Így áll most az Összetartozás Templomának építése


Elkezdődtek az Összetartozás Templomának cölöpözési munkálatai.

A kivitelező cég, a Bözödújfaluért Egyesület képviselői, valamint Erdőszentgyörgy polgármestere, Csibi Attila Zoltán december végén tartottak sajtótájékoztatót a helyszínen, ahol beszámoltak az addig elvégzett munkákról, és jelezték, hogy az ünnepek miatt néhány hétre leállnak. A szünet véget ért és teljes erővel dolgoznak a helyszínen az építkezési gépek, adta hírül pénteken az erdőszentgyörgyi Városháza. „A cölöpözési munkálatok nagyon gyorsan haladnak, a kivitelező szerint legkésőbb január végéig kerül az összes tartóoszlop a végleges helyére“ – olvasható a tájékoztatóban.

Az építkezés támogatásáért indított adománygyűjtési kezdeményezés immár a Facebookon is elérhető, ahol bárki, akinek bankkártyája van, okos készüléke révén a világ bármely részéről felajánlhatja pénzbeli hozzájárulását. Az Összetartozás Templomának építési költségei összesen 300 ezer euróba kerülnek.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk