Bűnvádi eljárás indult egy volt kommunista börtönparancsnok-helyettes ellen


Bűnvádi eljárás indult egy volt román kommunista börtönparancsnok-helyettes ellen, akit népirtással gyanúsít a román legfőbb ügyészség – derült ki csütörtökön a vádhatóság közleményéből. Ion Ficiort szeptemberben jelentették fel amiatt, hogy 1958 és 1963 között mintegy száz politikai fogoly halt meg a hírhedt peripravai munkatáborban, amelynek az említett időszakban a parancsnokhelyettese volt. Ficior a második olyan volt kommunista börtönparancsnok, aki ellen népirtás gyanújával bűnvádi eljárás indult Romániában. Korábban Alexandru Visinescu, a Ramnicu Sarat-i börtön vezetője ellen indult nyomozás szintén népirtás gyanúja miatt. Az ügyészség közleménye szerint mintegy 103 politikai fogoly halt meg a peripravai munkatáborban az embertelen bánásmód, valamint az ott uralkodó kegyetlen körülmények következtében. A vádhatóság szerint az eddigi bizonyítékok alátámasztják, hogy a munkatábor működtetése lényegében politikai foglyok “megsemmisítésére” irányult, hiszen éheztették, hidegben tartották, szomjaztatták őket, és egészségi állapotukra való tekintet nélkül valamennyiüket különösen nehéz fizikai munka elvégzésére kényszerítették. A foglyoktól az orvosi ellátást is megtagadták. Az ügyészség által megvizsgált elhalálozási bizonyítványok szerint a legtöbb fogoly (53) 1960-ban halt meg, és az elhunytak többsége (szintén több mint félszáz személy) 50 és 59 év közötti volt. Az ügyészek csütörtökön a volt börtönparancsnok tudomására hozták az ellene megfogalmazott vádat. Ficior ügyvédje elmondta, hogy védence kész tisztázni magát az igazságszolgáltatás előtt, és időt kért, hogy felkészüljön a védekezésre. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk