Eltévedtek a hóviharban, hegyimentők és csendőrök hozták le a felelőtlen turistákat


Eltévedt két turista a Csukás-hegységben. Négy hegyimentő indult a keresésükre, a mentőakciót nehezítette, hogy a környéken hóvihar tombolt.

A cheiai hegyimentő-szolgálat egyik munkatársa, Dragoş State szerint a turisták egy nagyobb csoport tagjaiként indultak el a Bratocsa-hágótól, és a Tigáj-nyereg térségében tévedtek el. “A csoport egy része visszafordult, másik része célba ért, ők ketten, akik nehézkesebben mozogtak, jelentették a Salvamontnál, hogy rosszra fordult az idő. Nincsenek megfelelően felszerelkezve, nincs elemlámpájuk, és nem hallgattak a kollégáimra, akik azt tanácsolták nekik, hogy forduljanak vissza” – mondta.

A szakember szerint a mentőakciót nehezítette, hogy hóvihar tombolt a környéken.

A hegyimentőkhöz este negyed 8-kor csendőrök is csatlakoztak, váltóruhát és hordágyat is vittek magukkal. További egy órányi keresés után végül sikerült megtalálni az eltévedt turistákat, kevéssel 9 óra előtt valamennyien biztonságban megérkeztek a menedékházhoz. A hegyimentő-szolgálat közölte, néhányuknak szükségük lehet orvosi ellátásra fagyási sérüléseik miatt.

AGERPRES, fotó: Salvamont

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk