban a tábor részvevői számára“ – mondta az Ortoprofil társaság elnöke, Frunda György.

Szilágyi Zsolt kinetoterapeuta arra hívta fel a figyelmet: sokan azt gondolják, hogy a kérdés megoldódik magától, de éppen fordítva van: a gerincferdülés mértéke csak fokozódik az idő múlásával, és terápia hiányában sohasem múlik el, ezért nagyon fontos, hogy a beteg megfelelő kezelésben részesüljön.

Ennek része az is, hogy személyre szabott fűzőt viseljen mindenki, Frunda György szerint ebben szükség van törvényalkotói segítségre: azok, akik az alkalmazási szabályzatot elkészítik, legyenek tekintettel arra, hogy nem megfelelő fűzőt használni olyan, mint ha az ember, akinek 41-es a lába, 40-es cipőt viselne. Egyúttal megköszönte mindazoknak, akik közreműködtek a Scolicamp szervezésében, és ígérte, az idei és tavalyi tapasztalatokra alapozva jövőre még érdekesebb, még színvonalasabb táborral várják majd az érdeklődőket.

Farczádi Attila

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk