Hivatalosan nincs halálos áldozatuk a medvetámadásoknak Maros megyében


Nem szerepel a hivatalos statisztikákban a medvetámadások két Maros megyei halálos áldozata. Csak a nagy port kavart két balesetet foglalta bele kimutatásába a belügyminisztérium, amelyeknek mint ismert, a nagyvadak estek áldozatául.

Erről a Népi Mozgalom Párt Maros megyei képviselője mai közleményében tájékoztatott. Marius Paşcan azt írta: furcsállja, hogy a megkeresésére adott válaszában a belügyi tárca nem tett említést arról, hogy a január 1-je és november 13-a közötti időszakban két embert is megöltek a medvék Maros megyében, a nyárádmagyarósi önkormányzat jegyzőjével október 13-án Vámosudvarhelyen, egy pásztorral pedig november 9-én Gyulastelkén végzett egy nagyvad.

A politikus szerint a sok medvetámadás, amelyek következtében két ember életét vesztette, mások megsérültek, tömegével pusztultak el háziállatok, és jelentős anyagi károk keletkeztek a háztáji gazdaságokban, valamint számos közlekedési baleset is történt, azzal magyarázható, hogy a kilövések tiltása miatt már ötször annyi a medve, mint amennyinek lennie kellene Maros megyében: a törvényben 240-es példányszámot állapítottak meg, ehhez képest jelenleg 1298-at tartanak nyilván, írta.

Nem különb a helyzet a másik két székelyföldi megyében sem, Hargita megyében éppen csütörtökön történt medvegázolás, de Kovászna megye is hasonló gondokkal küzd, akárcsak Szeben, Brassó, Argeş és Dâmboviţa megye.

Egyébként Maros megyében tíz hónap alatt 376 alkalommal riasztották a lakosságot a RoAlert rendszeren a medvék miatt, tette hozzá Marius Paşcan.

  • képünk illusztráció
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk